Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-13

80 Az országgyűlés felsőházának 13. ülése azt a kis házat, vagy azt az egy hold földjét. Igen könnyen elöíordul ugyanis, hogy egy családapa vagy egy családanya megbetegszik, húsz napot vagy tiz napot betegen tölt el és mindjárt 50 pengő a kórházi költség. Ha annak a szegény munkásnak a háza talán egy Faksz.-ház és talán azt a Faksz.-házat ki is fizette, akkor bizonyos, hogy nem MJOJ pjngö értékű az a ház. hanem ÜOIKÍ—2ÜUJ pengő az cvtéke, mert már a faksz. maga is 150i> pengő kölcsönt adott rá és még hozzá megkívánja, hogy az illetőnek legalább 8U0 pengője lagyen, tehát már itt van a 2500 pengős érték. Ha ezt az illető szegény ember kifizette, a betegség költségeit annak a szegény családnak ken viselnie, pedig, méltóságos Felsőház, azt kell mondanom, hogy az a ház nem ad kenyerot annak a családnak, mert kenyeret csupán a kápa és a saját kezével végzett munka ad neki. * Én tehát kérném a földmívelésügyi miniszter úr ő nagyméltóságát, hogy tegye meg a harmadik lépest és egy törvényjavaslattal hozza elénk a betegség esetére szóló biztosítást is, ha pedig ez a jelen pillanatban nincsen módjában, akkor az összkormány, amely elindult a szociális téren, hozzon ide egy olyan intézkedést, hogy emelje fel ezt az 1000 pengős határt a kórházi ellátás tekintetében 25ÜU pengőre, mert ez egyszerre családvédelem, do egyúttal honvédelem is lesz azoknak a szegény embereknek megsegítése révén, mert annak a szegény embernek a családja, ha az apa nehéz terhet kénytelen viselni, nem tudja magát fenntartani és az az apa nem tudja a családját úgy eltartani, mint ahogyan kellene. Ezért a törvényjavaslatot meleg és örömteljes szívvel elfogadom ugyan, csak újra arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék ilyen irányban intézkedni és méltóztassák azokra a szegény betegekre gondolni, akik a kórházi költséget nem tudják megfizetni. A törvényjavaslatot mind általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (bem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A földmívelésügyi miniszter urat illeti a szó. vitéz gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Napjaink szociális kérdéseit vizsgálva, azt tapasztaljuk, hogy mindenütt, de elsősorban az agrárállamokban, a kormányzat elsőrendű kötelessége az, hogy utánanézzen a mezőgazdasági munkásság keresetének és utánanézzen annak, hogy a mezőgazdasági munkás, aki egész életét, egész munkájának verejtékét a föld. megmunkálására, tehát a kenyér előállítására fordította, öreg napjaira biztos megélhetést találjon (Helyeslés.) és ne legyen kénytelen öreg napjaira felvenni a koldustarisznyát vagy pedig teljes mértékben gyermekeire rászorulni. Különösen agrárállamokban, ahol a mezőgazdasági munkabérek összeköttetésben állanak a terményárakkal, súlyos ennek a problémának megoldása. Az ipari államokban sokkal könnyebb a mezőgazdasági munkásság helyzetei egyrészt azért, mert az ipari államokban a terményárak védővámokkal védve vannak, magasabb terményárak vannak, tehát a mezőgazdasági munkás az ő munkájáért magasabb bért kap. A mezőgazdasági államban viszont, sajnos, ez 1939. évi december hó 12-én, kedden. nem következik be, hanem a mezőgazdasági államban éppen a kormányzatnak kell törekednie arra, hogy a termenyarakat megíe.elő színvonalon tartsa, hogy ezáltal a mezőgazdasági munkásságnak a megéinete.=ét is biztosítja, ue természetei, hogy a mezőgazdasági munkásságnak ilyen, alacsonyába termenyarak mellett nincs arra módja, nincs arra lehetősége, hogy öreg napjaira megtelelő tartaléktőket gyűjtsön, tehát itt a társadalomnak, a közhatalomnak kell közbelépnie es az egész tarsatialoinnak kell a szolidaritás eszméjétől áthatva, segítségére sietnie annak a társadalmi osztálynak, amely társadalmi osztály a mindennapi kenyér előállításából az oroszlánrészt ve^zi ki. T. Felsőház! Ha most a biztosítás kérdését nézem, megállapíthatom azt, hogy a mezogaz dasági munkásság öregségi ellátásának kérdését is el lehetne intézni karitatív modou. De a karitatív módon való elintézés etikai szempontból nem lenne megfelelő és éppen ezért — a társadalom szolidaritására hivatkozva — ezt a kérdést társadalombiztosítás útján kell megoldani. így oldották ezt meg a legtöbb mas államban és itt meglehetős büszkeséggel mondhatjuk azt, hogy Magyarország agrarállam létére sok más agrárallam előtt halad a mezőgazdasági munkásság biztosítása terén. Természetesen még igen sok teendő van ezen a téren továbbra is, amint azt éppen Mészáros igen t. felsőházi tag úr mai szép beszédében itt előadta. De, t. Felsőház, természetes, hogy az ipari munkások biztosítása nemcsak nálunk, hanem az egész világon sokkal könnyebben volt megoldható, mint a mezőgazdasági munkások biztosítása. Az ipari munkások egy gócponton laknak, könnyebben beszervezhetok és ha a teherviselés kérdését nézzük, az ipari munkaadók helyzete sokkal könnyebb, mint a mezőgazdasági munkaadók helyzete. (Üyy van! Ügy van!) Az ipari munkaadók ugyanis mindig bele tudják kalkulálni az előállított termény árába a szociális terheket, ezt azonban a mezőgazdasági munkaadó nem tudja. Éppen ezért a mezőgazdasági biztosítás terén csak lépésről-lépésre haladva, ;i gazdasági helyzet tekintetbevételével lehet a kérdést megoldani. Méltóztatnak látni, hogy ez a javaslat is tulajdonképpen egy részletintézkedés, az 1938 : XII. tc.-nek a kiegészítése. Ha most a társadalombiztosítás genezisét nézem, mint előbb említettem, természetes, hogy a társadalombiztosítás^ először az ipari országokban fejlődött ki, Németországban és Angliában. De Magyarország is követte ezeknek az államoknak a példáját és már 1891-ben bevezette az iparforgalmi munkásság betegségi biztosítását. Ezt követte az 1907-es törvény. Ez a kérdés azután teljes megoldást nyert az 1927 és 1928-as években. Ha viszont a mezőgazdasági munkásság biztosításának kérdését figyeljük, láthatjuk, hogy a kérdés az első alkalommal 1900-ban oldódott meg bizonyos vonatkozásiján. Azután 1902-ben a balesetbiztosítás kérdése fejlesztetett tovább, majd később az 1912 : VIII. törvénycikk az öregségi és rokkantsági biztosítás kérdését önkéntes biztosítás alapján oldotta meg. E törvény lehetővé tette azt, hogy a mezőgazdasági munkások és cselédek önkéntes biztosítás útján öreg napjaikra bizonyos nyugdíjat kaphassanak. Ez az önkéntes biztosítás azonban megmutatta azt, hogy ezt

4 a kérdést önkéntes alapon megfelelően megoldani nem lehet, mert a kedvező feltételek ellenére ennek az önkéntes biztosítási csoport-