Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-15

130 Az országgyűlés felsőházának 15. ülése is, érdemeit is elismerték egyes felszólalók. És meg kell hajtani az elismerés zászlaját a felsőház ama tagjai előtt, akik nagybirtokkal rendelkeznek, mert földet Ígérgetni annak, akinek nincs, az más, de földbirtokpolitika céljaira át•engedni azt a birtokot, amelyet esetleg az illető őseitől örökölt, vagy pedig tisztességes munka a árán szerzett, ez megint más. Végtelenül örülök annak, hogy a felsőház nagybirtokos tag ai megértették a kor intő szavát és hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a földbirtokjavaslat tető alá kerüljön. Meg vagyok róla győződve, hogy a kisgazdatársadalom nem fogja elfelejteni ezt a nagybirtokososztálynak és meg vagyok győződve arról is, hogy ha ez a földrefomjavaslat törvényerőre emelkedik és végrehajtják, akkor azok a válaszfalak, amelyek különben is mesterségesen állíttattak a kisgazda- és a nagybirtokososztály, e két fontos társadalmi osztály közé, le fognak omlani és ez a két társadalmi osztály kéz a kézben egy úton haladhat a mezőgazdasági boldogulás felé. Határozottan tiltakoznom kell azonban — és itt ilyen tiltakozásnak el kell hangzania — azoknak a cél kön y veknek egyes kitételei ellen, amelyekkel most elárasztják az egész országot és amelyek nemcsak valótlanságot tartalmaznak sok helyen, hanem valósággal vádat emelnek kisírazdatársadalmunk ellen. Nem akarok most azokkal a számbeli statisztikai zsonglorößködesekkel foglalkozni, amelyek szintén nem mások, mint célstatisztikai átlátok, mert tudom azt, hogy a számok bizonyítanak, azonban tudom azt is, hogy rosszul beállított számok csalhatnak is. Ellenben megdöbbent, amikor például ilyet olvasunk (olvassa): »A parasztjaink kissé megvakarják a földet és holdanként egy évben nyolc és fél napot dolgoznak kis földjükön, hogy aztán a fix 20 pengős árért eladják gabonáikat és e mellett sehogyan sem pótolják azt az erőt, amelyet a földből kivettek, mert trágyázásuk nincs, vagy teljesen jelentéktelen. Ez nem mezőgazdasági termelés, hanem államilag szubvencionált rablógazdálkodés«, vagy (olvassa): »A kisbirtoki termelésnél exportra kerülő növénytermeléseknél hiányzik teljesen a minőségi érték..., a kisbirtok az ipari növények (emelésénél teljesen használhatatlan« stb. Vagy még kirívóbb az, amikor egy másik könyvben a kisgazda sovány lováról és girhes tehenéről van szó. Hát ha ezek mind igazak volnának is, még akkor is nemzeti érdekeket kellene szem előtt tartani és el kellene tekinteni ezektől a gazdasági szempontoktól. A helyzet azonban egészen más. A magyar paraszt, merem állítani, igenis, karcolja a földjét, amikor tarlót buktat, de mélyebben is meg tudja művelni, ha szükség van rá, különben is a legújabb talajtani tudomány bebjzonyította, hogy nem az az egészen helyes talajművelés, amely mechanikai eszközökkel mélyen feltúrja a földet és megöli a talaj élőit. A magyar paraszt trágyázni is tudja a földjét, mert elegendő állatot tart. Ipari növényeket is tud termeszteni. Cseh-Szlovákiában kisgazdák termesztették a cukorrépát és most hallom egy cukorrépafelügyelőtől, hogy az ő vidékén a kisgazdák annyira eltanulták a cukorrépatermelés módozatait, hogy igen kell igyekezniök a cukorgyáraknak, hogy termésátlagaikat elérjék. Vagy méltóztassanak megérdeklődni, hogy most, amikor felszabadultak répatermelőterületek, mennyi kisgazdával kötnek szerződéseket a cukorgyárak. De kérdezem én. 1989. évi december hó lU-én, csütörtökön. hogy a makói hagymát, a szegedi paprikát, vagy a kalondai zöldségtermékeket, a kalondai, rappi paradicsomot vájjon kik termesztik. Azt is tapasztaltam Cseh-Szlovákiában, hog> például a dohánynál a legnagyobb beváltási átlagokat éppen a kisgazdák érték el. Merem állítani, hogy a kisgazdák minőségi búzát is termesztenek és ennek a minőségi búzának termesztését helyes árpolitikával még jobban fel lehetne karolni, különösen akkor, ha meg volna a nagy árkülönbség a minőségi búza es a nemminosegi, az értéktelenebb búza között. Azonban méltóztassék nekem megengedni, hogy ha ezek között árkülönbség nincs, akkor igazán nem lehet kívánni a kisgazdatol, bogy minőségi búzát termesszen. Különben is a magnemesítes kétségtelenül a nagybirtok feladata, a fajtaszaporitás pedig a középbirtok feladata. Az előttünk fekvő törvényjavaslat nem is semmisíti meg ezeket a birtokokat, lógnak maradni nagyuirtokok, fognak maradni középbirtokok, aiiol ez a megneinesítés, növénynemesíics mehet tovább, ne fájjon tehát senkinek a leje azért, hogy majd nem lesz lehetséges minőségi buzat termeszteni. Azoknak pedig, akik a kisgazdák sovány lováról és girlies tehenéről írnak, csak azt üzenem, hogy jöjjenek fel liudaI.estre, — különben ugy is itt vannak, itt laknak (Derültséfj.) — nézzék meg a budapesti tenyészállatkiallitást, vagy menjenek el és nézzek meg a dunántúli kisgazdatenyészeteket, vagy jöjjenek el Gömőrbe és Nógrádba és tekimseneK oe a kisgazdák istállóiba s mindjárt meg fogják változtatni ezeket a véleményüket A nagy kiviteli tikkeket képező és külkereskedelmi mérlegünket nagyon kedvezően befolyásoló baromfit és baromfitermékeket csak érinteni kívánom, mert hiszen azt úgy is mindnyájau tudjuk, hogy ezek főleg kisgazdatermékek. Sokan érvelnek még azzal is a kisbirtok szaporítása ellen és a nagybirtok fenntartása mellett, hogy, ilyen kicsiny állani, mint Magyarország kénytelen tervgazdálkodást folytatni és a tervgazdálkodás során sok*szor van szükség a termelési irányoknak átfordítására, a termelésnek átállítására. Megengedem, hogy ez könynyebben megy a nagybirtokon, azonban ez mégis csak szervezettség kérdése. Ha a kisgazdatársadalom nem agyon, de jól lesz megszervezve, akkor az egyes termelési ágakat máról-holnapra egészen könnyen át lehet állítani. Tudok rá példákat felhozni. Mi, amikor láttuk Cseh-Szlovákiában, hogy a minőségbúza iránt van kereslet, amíg a monopóliumot be nem vezették, niárol-holnapra át tudtuk állítani a termelést minőségi búzára. Vagy példának okáért Cseh-Szlovákiában a kisgazdáknak az állathízlalás nem volt feladata és nem is hizlaltak állatot s a tejet sem. tudták értékesíteni, tehát át kellett fordítani az eddigi állattenyésztést úgy, hogy most nem soványan értékesíti a kisgazda az ökrét, hanem meghízlalva és ma már a visszacsatolt vármegyékben százával híznak az ökrök, mert át lehetett ezt is állítani. Kétségtelen, mélyen t. Felsőház, hogy van egy sebezhető pontja a magyar kisgazdának és ez a sebezhető pont a szaktudásnak a hiánya. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület néhány esztendővel ezelőtt egy több napra kiterjedő ankétet rendezett azzal a céllal, hogy világot vessen arra, vájjon mi okozza, hogy egyes termelési ágakban a kisgazdák elmaradnak a nagygazdák mögött. Az ankét minden termelési ágnál egyhangúlag arra muta-