Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-80

Az országgyűlés felsőházának SO. ülése A honvédség egészségügyi szervezete a technika és a tudomány minden vívmányával fel van szerelve. Megint csak azt hangoztatom azonban, hogy nem elég a technika minden vívmánya, hanem arra hivatott emberek is kellenek. A mi honvédbrvosaink szerencsére elsőrangúak, a legmesszebbmenő 'bizalom nyil­vánul meg irántuk, amit mi sem igazol job­ban, mint az a tény, hogy a honvédorvosok a magángyakorlatban is igen keresett orvosok. Ennél többet, azt hiszem, nem kell mondani. (Ügy van! Ügy van!) A feléjük irányuló biza­lom igazolja, (hogy helytállanak tudás tekinte­tében. A honvédorvosok azonban helytállanak katonai vonatkozásban is, hiszen ők elsősorban katonák. Természetesen nehéz volna a kettőt elválasztani és meghatározni, hogy egy hon­védorvos mikor katona és mikor orvos. A hon­védorvos mind a kettő együtt; benne mind a kettői eggyé forrott s én csak azt a katonaor­vost tartom jó katonaorvosnak, aki egyben jó katona* is. Aki nem jó katona, az szerény meg­győződésem szerint, jó hlonvédorvos sem lehet. Ebből- a szempontból végtelenül nagy fontos­sága van annak, hogy a honvédorvosok, mi­előtt még orvosok lesznek és mielőtt a tiszti­rangot megkapják, a katonai szolgálat min­den nehézségét és minden súlyát — hogy úgy mondjam — szenvedjék végig. így volt ez a múltban és így legyen a jövőben is. A kórházakkal kapcsolatban ugyancsak vitéz Simon Elemér igen t. felsőházi tag úrra hivatkozom. Megállapítom én is, hogy a hon­védkórházak egy része tényleg teljesen meg­felelő abból a szempontból, hogy barátságos, jól érzi ott magát mindenki és nem olyan ri­deg, mint amilyenek a kórházak valamikor voltak. Ez azonban még nem elég. A honvéd­kórházak karbantartása nincs azon a színvo­nalon, mint ahogy lennie kellene. A honvé­delmi minisztériumnak és a kórháztulajdonos közületeknek, tehát a városoknak — mert hi­szen töibb városban a, város tulajdonában van­nak a honvédkórházak — megfelelően karban kell tartaniok a kórházakat. A laktanyákra vonatkozólag bátor vagyok néhány rövid megjegyzést tenni. Régi lakta­nyáink jórésze elavult és, sajnos, nincs kar­bantartva. Minden lehetőt meg kell tenni a költségvetés keretén belül, hogy a laktanyák a higiénia követelményeinek minden tekintet­ben megfeleljenek. A honvédségnek nemcsak a katonai neve­lés szempontjából van nagy fontossága, hanem a népnevelés szempontjából is. Tudjuk a.múlt­ból, hogy ha egy fiatalember bement a kato­nasághoz, mint egy egész ember jött onnan ki és ott embert faragtak belőle. Nem akarom ezzel a polgári életet semilyen vonatkozásban lekicsinyelni, ez azonban tény és igazság. (Ügy van! Úgy van!) Meglátszik egy emberen az, hogy katona volt és az is meglátszik, ha nem volt katona. Arra kell törekednünk, hogy a honvédség­nek népnevelés szempontjából is meg legyen a kellő hatása, hogy az a katona olyan példát lásson minden vonatkozásban, amit neki érde­mes hazavinnie és továbbfejlesztenie. Az új kaszárnyákra vonatkozólag is fel­hívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét arra a körülményre, hogy látunk típusokat, úgynevezett orientális fajta típusait a kaszár­nyáknak, amelyek modern lapostetővel, vas­betonból, betonpadlóval vannak építve. Lent 1939. évi február hó 3-án, pénteken. 63 jártam Hódmező vásárhelyen, Orosházán és láttam pár ilyen kaszárnyát: az emberek a tél folyamán majd megfagynak, gyékényeket kell a padlóra tenni, hogy ne fázzanak meg, mert a padló a szó szoros értelmében egészen beteggé teszi őket. Kérem a honvédelmi mi­niszter urat, hogy a jövőben építendő lakta­nyáknál méltóztassék ezt tekintetbe venni és a mérnökségen kívül az egészségügyi faktoro­kat is meghallgatni az építkezéseknél, mert egy épületet megépítenie nemcsak a mérnö­köknek kell, hanem ott kell lennie az egész­ségügy őrének, az orvosnak is. Nem akarok itt semmilyen vonatkozásban bizonyos gondolatokat előrevetni, de úgy ér­zem, a Felvidék bekapcsolásával nyert tapasz­talatok szükségessé teszik azt, hogy határain­kon mindenütt erős katonaságunk legyen. Erős katonaságunk legyen azért, hogy megle­petések minket ne érhessenek. Mi nem félünk attól, ha túlerővel állunk szemben, beigazol­tuk nemcsak most, de a múltban is minden­kor, hogy vagyunk olyan erősek, hogy öt-, sőt tízszeres túlerővel is mindenkor fel tudjuk venni a versenyt. Ennek ellenére (határaink nemcsak észak felé, de kelet felé is, szerény megítélésem szerint, megerősítendők volná­nak. A Vörös Kereszttel kapcsolatosan vitéz Simon Elemér felsőházi tag úr felszólalásába kapcsolódom be, amikor a Vörös Kereszt in­tézmény fokozottab támogatását kérem. A Vörös Kereszt olyan intézmény, amely a há­borúban beigazolta fontosságát, rátermettsé­gét és azt, hogy nélkülözhetetlen. Hogy azon­ban tényleg alkotóképes is legyen háború ese­tére, annak előfeltétele az, hogy már most, bé­kében alkossuk meg, teremtsük meg életlehető­ségeit és tegyük virágzóvá nemcsak anyagi vonatkozásban, felszerelés szempontjából, ha­nem a személyzet kiképzésével is, úgy a férfi, mint a női garnitúrát illetőleg. Az ápolónők nevelését és kiképzését is nagyon fontosnak tartom. Ebben a tekintetben most még az a szerencsénk is megvan, hogy a zöldkeresztes akcióval kapcsolatosan egy nagyon fontos újítás van országunkban, amely a közegész­ségügyet szolgálván, főleg a falukat és a ta­nyákat látja el arra hivatott és kiképzett sze­mélyekkel, akik orvosok nélkül is minden al­kalommal első segélyt nyújthatnak és az or­vosoknak támogatására vannak. Meg kell emlékeznem még igen röviden egy újabb harcinemről s ez az új fegyvernem a rádió. A rádió bizony, valóságos fegyvernem, olyan veszedelmes fegyvernem, amellyel lehet élni, de lehet vissza is élni. Állandóan vissza­élnek vele ellenfeleink, de mi becsülettel élünk a rádióval. A rádió az emuit ősszel a Felvidék megszállásával kapcsolatban végtelenül nagy és értékes szolgálatot tett. Ezt el kell ismerni és külön kifejezésre kell juttatni, hogy a ma­gyar rádió becsülettel megállotta a helyét. T. FelsőTiáz! A magyar nemzet itt, Európa közepén békét akar, de felfegyverkezve és minden eshetőségre készen, ősi, tradicionális hagyományaihoz híven helytáll, hogy utó­dainknak átadhassa azt az országot, amely, sajnos, megcsonkítva, de reményekkel eltelve néz egy boldogabb, jobb jövő elé. A törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Az idő előrehaladván, a vitát meg­szakítom. Legközelebbi ülésünket holnap, szóm-

Next

/
Thumbnails
Contents