Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.
Ülésnapok - 1935-55
72 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése felsőház a képviselőháztól ugyan eltérő szervezetben, de az egész nemzetet képviseli. Elhangzott azonban a képviselőházban, még pedig olyan ajakról, amely a felső kamarát a nemzeti akarat kipuhatolása finomabb műszerének, a nemzeti akarat érvényesülése biztosabb eszközének mondotta, kifogás, hogy a felsőház mai struktúrája nem felel meg annak a követelménynek, amelyet a felsőháztól meg kell követelni, mert a felsőház a nemzetnek nem demokratikus képviselete. Valóban nem az, de mégis a nemzetnek a képviselete! Kifogás _ tárgya volt az is, hogy az érdekképviseleti jogcímen a felsőházban helyet foglalók, akik közé a törvényhatóságok választottam és a hivataluknál fogva itt ülőkön kívül körülbelül mindenkit soroznak, osztályok vagy társadalmi rétegek különleges érdekeit képviselik. Ennek szabad talán ellene vetni, hogy a különleges érdekeknek az egyetemes érdekekkel szemben való érvényesülését aligha gátolja jobban a képviselőházban meglévő pártpolitikai beállítottság, mint a részleges érdekek szembenállásából kényszerűleg fakadó magasabb életszemlélet. Végül hallottuk azt is, hogy a felsőházi tag nem jelent több értéket, mint a képviselő. Azt hiszem, egyikünk se állította soha az ellenkezőt. A felsőházi tag nem több, hanem más értéket jelent a közérdék szolgálata számára. Jelenti — a felsőház tagjai összességét tekintve — a tudásbeli felkészültséget, az élettapasztalatot, a közügyek intézésében való gyakorlatot, kritikailag értékelt közéleti multat és mindenek fölött a függetlenséget, vagyis mindazt, ami a felsőháznak 10 éves fennállása alatt a közvélemény becsülését megszerezte. (Űpy van! tíay van!) Méltóságos Felsőház! Legyen szabad most már áttérnem beszédem főtémájára: a tervezett reform méltatására és a felsőház szerepére új alkotmányjogi helyzetében. Ami elsősorban magát a reformot illeti, ez négy kérdést kíván megoldani: a két Ház paritását, a törvénykezdeményezési jogot, a két Ház törvényalkotó működésének összeegyeztetését és végül a főrendiházi reformtörvényjavaslat kapcsolatát a megalkotandó választójogi reformtörvénnyel, vagyis az úgynevezett junktimot. Maga a paritás problémája pedig bárom kérdést érint: a felsőház törvényhozói működését általában, jogi helyzetét az állami költségvetés megállapításával szemben és adminisztratív önállóságát. A bizottsági jelentés szerint a törvényjavaslat a felsőház és a képviselőház paritásos viszonyát lényegében biztosítja. Valóban íe-y van-e? A -aritás alaptételét a törvénvravaslat — egyébként megismételve az 1926 : XXII. te. rendelkezését — csak közvetve állapítja meg, mondván, hogy »a felsőház jogköre — a költségvetésre vonatkozó kivétellel — ugyanaz, mint a főrendiházé volt«. Tudjuk, hogy ez a kijelentés az 1926 : XXII. te. egyéb-rendelkezései mellett nem biztosította a paritást. Vájjon biztosítja-e ezt a törvényjavaslat egyéb rendelkezései mellett? Véleményeim szerint nem. A kétkamarás rendszer paritása, csak . negatíve biztosítható. Ezért ismeretes »vétó« néven, amely — mivel a kezdeményezés mindenütt rendszerint a második kamaránál van — az első kamarát illeti. A kétkamarás rendszer lényege ugyanis az, hogy törvényt csak a két kamara, illetőleg a két kamara külön-külön 1937. évi december hó 15-én, szerdán, többségének konszenzusával hozhat. Kezdeményezés és vétó tehát korrelativ fogalmak és e viszonyuk szabja meg a paritást. Az említett érteleimben megvolt nálunk a két Ház paritása 1918-ig, nem volt meg 1926 óta és nem lesz meg ezután sem. A törvényjavaslat ugyanis a paritás kérdését úgy oldja meg, hogy nem a Felsőháznak ad egyenrangúságot, hanem a képviselőházat fosztja meg fölényétől, aanikor a kamaráknak — ha szabad ezt a szót használnom — egy szuperponált törvényhozó szervet teremt az együttes ülésiben, amelyről majd később külön fogok (beszélni. A költségvetést illetőleg az a helyzet, hogy a költségvetést tartalmazó törvényjavaslatot — amint ezt a bizottsági jelentés dia kiemeli — a felsőház éppúgy elfogadhatja, vagy elvetheti, mint minden 'más törvényjavaslatot. Enniek azonban logikus követlkezménye lett volna as 1926:XXII. te. 31. §-a (5) bekezdésének az elejtése; 'mert ha áll az, hogy a felsőház csak a költségvetés tételeinek módosításában van korI látozva az egész költségvetésre vonatkozó elfogadási vagy viisszavetési jogának logikus konzekvenciája az lett volna, hogy az ultima ratio eszközét ebiben az esetben is (használni lehessen. A tárgyalási idő tekintetében a törvényjavaslat álláspontját elfogadhatónak tartom. Magától értetődően mindenben osztom 'azokat a kívánságokat, amelyeket tegnap Teleszky ő exeellenciája és ma előttem szólott t. tagtársaim hangsúlyoztak azt, hogy méltóztassék módot adni a felsőháznak, hogy rövidre szabott tárgyalási idejét valóban kimeríthesse. A felsőház a költségvetés részleteire nézve nem' tehet módosításokat. Ennek nagyobb gyakorlati jelentőséget nem tulajdonítok,, 'hiszen ezzel a jogával a képvsielőház is alig él, nem is igen élhet. A költségvetés: tárgyalása a képviselőházban sem egyéb, mint gondolatok és javaslatok kitermelése, amelyeket a kormány a következő költségvetés elkészítése alkalmával, vagy egyébként honorál, vagy értékesít. ^Más felhatalmazása törvényjavaslat tárgyálban, amely közterhek viseléséről és állami kiadások fedezéséről rendelkezik, az ^egyhónapos határidőhöz való kötöttségen kívül a felsőháznak szabad keze van a már előbb említett korlátok között. A felhatalimiazásii törvényjavaslatban foglalt nem felhatalmazásii természetű rendelkezések tekintetében pedig az egyhónapos időbeli korlátozás sem áll fenn. Ezt a jogi helyzetet a bizottsági jelentés nagyon helyesein, nyomatékosam ímegállapítja. A költségvetés tárgyalása még az az alkalom, amikor a^ törvényhozás szerve a kormány egész gazdálkodását, sőt az egész kormányzati politikát bírálat alá vonhatja, erre pedig a rendelkezésre^ álló egy hóinap a felsőháznak bőven elegendő. A törvényjavaslat a paritás gcindolatát tulajdoniképpen osak a felsőház adminisztratív hatáskörében valósítja meg, egyrészt a felsőház személyzetével szemben, másrészt az országgyűlési épület helyiségeinek megosztása és használata tekintetében, tehát egyébként nem nagyjelentőségű kérdésekben. A törvényjavaslat kifejezetten megadja a felsőháznak a törvénykezdeményezés jogát. Ez azonban csak megismétlése az 1926: XXII. te. 30. §-ának és írott joggá tétele egy olyan' jognak, amelyet az első tábla elvben mindig fenntartott, de igen ritkán gyakorolt. A felsőház törvénykezdeményezési joga