Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-85
14Ô Az országgyűlés felsőházának 85. ülése 1939. évi április ho 15-én, szombaton,. tenni az ország egy népcsoportjára vonatkozólag a honosítási engedélyeket. Az politikai kérdés, hogy megengedi-e a magyar állam, hogy idegenek beözönöljenck az országba. Helyesen teszi, ha nem engedi meg és helytelenül cselekedtek a kormányok, nogy eddig erélyesen nem állották útját az idegenek beözönlésének. Ha azonban egy állam elég erős, akkor meg tudja akadályozni a beözönlést s nem szükséges megtenni ezeket a törvényes intézkedéseket, amelyekot ez a törvényjavaslat proponál. A jogegyenlőség elvét nagy mértékben veszélyeztetve és sértve látom ennek a törvényjavaslatnak folytán. Jogegyenlőség alatt azt értem, hogy kivétel nélkül mindenki közvetlenül köteles alávetni magát az állam akaratának, de mindenki élvezi is az állam által biztosított szabadságot és jogokat. Több mint száz éve annak, hogy Magyarország modern állam, egységes állampolgárságú állam lett, szemben a volt rendi állammal, ahol a rendiség állapította meg, hogy valakinek mennyiben vannak jogai és mennyiben vannak kötelezettségei. Az állam akkor jár el helyesen, ha nagy súlyt helyez arra, nogy az állampolgárok között kompakt egység mutatkozzék. Nem szabad megengedni azt, hogy az állam, belső területen repedések mutatkozzanak, mert ezek a belső és a külső erőt egyformán veszélyeztetik. 1867-től -kezdve a jogiegyenlőség jegyében történt a törvényhozás és közügyeink intézése. A háború után kikezdték a jogegyenlőséget. Első ilyen törvény az egyetemi numerus clauj sus törvénye volt, amely megszorította ^ a zsidó hallgatóknak az egyetemre való felvételi jogát, ezt követte ennek a novellája, majd jött az első zsidótörvény, most pedig előttünk van a második zsidótörvényjavaslat. Ez a második zsidó tör vényjavaslat lényegesen korlátozza a zsidó állampolgárok polgári és politikai jogait, amennyiben a. törvényhozásiból majdnem kizárja őket, továbbá nagy nehézségeket és korlátokat állít fel a megyei és községi önkormányzati élet keretein belül való működésre is, megvonja a zsidóktól azt a lehetőséget, hoigy köztisztviselők lehessenek. Az ügyvédi, orvosi, mérnöki és egyéb ^kamarákban a zsidók létszámát 6%-ra szállítja le, az időszaki sajtó vezetését kiveszi a zsidók kezéből, gazdasági téren, az iparengedélyek terén, a koncessziók terén, stb., stb., igen-igen sok nehézséget okoz, és sok jogfosztást végez, sőt odáig megy a törvényjavaslat, hogy még olyan rendelkezést is tartalmaz, amely beleütközik azokba a törvényekbe, amelyeknek feladata a bírói függetlenséget biztosítani, és amelyek a bírói függetlenség garanciáit nyújtják. A javaslat ugyanis előírja azt, hogy'a zsidó; bírák contra legeim, a fennálló 'általános törvényekkel szemben 1940. évi január hó 1-től kezdve nyugdíjaziandók lesznek. Az állam nemcsak azt akarja, hogy mi alattvalóik leigyünk, az állam azt is akarja és helyesen akarja azt, hogy honpolgárok is legyünk és éppen azért az állam a saját jogterületéből bizonyos részeket spontán kivon és azokat átengedi a polgároknak, hogy ezeken a területeken állami beavatkozás nélkül függetlenül éljenek, működjenek és boldoguljanak. Az ezekre vonatkozó törvényeket úgy hívjuk, hogy polgári törvények, szabadsáigje,'-törvények. Ezek elsősorban azokra a jogosítványokra vonatkoznak, amelyek az emberi lét méltóságából folynak: a személyiségi jogok sérthetetlenségének, a pályaválasztásnak a jciga, a munkáihoz való jog, stb., stb. En konoedálom azt, hogy az, államnak megvan a joga ezeket az úgynevezett polgári jogokat restrimgálni, sőt meg is szüntetni, ha abnormls viszonyok vannak, de nem egyes emberekkel és egyes osztályokkal szemben, hanem mindenkivel szemben egyaránt. Magyarországon a jogegyenlőség törvényileg biztosítva van. Hivatkozom aj* 1848. évi törvények egész sorozatára, hivatkozom az emancipácionális törvényre, amikor politikai jogokat adtak a zsidóknak, hivatkozom azokra a törvényekre, amelyek a zsidó vallást bevett vallásnak nyilvánították, hivatkozóin a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényre, a házassági jogról szóló törvényre és sok egyéb más törvényre. így fejlődött ki és valósult meg Magyarországon törvényes intézkedések alapján a jogegyenlőség. Ez a törvényjavaslat pedig mélyen belenyúl a jogegyenlőség keretébe. Hogy mást ne említsek, itt van a törvényjavaslat 4. §-a, amely azt mondja, hogy zsidót nem lehet az országgyűlés felsőháza tagjává megválasztani, kivévén az izraelita hitfelekézet képviseletére hivatott lelkészeket. Ez a rendelkezés határozottan beleütközik a felsőház megalkotásáról szóló törvénybe és incideiitali^er akarja megváltoztatni ezt a törvényt. A zsidókra vonatkozóan a javaslat új vá; lasztói törvényt létesít, amely intézkedés lényege az, hogy a már meglévő törvény által biztosított választói jogtól megfosztja őket, már pedig ha tanulmány tárgyává tesszük a magyar jogtörténetben a választói törvényeket, mindegyikben azt látjuk,, hogy a régi szerzett jogok respektálandók. Arra még nem is volt példa, hogy elvettek volna meglévő jogokat. De öszeütközésbe kerül a törvényjavaslat a mai választójogi törvénnyel azért is, hiszen el van már készítve az 1938. évben összeállított névjegyzék, bíróilag jóvá is van hagyva és^ ennek alapján kell 1939-ben választani, ha választás lesz. Hogyan gondolja a kormány, hogy meg fogja valósítani az 5. §-ban lefektetett elveket a ma fennálló választójogi törvénnyel szemben'? Az én felfogásom az, hogy minden törvénynél először azt kell vizsgálnunk, vájjon az előírt formák megtartattak-e annak meghozatalánál, vagy sem, másodszor pedig vizsgálnunk kell, hogy megvan-e a törvény materiális alkotmányszerűsége és ezalatt azt értem, hogy Magyarországon vannak alaptörvények, amelyeket egy új törvény meghozatalánál tiszteletben kell tartani. Igaz, hogy formailag nem mutatkozik az, hogy a törvény alaptörvény-e, vagy pedig közönséges törvény, de azokat a törvényeket, amelyek alkotmányunk pilléreit, főbb _ elveit, szabadságjogait állapítják meg és írják körül, alaptörvényeknek nevezzük. Nem külsőleg mutatkozik tehát egy törvénynél az a tény, hogy alaptörvény, hanem belsőleg, lényegileg, tartalmánál fogva. Az alaptörvénynek pedig az. a tulajdonsága, hogy nem lehet egy közönséges speciális törvénnyel megváltoztatni. Most viszont azt látjuk, hogy ez a törvényjavaslat, mint specialis törvényjavaslat, incidenter megváltoztatja igen sok alaptörvény rendelkezését. Át kell térnem, méltóságos Felsőház, arra a kérdésre, hogy azt mondják, a törvényhozás az ő szuverenitásának keretén belül mindent ... ' - •