Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-79

Àz országgyűlés felsőházának 79. ülése 1938. évi december hó 22-én, csütörtökön. 37 Az orvosi rend imultja és jelene igazolja, hogy mindenkor íkész volt a legmesszebbmenő áldozatokra. Kétségtelen és nem vitatható az a tény, hogy ez a hivatási ág anyagi teljesítőképességén túl a legsúlyosabb áldozatokat hozta mindig. A legmesszebbmenő hazafias elvek mellett, keresztény nemzeti gondolatoktól áthatva állunk ma is a nemzet és magyar fajtánk rendelkezésére. Méltóztassanak azonban tekintetbe venni, — kérem énre a miniszter urat is — hogy a magyar orvosi rend minden áldozatkészsége mellett is, maga is élni óhajt és az életlehetőségeket az ő számára is meg kell teremteni. A szociális biztosítások egész sora, mint az Oti., Otba., Mabi., Máv., Posta, továbbá egész, sor belügyminiszteri jóváhagyással [rendelkező alapszabályszerűen működő^ társadalmi egyesületek foglalkoznak gyógyítással. Ez ellen már ismételten tiltakozunk, ismételten kértük ezeknek a rendelkezéseknek revízióját, sajnos, azonban az ország lakosságának több imint 70%-át bevonták a szociális biztosítás keretébe, de éppen arról a hárommillió zsellérről és gazdasági munkásról nem gondoskodtak eddig, akik arra leginkább reászorulnak. Nem akarunk és nem célunk szemfoeállni és polémiába bocsátkozni a szociális biztosítóintéziményekkel, imégis foglalkoznom kell a két leghatalmasabb biztosító-intézménnyel, a már kialakult Oti.-val és a most kifejlődőben lévő Otba.val. Az Oti.-ra vonatkozólag, sajnos, meg kell állapítanunk, hogy azok a teljesítmények, amelyeket az Oti.-ban biztosítottak élveznek, ma már nem megfelelőek és az Oti. nem állja meg a helyét a mai alapokon. Limitált munkaidőben a betegek tömegeit ellátni minimumra leszállított díjazás mellett teljes lehetetlenség. Agyonadminisztrálva, csökkentett orvosi létszámmal természetesen nem lehet kielégítőt produkálni. Az Oti. költségvetéséből az orvosok díjazására körülbelül 11 százalék jut. Méltóztassék elgondolni, hogy egy intézmény, amely tulajdonképpen legfontosabb része és gerince éppen az orvosi és egészségügyi szolgálat ebből a hatalmas összegből Összesen 11 százalékot kap. Méltóztassanak külállamokat megnézni. Nem vagyok hajlandó semmiesetre sem idegen jobb példákkal előhozakodni, mert mindig azt mondom, hogy mi szegény állam vagyunk, nem vonhatunk parallelt gazdag, nagyobb teljesítőképességű államokkal, azonban ennek ellenére meg kell állapítanunk azt a tényt, hogy azok a szolgáltatások, amelyeket éppen a legerősebb és a legnagyobb intézet ma az orvosoknak juttat, tovább fenn nem tarthatók. Az Otba.-nak előttünk fekvő törvényjavaslata egész hatalmas tömegét a tisztviselőknek juttatja be megint az Otba. kötelékébe. A magunk részéről a legmelegebben támogatjuk azt a gondolatot, hogy ez megvalósuljon és igazán szeretettel is teszünk eleget annak, hogy ezek a tisztviselői rétegek is bekapcsoltassanak és meg is találhassák számításukat. Sajnosán kell azonban megállapítanunk az Otba.-ra vonatkozólag is egy egészen elavult felfogást. Az önrendelkezési jogot attól a kisebb, közepes, vagy magasabb állású tisztviselőtől megvonni nem lehet. Nem lehet azt mondani, hogy X. orvoshoz menjen. Valakinek a feleségénél például megállapítanak egy méhenkívüli terhességet és azt mondják, vigye az illető a körzeti orvoshoz. Tisztelet, becsület minden orvosi munka előtt, de a körzeti orvos lehet esetleg fogorvos is, mert ilyenek is vannak. Bocsánatot kérek, ez lehetetlen állapot: bekényszeríteni valakit egy ilyen intézménybe, ahol nem érvényesül az a felfogás, hogy minden betegnek a bizalma azzal az orvossal szemben érvényesüljön, akihez ő menni akar és ahol ő gyógyulását meg akarja találni. Szerény nézetem szerint minden gyógyulásnak egy előfeltétele volt, van és lesz mindenkor: a bizalom. A betegekről való gondoskodás, azok ellátása megkívánja azt, hogy kiegyensúlyozott, gondtalan, legalább is valamennyire gondtalan és biztos megélhetési viszonyok között élő orvosok teljesítsék az orvosi szolgálatot. A szociális biztosítás keretében is Végtelenül nagy fontossága van ennek a kérdésnek. Közérdek tehát, hogy az orvost becsületes megélhetéshez juttassuk. Azok a szolgáltatások azonban, amelyekkel a szociális biztosítások az orvosokat ellátják, nem adják meg a létminimumot sem. A létminimumhoz az is kell, hogy ha valaki, úgy az orvos valamennyire társadalmi eletet élhessen. Az orvosi foglalkozás rettenetesen zaklatott, éjjel-nappal helytállni köteles hivatás, felelősségteljes, mert hiszen emberi életről van szó. Közérdek kívánja azt is, hogy az orvos magát tovább képezhesse. Méltóztassanak elképzelni, hogy az az orvos, aki ma 100—180 pengős fixunuból él és magángyakorlatból is akar valamit szerezni, atmi ma már a minimumra van redukálva, alig van, hogyan tudja elhagyni őrhelyét és családját abból a célból, hogy elmehessen az orvosi tudomány legújabb vívmányait elsajátítani? Ez utópia, már pedig ki szenved miatta? Elsősorban minden embertársunk és a szociális biztosítás ála' lévő egyének, akik nem fogják megkapni ennél az orvosi rendnél azt pluszt a tudásban, amire szükség van ahhoz, hogy valaki lelkiismeretesen^ esküjéhez híven teljesíthesse kötelességét. Az államnak be kell látnia, hogy itt revízióra van szükség és ma, amikor a nemzet érdekének egyik legfontosabb szerve, a nemzet és a haza védelmében' kétségtelenül a honvédelem, akkor ahhoz, hogy a honvédelemhez erős, fegyverfogásra képes generáció álljon rendelkezésre, a közegészségügy legmesszebbmenő dotálása szükséges, tehát szükséges az is, hogy megfelelő gondoskodás történjék azokról is, akik ennek a célnak közkatonái. A mai szociális gondoskodás legnagyobb hibája és bűne többek között az is, hogy nem tesz különbséget a fizetések és jövedelmek szempontjából, nincsen cenzus, a legkisebb embertől a legmagasabb állásig mindenki be van biztosítva. Méltóztassanak elképzelni, hogy egészséges és helyes gondolat-e, hogy a mammutjövedelmű emberek, a nagy állásokban lévő fixfizetésűek, azonkívül a vagyonilag teljesen független emberek is besoroztatnak a szociális biztosítás keretébe. A magunk részéről feltétlenül megoldandónak tartjuk a tisztviselőkről, való gondoskodást, akik megérdeimlik az állam meleg támogatását, de ugyanakkor jogosan elvárhatjuk >azt is, hogy az állam az orvosi rend érdekeit is tekintetbe vegye és az ő sorsukról való gondoskodást se tekintse mellékesnek. A pénzügyminiszter úr jóindulatát látjuk akkor, amidőn hajlandó a végrehajtási utasítás kiadása előtt velünk szóbaboosátkozni. Ezért különleges hála és köszönet jár. Fontosnak tartjuk, hogy az állam legalább akkora összeggel támogassa az Otba.-t, amek-