Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-80

Az országgyűlés felsőházának 80. ülése 19S9. évi február hó 3-án, pénteken. 59 gyelembe véve természetesen az ország anyagi I teherbíróképességét is. • . .T. Felsőház! A tisztikarral kapcsolatban bátor vagyok még egy kérdést érinteni és ez a tisztikar nősülésének ügye. Köztudomású, Jiogy a művelt középosztály, amelynek leányai közül a tisztek életpárjukat kiválasztják, ma anyagilag nem a legjobb helyzetiben van és így ezek az anyagi akadályok megnehezítik a tisztek nősülését, ami viszont károsan befolyásolja a nemzet szaporodási viszonyait is. Ebből a szempontból ugyanis nem mindegy, hogy a tiszt hadnagy vagy főhadnagy korában alapít-e családot, avagy csak alezredes, esetleg ezredes korában, amikor a házassági óvadék már lényegesen kevesebb vagy arra egyáltalán nincs szükség. Bátor vagyok tehát a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságának szíves figyelmét felhívni, legyen szíves foglalkozni azzal a kérdéssel, nem lehetne-e a mai magas nősülési óvadékot lényegesen leszállítani vagy esetleg egészen elejteni. Aj magam részéről helyesebbnek tartanám, ha a tiszt függetlenítve lenne feleségének vagyoni viszonyaitól és feleségének és családjának eltartásánál a saját fizetésére támaszkodnék, amely megfelelő mérvű családi pótlék formájában, családtagjainak száma szerint növekednék olyképpen, hogy azokat állásához méltó, módon eltarthassa. A katonai neveléssel kapcsolatban volna még egy megjegyzésem, amellyel belekapcsolódom előttem szólott igen t. felsőházi tagtársam gondolatkörébe. Célszerű lenne, hia a leventeintézményen kívül a katonai nevelést az iskolákba is szervesen és intenzívebben bekapcsolnánk. Természetesen nem arra gondolok, hogy a kis elemistákat is katonai gyakorlatokra szorítsuk, de azért már az alsó iskolák, tehát az elemi iskolák tananyagába is elültetném annak az erős, nemzeti, militarista szellemnek a palántáit, amelyek alapjai a már említett katonai szellem kialakulásának. A legutóbb olvastam, hogy a Légoltalmi Liga egy vándor bábszínházzal akarja a légvédelem szükségességét és feladatait a kisgyermekek tudatába belevinni. Ezzel kapcsolatban az a kívánságom, hogy már a legzsengébb kortól kezdve, a gyermek értelmi fokához mért eszközökkel, intenzívebben foglalkozzanak a tanítók és a tanítónők a gyermekekkel, hogy azok már kiskorukban tudják és érezzék, hogy ők lesznek a jövő katonái, illetőleg Ihadiszolgál tatást teljesítő honleányai, hogy már kiskorukban büszke öntudattal készülhessenek erre a hivatásra. Arról nem akarok bővebben beszélni, hogy a törvényjavaslat erősen számol azzal a ténynyel, hogy a honvédelemre való felkészülés egyik leglényegesebb alkotó része a gazdasági felkésizdilés. A totális háború a neimizetgaz das ágnak minden rendelkezésre, álló eszközét igénybe fogja venni, tehát az emberen kívül a termőföldet és az egész ipart a háborús szolgálatba fogja állítani. Rendkívüli szervezőmunkát igényel az, hogy a békében különféle iparcikkeket készítő gyárak a háború kitörésekor minél gyorsabban alakuljanak át hadi ipartelepekké és a békében csökkentett • teljesítménnyel működő hadianyaggyáriak kapacitása minél gyorsabban átállítható legyen a legmagasabb kapacitásra. Ha erről mégis beszélek, ennek legfőbb oka a®, hogy a honvédelmi miniszter úr ő nagymiéltóságát meg akarom kérni, arra, hogy a hadsereg és a tökéletes jövő honvédelem érdekében erősítse az egész ipart és biztostítsa annak életlehetőségeit is. Ne csak a nagy gyárakra legyen a hadvezetőség figyelemmel, hanem arra a közép- és kézműiparra is, amelynek életképességét biztosítani kell, nemcsak általános nemzegtazdasági és szociális szempontból, hanem a honvédelem érdekében is. Köztudomású, hogy különösen a technika mai haladása mellett a békében nem halmozható fel annyi hadifelszerelés, ruházat, lőszer, élelem, stb., amennyi egy háborúban előreláthatólag szükséges, mert hiszen a technika haladásán kívül, 'amely a tegnap megalkotott dolgokat holnap muzeális értékűekké degradálhatja, vannak olyan cikkek, például a lőszer, a konzervák, stb., lamelyek hosszú időkre nem is tárolhatók. így tehát ezeknek előállítása a háborús ipar feladata lesz, amely máról holnapra nem állítható a honvédelem szolgálatába, ha a békében figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy ilyen hadiműhelyek, kisüzemek a nagy gyárak mellett az ország minden részében működésüket azonnal megkezdhetik. Ezeket a kis- és középüzemeket, kézműipari műhelyeket ma is istápolnunk és foglalkoztatnunk kell, legelsősorban a hadseregnek — mint békében is legnagyobb megrendelőnek és fogyasztónak — kötelessége, hogy a közszállításoknál mindazokon a területeken, ahol csak lehetséges, a kézműiparosok minél szélesebb rétegét foglalkoztassa, sőt olyan cikkeket, amelyeknek előállítása a kézműiparban is megoldható, kizárólag kézműiparosoknál szereztessen be. Ilykép kapcsolódnék bele szervesen az iparosítás a hadsereg szervezetébe, mert ipar nélkül hadsereg és háború el nem képzelhető. Mélyen t. Felsőház! Amikor egy évvel ezelőtt Rőder volt honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága a tűzharcos-törvényjavaslatot beterjesztette, nagyon szabatosan és okszerűen indokolta, hogy ez honvédelmi kérdés és ezért állíttatott be ennek a kérdésnek a megoldása is teljesen a honvédelem síkjára. Ez a kérdés tehát nemcsak szervesen kapcsolódik bele a jelenlegi törvényjavaslatba, hanem annak megítélésem szerint egyenesen fontos alkotó eleme is. Méltóztassanak tehát megengedni, hogy néhány szóval kitérjek erre a kérdésre. A világháború megteremtette a tűzharcoskérdést, aminthogy a múlt és a jövő minden háborújának is mes: voltak és meg lesznek a maga tűzharcosai. Sem az elmúlt világháború, sem pedig a jövő háború tűzharcosainak érdekében meghozott és meghozandó törvényeknek nem lehet az a céljuk, hogy a hazáért hozott fegyveres és véráldozatoknak, a fokozottabb mértékben teljesített kötelességnek ellenérté-. két adják, mert ezt az önfeláldozó teljesítményt fizetni és jutalmazni nem is lehet. Az elmúlt világháború magyar tűzharcosa nem anyagi előnyök reményében ment a harctérre. Igazán nem várt semmi elismerést és jutalmat a maga hősies helytállásáért s nem azért teljesítette kötelességét a halálig menő hűséggel, mintha ezért jutalmat várt volna, de nagyon természetesen azt sem várlhatta, hogy ennek a kötelességteljesítésnek a polgári életben majd kárát vallja. Ha tehát már a tűzharcostörvény nem szögezte le azt az elvet és nem honorálta száz százalékig azt a kívánságot, hogy a háborús katonai szolgálat minden körülmények között és fenntartás nélkül közszolgálat, sőt minden közszolgálat közül is a legelső, szerettem volna legalább elvként leszö12*