Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-14

104 Az országgyűlés felsőházának H. ülése 1939. évi december hó 13-án, szerdán. engedményeket, mint amilyen engedményekbe a törvényjavaslat sima átengedése céljából kényszerülve volt belemenni. Főleg nagy kár volt az egyetlen gyermek javára megadott mentesítés, amelynek indokoltságát semmikép­pen sem tudom magamnak megmagyarázni. Tekintettel azonban arra, hogy a törvényjavas­lat mielőbbi végrehajtásához fontos, nagy érdekek fűződnek, nem kívánok a felsőház együttes bizottságában már létrejött megálla­podással ellentétes álláspontra helyezkedni, és azért az előterjesztett törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint minden részletében el­fogadom, (filénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Gróf fits Gábor ő méltósága. Groffits Gábor: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! A tárgyalt törvényjavas­lat r»lv tág keretet biztosít birtokpolitikai cél­kitűzéseink megvalósítására, amelyben, sze­rény véleményem szerint, minden jogosnak minősíthető földigénylés kielégíthető, ha a végrehajtásnál a szükséges szakszerűség-gél járunk el és jogosnak csak azt a füldigénylést ismerjük el, amelvnek kielégítése nemcsak a földigénylők érdeke, hanem a nemzet gazda­sági, szociális és honvédelmi érdekeinek is megfelel. A törvényjavaslattal biztosítva lévén az összes jogos földigénylések kielégítése, remél­hető, hogy a javaslat törvényerőre emelkedése esetén meg fog szűnni a földdel folytatott de­magógia, meg fog szűnni az a sok izgalmat kiváltó agitáció, amelyet egyesek a mezőgaz­dasági kultúra és termelés fejlesztése terén sok érdemet szerzett nagybirtok ellen az utóbbi években folytattak és ki fog alakulni egy nyugodtabb légkör, amely elengedhetetle­nül szükséges ahhoz, hogy a tárgyalt törvény­javaslat sikeresen végrehajtható legyen és a mezőgazdasági termelésnél szereplő összes tár­sadalmi rétegek és erőtényezők harmonikus együttműködése biztosíthassa mezőgazdasági termelésünk további fejlődését. A földkérdéssel kapcsolatban jelentkező té­ves adatok korrigálása és az azokon alapuló tullicitálási törekvések megszűntetése céljából kívánatos volna, ha a földmívelésügyi kor­mányzat évről évre tájékoztatná az országot azokról a változásokról, amelyek a törvényja­vaslat végrehajtása folytán a birtokeloszlás­ban és azzal kapcsolatban termelési és szociá­lis viszonyainkban előállottak. Különösen megnyugtatólag hatna, ha az elért eredmé­nyeket pártatlan, a törvényjavaslat végrehaj­tásában részt nem vevő szakemberekből álló bizottság állítaná össze, amely mint állandó konzultáló szerv működne, állandóan figyelné a magyar földdel kapcsolatos életmegn y il va­níliásokat és regisztrálná a gazdasági és a szo­ciális viszonyainkban beálló változásokat, le­gyenek azok kedvezők vagy kedvezőtlenek, amelyekből ki-ki megállapíthatná azt, hogy helyes úton járunk-e, midőn forszírozzuk a végrehajtást, vagy helyesebb volna, ha a tör­vényjavaslatban előírt évi legalább százezer katasztrális hold igénybevétele helyett minden évben annyi földet juttatnánk a kisemberek kezére, amennyit az adott körülmények között oly módon lehet juttatni, hogy a földhöz jut­tatottak ne csak egv darab föld, hanem azzal egvütt biztos megélhetési lehetőségek birto­kába is juthassanak. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Előnye a tárgyalt tör­vényjavaslatnak, hogy bérlet alakjában föld­höz juttatja azokat is, akik tőkeszegénységük miatt ezidőszerint földszerzésre nem vállalkoz­hatnak, remélhetik azonban, hogy kellő szor­galommal és rátermettséggel, megfelelő irá­nyítás mellett, mint bérlők, anyagilag annyira megerősödhetnek, hogy a bérelt földet előbb­utóbb tulajdonba is átvehetik. Nem osztozom a törvényjavaslat tárgya­lása folyamán többször elhangzott abban a véleményben, hogy a kisbérleti rendszer a föld kiuzsorázásához és elgyomosodásához vezet. Ez csak akkor következnék be, ha a kisbérlők szakemberek ellenőrzése és irányítása nélkül gazdálkodnának. A^ tárgyalt törvényjavaslat 29. §-a azonban előírja az okszerű és gondos gazdálkodás biztosítása céljából a kisbérlők feletti felügyelet gyakorlását, és akkor, midőn a tárgyalt törvényjavaslat folytán állásukat elveszítő gazdasági szakemberek új elhelyezke­désének biztosítása — amint azt bátor leszek kifejteni — megoldásra váró feladat, nem fog nehézséget okozni a szakszerű irányítás bizto­sítása, akár bérlőszövetkezetekről, akár a nyíregyházi mintára bokorbérletekről, vagy üiás bérlőcsoportokról legyen szó. Az átmeneti bérleti gazdálkodásnak másik nagy előnye, hogy lehetővé teszi a magyar föld önálló müvelésére kellő rátermettséggel bíró földigénylők kiválasztását, illetve a bér'et tar­tama alatt önálló gazdálkodásra való nevelé­sét. Eendkívül fontosnak tartom a földigény­lőknek ezt a szelektálását illetve nevelését, mert szűk határaink között, sajiíos, nagyon kevés föld áll rendelkezésünkre és amikor a sok ia-énylést elbíráljuk, gondolnunk kel az or­szág lakosságának évről-évre bekövetkező sza­porodására és ezzel kapcsolatban jelentkező újabb és úiabb szociális és gazdasági problé mák megoldására is. Szükség van azonban a szelektálásra már azért is, mert a magasabb nemzeti érdekek kii vetélik, hoary minden talpalatnyi magyar föl­det ne csak birtokolnunk, hanem a legnagyobb szeretettel és áldozatkészséggel jól mpq> [ s mi v velüink. M^asabb nemzeti érdekekből a bel terjes gazdálkodást mea" kell követelnünk nem­csak a közép- és nagybirtoktól, hanem a kis­birtokosoktól és a kisbériektől is és pedig, mi­nél több föld int a kisemberek kezébe, annál fokozottabb mértékben. Kétségtelen, hogy a törvényjavaslat végre hajtásánál nehéz és nagyon lelkiismeretes munkát igénylő feladat lesz azoknak a föld­igénylőknek kiválasztása, akik valóban alkal­masak arra, hogy részükre nkáv esak bérlet alakjában is földet juttassunk. Különösen azok­nak a nagvbirtokoknak igénvbevételénél kell a legnagyobb lelkiismeretességgel elbírálni a fftioigényléseket, amelyek már most is több dolgos magyarnak adnak biztos megélhetést, mint amennyi azokon az igénybevétel után el­helyezhető lesz. fÜPÍf vnnf hhhfolől.) Fontos azonbnTi a föld igén vlések gondos ( '. s ;rr.).,<•',OTK elHíráiása v'*r azért is, rrwt ha a földhö^inttatásnál kellően mérle^^líük a földierénylők rátermettségét, azok kötelessén-­tudását és készségét n7i ellpnfyvnlo-áltatás^k nyújtására, úgy földbirtokpolitikánk nevelő hatást fő«»- kiváltani, fimir" éírető**»! szükség van, mert — amint a bizottsági tárgyalásion erre többen rámutattak — föHmívelő népünk e^g;y 7'észének munkakés^séo-p. kötelesséírtndási és teljesítőképessége a földből folvtatott dema gógia és szélsőséges pol'tíkai irányzatok ha­tása alatt nagvon megromlott. örömmel állapítom meg, hogy a tárgyalt

Next

/
Thumbnails
Contents