Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

72 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése készül, politikai ellenfelei ellen a gyűlölet hálózatát beállította és arra készül, hogy lássa annak eredményét. Az én megítélésem szerint a hadikölcsönkérdés a jövendő háborús erőfeszítés egyik fontos kérdése és ajánlom az igen t. honvédelmi miniszter úrnak, hogy katonai szempontból méltóztassék csak követelni — most, az elmúlt sok idő dacára — ettől a kiváló pénzügyi és közgazdasági szaktekintélyű miniszterelnöktől, hogy találjon valami utatmódot arra, hogy a hadikölcsönkérdés rendeztessék, mielőtt a nemzetet ebben a tekintetben újabb feladatok elé állítják. Nem azzal foglalkoznak azok, akik a sorsunkat irányítják, amivel kell, hanem kevésbbó sürgős, kevésbbé fontos, a nyugodtabb időkre való eszmékkel, ötletekkel, javaslatokkal, párttoborzássial, mandátumbiztosítással és egyéb ilyen, a katonai kérdéshez képest kis dolgokkal. Hitte volna-e valaki csak ezelőtt egy esztendővel is azt, hogy például Eátz Jenő, a kiváló katona, a nagyszerű szakember, a volt vezérkari főnök, aimikor a törvényhozásban szólásjogot kap, nem a haderő kérdéseivel foglalkozik, nem a tisztikar problémái izgatják őt, nem a nemzeti erőfeszítés érdekében agitál, hanem átveszi Patacsi Dénes szerepét és faluról-falura jár és miként annak idején a húszas években Patacsi mondott toborzó beszédeket a falvakban, úgy most ezt a volt honvédelmi miniszter úr teljesíti, amikor toboroz a csodaszarvasHmiozgalom érdekében. S hitte volna-e valaki, hogy ha bennünket egyszer ez az óriási szerencse ért, hogy ilyen nagy területet visszacsatolt hozzánk egy döntőbíróság, akkor ezt a . visszacsatolt vidéket képviselő felvidéki miniszter, elsősorban nem a Felvidék problémáival foglalkozik, (Igaz! Ügy van!) hanem mellé állva a Patacsi Dénes módjára faluzó Rátz Jenő volt honvédelmi miniszter úrnak, ketten járják az országot és különböző függönyök és drapériák előtt lefényképeztetve magukat, a hátuk mögött mindig a csodaszarvas képével állítják magukat a nemzet színe elé, a helyett, hogy mind a ketten arra készülnének, ami a legfontosabb, hogy a legközelebbi erőpróba készületlenül ne találjon bennünket. (Zaj, — Felkiáltások jobbfelől: óraszámra beszél másról! — Gróf Somssich László: Másokat is meghallgatunk türelemmell) Elnök: Csendet kérek! Szilágyi Lajos: Kétségbe kellene esni a nemzett sorsán, ha nem volna ez a nemzet gazdag a politikusok újabb és újabb garnitúráiban, prímákban, elsőrangúakban, olyanokban, akikben az államfő és az országgyűlés bizalma is találkozik és akik isiem barátot, sem) ellenfelet nem vezetnek soha, semmi körülmények között sem félre. A honvédelmi miniszter urat mindenesetre arra kérem illő tisztelettel, legyen résen a miniszter úr, mint katonamániszter és követelje a minisK/tertársaitól azt, hogy a nemzeti erőfeszítésre való felkészülés minden más kormányfeladat, vagy probléma elé soroztassék. (Ügy van!) A képviselőház tárgyalásán vörös fonálként húzódott végig az a kívánság, de itt a felsőházban is szóvátették már, hogy a tisztikar ne politizáljon. (Ügy van!) Legyen szabad erre nekem megjegyeznem, hogy az én megítélésem szerint, nem így kell beállítani ezt a kérdést. En ezt úgy formulázom meg, hogy: kérem a miniszter urat, ne méltóztassék engedni azt, hogy alárendelt bajtársait pártpolitikai tájé- I 1939. évi február hó 4-én, szombaton. kozatlanságukban valaki a jövőben félrevezethesse. A tisztikar kitűnő, olyan, mint maga az egesa honvédség. A tisztikar józan és okos, a tisiztikar annyira hivatásának él, hogy az ember esténkint nem is találkozik mással, mint a napi kiképzésben, a napi foglalkozásban elfáradt katonatiszttel. (Igaz! Ügy van!) A régi, esténkint itt-ott mulató katonatisztet alig látjuk már, (Ügy van! Ügy van!) csak fáradt katonatisztet látunk, mert feladata, a kiképzés annyira igénybe veszi a katonatisztet, hogy szórakozásra alig jut ideje. Ilyen körülmények között én csak attól félnék, hogy talán mégis sikerülne valakinek a Főméltóságű Kormányzó TTr rádiószózatával szemben, megkísérelni a tisztikart politikai kérdésekben félrevezetni. A miniszter úr ő nagyméltósága személye tökéletes garancia előttem arra, (Ügy van!) hogy a miniszter űr ilyesvalami kísérletnek, ha valóban mutatkoznék, nyomban az első nap gátat vetne. (Mozgás.) Mireánk mindenesetre teljes mértékben számíthat a honvédelmi miniszter úr. A felsőház feltétlenül mindig és minden körülmények között a mögött az elv mögött sorakozik majd fel, hogy a katonai erőfeszítés fontossága minden más kérdés fontosságát elnyomja. Az igen t. honvédelmi miniszter úr holtbizonyossággal számíthat erre, különösen a felsőház mai összetétele mellett, habár egyik kedves minisztertársa már a felsőház mai öszszetétele felett is kimondotta a maga szentenciáját, amikor azt mondta, hogy bennünket érdekképviseleti alapra akar átépíteni. Amíg ilyen összetételben van a felsőház, mint most, — amely összetételről az osztatlan magyar közvélemény állapította meg, hogy az elmúlt esztendők törvényalkotásai közül az egyik legsikerültebb törvényalkotás volt a felsőház mai összetétele — addig a legfelsőbb hadúr, a legfelsőbb hadvezetőség, a tisztikar és a honvéd^ ség úgy számíthat erre a Házra, mint. senki másra. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Beszédem végére érve, még csak egy kérdést akarok érinteni. A magyar nemzetnek mindig legszentebb erényei közé tartozott a háládatosság. Amikor most ennek a törvényjavaslatnak a megszavazásáról van szó, amikor ezzel a megszavazással lezárunk egy korszakot, amelyben csak titokban volt szabad a honvédség javára dolgozni és amikor a polgári tisztviselőkre hárult az a feladat, hogy a készülődést leplezve ők. a polgári hatóság, polgári ruháikban végezzenek katonai funkciókat, azt hiszem, a t. Felsőház igen sok tagjának az? érzéseit tolmácsolom és tükröztetem vissza akkor; amikor megállapítom erről a helyről, hogy Csonka-Magyarország alispánjai, Csonka-Magyarország polgármesterei, főszolgabírái és községi jegyzői a trianoni békeszerződés katonai határozmányainak szörnyű időszakában megtették mindazt, amit nemzetük és hazájuk iránti kötelességük parancsolt, úgyhogy amikor most a hadvezetőség nyiltan átveszi vállukról az egész eddig általuk végzett munka legnagyobb részét, úgy hiszem, az egész nemzet osztatlan elismerése jár azoknak a polgári funkcionáriusoknak, akik az elmúlt szomorú időszakban a honvédség fejlesztése tekintetében elévülhetetlen érdemeket szereztek. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel az érzéssel eltelve, fejezem be beszédemet és a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és taps.)