Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

72 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése készül, politikai ellenfelei ellen a gyűlölet hálózatát beállította és arra készül, hogy lássa annak eredményét. Az én megítélésem szerint a hadikölcsönkérdés a jövendő háborús erőfe­szítés egyik fontos kérdése és ajánlom az igen t. honvédelmi miniszter úrnak, hogy katonai szempontból méltóztassék csak követelni — most, az elmúlt sok idő dacára — ettől a ki­váló pénzügyi és közgazdasági szaktekintélyű miniszterelnöktől, hogy találjon valami utat­módot arra, hogy a hadikölcsönkérdés rendez­tessék, mielőtt a nemzetet ebben a tekintetben újabb feladatok elé állítják. Nem azzal foglalkoznak azok, akik a sorsunkat irányítják, amivel kell, hanem ke­vésbbó sürgős, kevésbbé fontos, a nyugodtabb időkre való eszmékkel, ötletekkel, javaslatok­kal, párttoborzássial, mandátumbiztosítással és egyéb ilyen, a katonai kérdéshez képest kis dolgokkal. Hitte volna-e valaki csak ezelőtt egy esztendővel is azt, hogy például Eátz Jenő, a kiváló katona, a nagyszerű szakember, a volt vezérkari főnök, aimikor a törvényhozásban szó­lásjogot kap, nem a haderő kérdéseivel foglal­kozik, nem a tisztikar problémái izgatják őt, nem a nemzeti erőfeszítés érdekében agitál, hanem átveszi Patacsi Dénes szerepét és falu­ról-falura jár és miként annak idején a húszas években Patacsi mondott toborzó beszédeket a falvakban, úgy most ezt a volt honvédelmi mi­niszter úr teljesíti, amikor toboroz a csoda­szarvasHmiozgalom érdekében. S hitte volna-e valaki, hogy ha bennünket egyszer ez az óriási szerencse ért, hogy ilyen nagy területet vissza­csatolt hozzánk egy döntőbíróság, akkor ezt a . visszacsatolt vidéket képviselő felvidéki mi­niszter, elsősorban nem a Felvidék problémái­val foglalkozik, (Igaz! Ügy van!) hanem mellé állva a Patacsi Dénes módjára faluzó Rátz Jenő volt honvédelmi miniszter úrnak, ketten járják az országot és különböző függönyök és drapériák előtt lefényképeztetve magukat, a hátuk mögött mindig a csodaszarvas képével állítják magukat a nemzet színe elé, a helyett, hogy mind a ketten arra készülnének, ami a legfontosabb, hogy a legközelebbi erőpróba ké­születlenül ne találjon bennünket. (Zaj, — Fel­kiáltások jobbfelől: óraszámra beszél másról! — Gróf Somssich László: Másokat is meghall­gatunk türelemmell) Elnök: Csendet kérek! Szilágyi Lajos: Kétségbe kellene esni a nemzett sorsán, ha nem volna ez a nemzet gaz­dag a politikusok újabb és újabb garnitúráiban, prímákban, elsőrangúakban, olyanokban, akik­ben az államfő és az országgyűlés bizalma is találkozik és akik isiem barátot, sem) ellenfelet nem vezetnek soha, semmi körülmények között sem félre. A honvédelmi miniszter urat mindenesetre arra kérem illő tisztelettel, legyen résen a mi­niszter úr, mint katonamániszter és követelje a minisK/tertársaitól azt, hogy a nemzeti erőfeszí­tésre való felkészülés minden más kormány­feladat, vagy probléma elé soroztassék. (Ügy van!) A képviselőház tárgyalásán vörös fonál­ként húzódott végig az a kívánság, de itt a felsőházban is szóvátették már, hogy a tiszti­kar ne politizáljon. (Ügy van!) Legyen szabad erre nekem megjegyeznem, hogy az én megíté­lésem szerint, nem így kell beállítani ezt a kér­dést. En ezt úgy formulázom meg, hogy: kérem a miniszter urat, ne méltóztassék engedni azt, hogy alárendelt bajtársait pártpolitikai tájé- I 1939. évi február hó 4-én, szombaton. kozatlanságukban valaki a jövőben félrevezet­hesse. A tisztikar kitűnő, olyan, mint maga az egesa honvédség. A tisztikar józan és okos, a tisiztikar annyira hivatásának él, hogy az em­ber esténkint nem is találkozik mással, mint a napi kiképzésben, a napi foglalkozásban elfá­radt katonatiszttel. (Igaz! Ügy van!) A régi, esténkint itt-ott mulató katonatisztet alig lát­juk már, (Ügy van! Ügy van!) csak fáradt ka­tonatisztet látunk, mert feladata, a kiképzés annyira igénybe veszi a katonatisztet, hogy szórakozásra alig jut ideje. Ilyen körülmények között én csak attól félnék, hogy talán mégis sikerülne valakinek a Főméltóságű Kormányzó TTr rádiószózatával szemben, megkísérelni a tisztikart politikai kérdésekben félrevezetni. A miniszter úr ő nagyméltósága személye tökéle­tes garancia előttem arra, (Ügy van!) hogy a miniszter űr ilyesvalami kísérletnek, ha való­ban mutatkoznék, nyomban az első nap gátat vetne. (Mozgás.) Mireánk mindenesetre teljes mértékben számíthat a honvédelmi miniszter úr. A felsőház feltétlenül mindig és minden körülmények között a mögött az elv mögött sorakozik majd fel, hogy a katonai erőfeszítés fontossága minden más kérdés fontosságát el­nyomja. Az igen t. honvédelmi miniszter úr holtbizonyossággal számíthat erre, különösen a felsőház mai összetétele mellett, habár egyik kedves minisztertársa már a felsőház mai ösz­szetétele felett is kimondotta a maga szenten­ciáját, amikor azt mondta, hogy bennünket érdekképviseleti alapra akar átépíteni. Amíg ilyen összetételben van a felsőház, mint most, — amely összetételről az osztatlan magyar közvélemény állapította meg, hogy az elmúlt esztendők törvényalkotásai közül az egyik leg­sikerültebb törvényalkotás volt a felsőház mai összetétele — addig a legfelsőbb hadúr, a leg­felsőbb hadvezetőség, a tisztikar és a honvéd^ ség úgy számíthat erre a Házra, mint. senki másra. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Beszédem végére érve, még csak egy kérdést akarok érinteni. A ma­gyar nemzetnek mindig legszentebb erényei közé tartozott a háládatosság. Amikor most ennek a törvényjavaslatnak a megszavazásáról van szó, amikor ezzel a megszavazással lezá­runk egy korszakot, amelyben csak titokban volt szabad a honvédség javára dolgozni és amikor a polgári tisztviselőkre hárult az a fel­adat, hogy a készülődést leplezve ők. a polgári hatóság, polgári ruháikban végezzenek katonai funkciókat, azt hiszem, a t. Felsőház igen sok tagjának az? érzéseit tolmácsolom és tükrözte­tem vissza akkor; amikor megállapítom erről a helyről, hogy Csonka-Magyarország alispán­jai, Csonka-Magyarország polgármesterei, fő­szolgabírái és községi jegyzői a trianoni béke­szerződés katonai határozmányainak szörnyű időszakában megtették mindazt, amit nemzetük és hazájuk iránti kötelességük parancsolt, úgy­hogy amikor most a hadvezetőség nyiltan át­veszi vállukról az egész eddig általuk végzett munka legnagyobb részét, úgy hiszem, az egész nemzet osztatlan elismerése jár azoknak a pol­gári funkcionáriusoknak, akik az elmúlt szo­morú időszakban a honvédség fejlesztése tekin­tetében elévülhetetlen érdemeket szereztek. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel az érzéssel eltelve, fejezem be beszé­demet és a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (He­lyeslés és taps.)

Next

/
Thumbnails
Contents