Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

76 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése vagy lelkileg, vagy vagyonilag, vagy nemzeti önérzetünkben, amelyet a sárga földig letiportak. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Nem akarok visszamenni az etelközi vérszerződésig, bár hallottunk itt olyan húrokat pengetni, hogy a következő háborúban esetleg arra is sor fog kerülni, hogy kórházi ápolónői szolgálatot teljesítő leányainknak oda kell adniok vérüket, nemzeti áldozatképpen átömlesztés céljaira s azt olyan üvegekbe raktározzák, amelyekben a vér hatóereje éppen olyan marad, mintha azon frissiben hajtották volna végre a műtétet. Nem tudom, nem tévesen értelmeztem-e az illető vöröskeresztes vezérünknek erre vonatkozó megjegyzéseit de bármint legyen is, azt hiszem, hogy amint a hét vezér hajlandó volt a maga erét megnyitni és a közös kupába eresztett vért meginni a szerződés megpeesételésére, azonkép & magyar netmzet asszonyai és leányai nem riadnak vissza attól az áldozattól, ha életet menthetnek meg vele, hiszen a nők azok, akik életet adnak és ha elmúlt a vajúdás fájdalma, úgy érzik, hogy Istennel egyenrangúak lettek, mert hiszen életet adtak egy új embernek. Ez az elgondolás vezet engem arra. hogy habár itt mindenkinek, nőnek, férfinak egyaránt meg kell hoznia a maga áldozatát, egy megkülönböztetést mégis tenni kell, azt, hogy akiket cserepesvirág módjára óva óvunk és rejtegetünk, azokat mégsem volna szabad kitenni valami veszélynek azokban a munkatáborokban, amelyek nem tudom, hogsan fognak sikerülni, de azt hiST'em, bogy még ott is inkább csak a férfi nvers^rőre kellene támaszkodnunk, ímert annak a jégeső sem árt, míg azt a gyenge, drága virágot akárhányszor egy szélfuvallat is semmivé teheti. Nem akarok szentimentális lenni, de ennek az érzelmiségnek alapia van. ÍWplmíség nélkül nincs nemzet, értelmiség nélkül nincs vallás, érzelmiség nélkül nincs barátság és akik az érzelmiséget képviselik ebben a nemzettestben, mint valamennyien, azok joggal elvárhatják, hogy az ő szent missziójukat csak ilyen értelemben vegyék igénybe, azokban a szolgálatokban, amelyekben most. is az úgynevezett zöldkeresztes nővérek foglalkoznak: a felvilágosításban, az ánolásban, a Erondozásban. a tisztaság ellenőrzésében és azokban a teendőkben, amelyek a házi körhöz is inkább hozzásimulnak. Nem szeretném. — bár cserkészszempontból megvalósították a női munkatábort, de azt s°m tartiák épnen egészséges intézménynek (Felkiáltások: Nem! Nem,!) — ba ebben az irányban egy lenessel is továbbmennénk. A törvényben sok mindenre vagyunk kötelezve és aki a kacskaringókat ismeri, az talán ki is tudia játszani a törvényt. de amikor a nemzet létfenntartásáról, élethalál küzdelméről van szó, akkor bizonyára senki sem fogja igénybe venni a mentességet, hanem ott lesz mindenki, kicsi és nagy, szegény és gazdag. Itt jut eszembe éppen, hogy különös véletlen folytán itt a hátam mögött ezekről a pa'dokról még mindig hiányoznak bizonyos névjegyek. Hogyan ? Kiesett a magyar föld feneke? iNincs itt a nép? Tudom jól, hogy ez csak átmeneti állapot, de úgy szerettem volna, ha ők is elmondhatták volna a maguk mondókáját. Ha lejárt az ő megbizatásuk, talán illő lett volna, (hogy abban a minutum-seeuridumban, amikor az eddigi megbizatás lejárt, új megbízással itt legyenek ezek a kedves, jóízű 1939. évi február hó 4-én, szombaton. testvérek, akiknek felszólalása mindig a föld szagát, ízét és illatát juttatta eszünkbe és azt, hogy nem fajult el még a székely vér, a magyar vér; mert e kettő között már csakugyan nem szeretnék biológiai vagy vegytani megkülönböztetést feltételezni. (Helyeslés.) Ne gondolják, hogy én itt valami nagy fát rengetek: én örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot s amint mondámi, szememben könynyek csillognak, szívemet átszellemült hazafiúi érzés tölti be és a lelkemben imádságos érzés zsong a magyarok Istenéhez, hogy ezt a pillanatot megérnünk engedte. Üdvözlöm a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, hogy az eddigi testnevelési kirándulásokat és alkalmi kiképzéseket rendszerbe foglalva, kellően kiképzett oktatók révén alkalmat ad arra, hogy az if júság ne unalomból, ne kényszerűségből teljesítse a leventeképzéssel járó teendőket, hanem* kész szívvel, örömmel és már 12—14 éves korban úgy tekintse magát, mint Horthy Miklós katonáját. (Ügy van! Ügy van!) Ha ez a hangulat szövődik át ezeknek a leventéknek a lelkén, akkor, hiszem, hogy még az is, aki csonka-béna, odakívánkozik közéjük, hogy együtt járja velük az életnek azt az országútját, amely a nemzet válságos perceiben dicsőséghez, a munka kötelékében pedig anyagi haszonhoz, nyereséghez, anyagi megerősödéshez vezet. Mert a leventének nemcsak a fapuska forgatásával kell megtenni a maga kötelességét, hanem ott kell állani az eke szarvánál is, ott kell állani a műhelyben, a háromlábú széknél, ott kell állani minden foglalkozásban, hiszen a magyarnak a pult mögött még sokat kell megtanulnia, hogy meg tudjon állani úgy, mint az angol, a híres boltos-nemzet. Ezt várom én azoktól a reformoktól, amelyek előre vetik — nem árnyékukat talán, hanem a fényüket. Ezeket várom én, az átalakulást, a fejlődést, a testi-lelki megújhodást, az újjászületést, amelynek mind előfeltétele HZ t L sok-sok paragrafus, amely az elsőtől a 235-ig olyan gyönyörűen van megkonstruálva, mintha tulajdonképpen egyetlenegy embernek a munkája volna, pedig azt hiszem, többen hozzájárultak és ez a hozzájárulás szakkérdésben csakugyan elkerülhetetlen. De én nem mint szakértő szólok hozzá ehhez a törvényjavaslathoz, hanem csak mint egyszerű lelkipásztor és lelkemen hordozom ezeknek a leventéknek vallásos képzését is, amire az illetők, gyülekezeti lelkipásztorok és plébánosok mindenesetre kellő gondot fognak fordítani. Ez jó előiskolája lesz, mélyen t. Felsőház, nemcsupán a katonásdinak, hanem egyúttal annak a polgári életnek is, amelynek körében kell aztán megmutatni nekik, mit tanultak a katonaság iskolájában. Mindezt az élet iskolájában kell megmutatniuk s akkor lesz egységes a magyar nemzet, ha ezek mindannyian egy szívvel, egy lélekkel, a múlton okulva, a jövő ígéretében bízva, a jelen munkáit és küzdelmeit önként vállukra veszik, ha nem teher az nekik, hanem játék, hiszen a játékból lesz a munka. A gyermek játszik, amikor arra ideje van és amikor annak rendje azt magával hozza, de abból a játékból is munka lesz valaha: tanulmány, tudás, művészet, szeretet, boldogság, öröm és haladás és a szabadságnak olthatatlan szomja. A formaruháról is szeretnék valamit mondani. Nehogy valami pojácát csináljanak be-