Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-85

136 Az országgyűlés felsőházának 85. ülése 1939. évi április hó 15-én, szombaton. ja/vaslat a kereisizténységet is belevonja a kérdésbe, aonieinnyTben állampolgári jogok szempontjából különbséget tes&'ía zsidókból lett keresztények egy csoportja éis a többi keresztény magyar állampolgár között: mint Egyházaim felsőházi kfép viselő je, szintén kötelességemnek tartóim vele kapcsolatban, mégpedig keresztény szeimpontból is, mind a magam, imind pedig a nagyiméltóságú püspöki kar állásfoglalását leszögezni. Mielőtt magához a törvényjavaslathoz hozzászólanék, hangsúlyozni kívánom azt az elvet, hogy sokkal súlyosabb ok kell ahhoz, hogy valakit megfosszunk azoktól a jogoktól, amelyek őt megilletik, mit ahhoz, hogy ne adjunk meg neki olyan jogokat, amelyek őt nem illetik meg. Amikor ezt hangsúlyozom, kijelentem, hogy én ilyen súlyosabb oknak a zsidókérdésben a nemzet közérdekét, illetve jogos önvédelmét tartom, (Helyeslés.) mert ilyen közérdekből, még inkább jogos önvédelemből az állam polgárainak, még keresztény polgárainak szerzett jogait is korlátozhatja, aminthogy igen sók esetben valóban korlátozta is, — hiszen jóformán az összes törvényeink ilyen jogkorlátozásokból állanak — és ezek a korlátozások a polgárok nagy többségére vonatkoznak, a polgárok keresztény részére éppen úgy, mint azok nem keresztény részére. A törvényjavaslatnak gazdasági és külpolitikai, valamint a fajuk hangsúlyozásából származható belpolitikai következményeit mellőzve, csupán a benne érintett személyekkel kívánok foglalkozni. A részletekre vonatkozó észrevételeimet a bizottsági tárgyalásokon tettem meg. Előrebocsátom t. Felsőház, hogy a zsidóságnak közéleti, gazdasági és egyéb tereken való arányos visszaszorítását a nemzet jogos önvédelme okán mindenki szükségesnek tartja, aki velem együtt aggodalommal nézte, hogy a recepciós törvény életbelépése óta a hazai . zsidóság egyrésze, a többieknek mintegy hallgatag beleegyezésével^ a katolikusok állandó tiltakozása ellenére, liberális asszisztenciával, a sajtó útján és »művészet« ürügye alatt irodalomban, költészetben, színházban, moziban, zenében, festészetben jóformán mindent kétségbevont, vagy diszkreditált, ami a keresztény ember előtt szent, így az Istent, a szenteket, a vallást, az egyházat, a házasságot, a családot, a hazát stb., a földmívelésben pedig, valamint az iparban és a kereskedelemben, a pénzügyben, szóval egész gazdasági életünkben, továbbá magán- és közéletünkben iparkodott lerombolni a keresztény erkölcsöket. Hangsúlyozom: a zsidóság egy részéről beszéltem. Ha már most a zsidóság visszaszorítását célzó törvényjavaslatnak jogi természetét vizsgálom, úgy látom, hogy bár törvényerőre emelkedése esetén a benne érintett magyar állampolgárokat olyan jogoktól fosztaná meg, illetőleg olyan jogokból rekesztené ki, amelyek őket eddigi törvényeink alapján megillették, illetőleg megillették volna, mégsem mondható az egyszerűen büntetőtörvénynek, mert a jogfosztás indokolására nem állapít meg minden érdekelt személyre kimutatandó egyéni deliktumot. Maga ugyanis az a tény, hogy valaki a törvényjavaslat meghatározása szerint »zsidó«, még nem deliktum, tehát nem is büntethető, mert nem olyan magyar törvénynek szándékos megszegése, amely^ büntetőszankcióval van ellátva. Ha ez a készülő törvény egyszerűen büntetőtörvény volna, akkor a deliktum és az egyéni felelősség bírói megállapítása után csak azokat sújtaná, akik a deliktumot egyénileg elkövették. Minthogy azonban a tervezett törvény nem kifejezetten egyéni deliktumok, hanem a zsidók Összességének szélsőségekre való hajlamossága és bizonyos túlkapásai miatt minden magyar állampolgárt sújt, akit a javaslat »zsidó«-nak nevez: azért úgy gondolom, hogy itt talán olyan represszáliával állunk szemben, amely a magyar polgárok egy csoportjának a gazdasági és közéletben mohó térfoglalása, túlkapásai és visszaélései miatt az egész csoportot sújtja, vagyis a bűnösökkel együtt azokat is, akik nem szolgáltak rá, mert a kifogásolt cselekedetekben nem volt részük, más szóval: egyéni deliktumot nem követtek el. A represszáliákban van igazságosság is, mert meg akarják torolni a deliktumot, de van igazságtalanság is, mert ez a megtorlás kollektív, úgyhogy a bűnösökkel az ártatlanokat is sújtják. Az egyház ezeket a represszáliákat soha nem helyeselte. Nem helyeselte pedig azért, mert krisztusi erkölcstana a belső és külső fórumon egyaránt mindenkit egyénileg kezel és mindenkinek cselekedeteit az összes körülmények figyelembevételével akarja elhírálnL Ezért, a belső fórumon nem elégszik meg például az általános gyónással, hanem részletes gyónást^ kíván. A külső fórumon is az összes körülmények figyelembevételével kívánja elbírálni a hatáskörébe tartozó bűnügyeket. Általában ugyanígy járnak el a jogállamok, még inkább a keresztény államok is, amelyek Krisztus egyházával azt vallják, hogy mindenki maga egyénileg felelős saját szándékos,^ tehát beszámítható cselekedeteiért; következőleg a büntetőjogban sem lehet olyanokat sújtani, akik deliktumokat nem követtek el. Mert amint igaz, hogy a gyermek nem büntethető atyja bűneiért, éppen úgy igaz az is, hogy az egyik személyre kiszabott büntetést nem szabad kiterjeszteni a másikra, amint ezt az egyházi törvénykönyv 2219. kánonja is kifejezi, kivéve, ha bírói megállapítás szerint ugyanabban a déliktumban egyforma részük volt, tehát cselekedetük azonos beszámítás alá esik. T. Felsőház! Tudom és vallom, hogy azok közül, akiket a törvényjavaslat »zsidó«-nak nevez, sokan megérdemlik, hogy megfelelő visszaszorítás legyen osztályrészük, mert előbb említett túlkapásaikkal sokat vétkeztek a keresztény Magyarország ellen; de azt is tudom, hogy vannak közöttük olyanok is, akik ellen nem volt kifogás és akik éppen ezért, az állam törvényei szerint például szabályszerű választás útján, vagy egyenesen állami kinevezés útján kerültek abba a pozícióba, amelytől most ez a törvényjavaslat megfosztja őket. Ismétlem, magam is vallom a. visszaszorítás szükségességét, de az a nemzet jogos önvédelme alapján keresztény módon, igazságosan, vagyis az összes körülmények figyelembevételével lehetőleg egyéni elbírálás alapján történjék. Mert igaz ugyan, hogy vim vi repellere licet, azonban ez cum moderamine inculpatae tutelae, vagyis a szükségesen nem túlmenő szigorral történjék. Ha pedig minden törvényhozásban kerülni kell az igazságtalanságot, mert az ellenkezik a törvény lényegével, akkor méginkább kerülni kell azt a keresztény államok törvényhozásában. Ezért nem szabad például a keresztség