Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-54

52 Az országgyűlés felsőházának 54. üléi infertowris helyzetében, ahol :anak egész létezése, életének minden órája és perce <a képviselőház kegyelmétől függött. Mert ha a képviselőház egyszakaszos törvényjavaslatban 'kimondotta volna a felsőház eltörlését, egy ilyen javaslat törvényerőre emelkedését sem a felsőház, sem az .államfő meg nem akadályozhatta volna. Ami már most magát ;a joigkiterjesetést illeti, e résziben úgy a képviselőházi vitából, mint az előadó úr értékes előadói beszédéből tájékozódást nyerhetünk a külföldi parlamenti szerkezetek, >aiz ottani felsőháziak, a második kamarák jogköre felől. Az összehasonlító jogtudomány rendszerinlt igen értékesen rávilágít a rendezendő alkotmányjogi problémákra. A felsőházi jogkör kiterjesztésének kérdésében azoban úgy érzem, 'nincs szükség külföldi példákra, mert az ősi magyar alkotmány továbbfejlesztéséhez megvan nálunk a sajátlagos történelmi erő és egyszersmind alkotmányos érzék is. (Ügy van! Ügy van!) Mi a célja az országgyűlés szervezetében időnként történt változtatásoknak? Kizárólag az, hogy a népakarat megállapításához, melynek főszerve a törvényhozás, újabb módszerekre van szükség. Ennek a kollektív akaratnak a kinyomozása ugyanis a közjog legnehezebb kérdéseinek egyike. Magának a választójognak a szabályozása az illető ország kulturáltságának a függvénye. Magas kultúrfokon álló országban minden honpolgárt meg lehet és meg kell kérdezni az ország sorsdöntő kérdéseiről, másutt a^ választójogot bizonyos feltételekhez kötik, éppen azért a választójog szabályozása országonként igen változatos képet mutat. Amikor 1918 auguszus 31-én, a főrendiház legutolsó érdemleges üléséiben, az akkori választójogi törvényjavaslatot, mint annak előadója ismertettem, utaltam arra, hogy a törvényjavaslat indokolásán vörös fonálképpen húzódik végig annak igazolásszerű tanúsítása, hogy a kontemplált választójog az analfabéták kizárása és a törvényjavaslatban foglalt egyéb jogcímek dacára megfelel az »általános« jelzőnek. Erre az volt az észrevételem, hogy nekünk ilyen jelszavas indokolásra nincs szükségünk, mert a törvényhozásnak csak azt kell megindokolnia, és a törvényhozás tagjainak csak abban az irányban kell lelkiismeretükkel tisztában lenniök, hogy olyan választójogot adjanak hazájuknak, amely ezt a fundamentális közjogi intézményt a koreszmék építő és nem romboló erejével viszi előre. (Ügy van! Ügy van!) A törvényhozó testületek tagozásának es egymáshoz való viszonyának kérdésénél ugyanezekből a szempontokból kell kiindulni és nem lett volna szabad a felsőházról olyan lekicsinylően nyilatkozni, mint ahogyan azt a képviselőház egyik-másik szélsőséges felfogású tagja tette, pusztán azért, mert ennek a Háznak tagjai nem népszavazás útján kerültek a törvényhozás házába. Végre is a nemzet valódi akaratának kipuhatolásánál teret lehet engedni a szakképzettségnek, az élettapasztalatnak, a bölcsességnek, a társadalmi tekintélynek és a függetlenségnek, amely erkölcsi erők olyan bőkezűen vannak felhalmozva itt a felsőházban, hogy tarra ez az oitàzag igen büszke lehet, amely Háznak tagjai minden ellenszolgáltatás nélkül, olyan buzgón és odaadóan foglalkoznak az eléjük kerülő javaslatokkal, amint az tőlük el is várható. ; r A felsőház tizenegyévi működésének egyet1937. évi december hó 14-én, kedden. len mozzanatára sem volltiak képesek a jogkiterjesztés ellenzői rámutatni, amelyből ennek a testületnek önző, egyoldalú, maradi szellemére lehetne következtetni. (Ügy van! Ügy van!) Minden egyes változtatásról, amit tettünk, szinte lerí az objektivitás és szakszerűség egyedül irányt adó szempontja. Felsőházunk összeállítása olyan szerencsés, annyira kimagaslik a világ összes második kamarái közül, — ami természetesen nem azt jelenti, hogy rá is, mint minden emberi intézményre, ne állana a továbbfejlesztés lehetősége — olyan kiváló összeállítású a mi felsőházunk, hogy az 1926. évi nemzetgyűlés igazán megelégedéssel tekinthet vissza erre az alkotására, eltekintve természetesen a jogkör szabályozásától. Magam is, aki éveken át tagja voltam a régi főrendiháznak és kezdettől fqgva tagja vagyok a felsőháznak, kellően értékelni tudom az 1926. évi reformnak a jelentőségét. Sokat olvastunk és hallottunk arról, hogy a felsofcaz a képviselőházzal szemben a fék szerepére van-e hivatva. E részben a felsőház eddigi működése élénken rácáfol arra,, mintha az a fékező erő nálunk a képviselőház szociális, haladó irányával való szembehelyez: kedést jelentene. (Ügy

f van! Ügy van!) Törvényhozói munkásságunknak egyetlenegy mozzanata sem támogatja ezt a felfogást, mert fékező erőre a mi részünkről csak a kormány esetleges önkényével, a többségi párt mindenhatóságával és az egyes tömeghangulatok káros hatásával szemben van szükség. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Ebben a felfogásban a képviselőházi vita során két ellenzéki vezérférfiú is osztozott.. Az egyik úgy nyilatkozott hogy »szükség van arra, hogy a magyar törvényhozásnak minden körülmények között legyen egy olyan kamarája, melyhez senki, sem

m

iféle ürüggyel hozzányúlni nem tud,, melynek kontinuitása minden körülmények között biztosítva van, mely az alsóház akár törvényes, akár törvénytelen feloszlatása esetén is végzi tovább a maga munkásságát és nem hagyja magát háborítani. Igenis, szükség van egy ilyen felsőházra, mely a felsőházi tagok magas tekintélyére, méltóságára és súlyára támaszkodva egyszersmindenkorra lehetetlenné teszi, hogy diktatúra felüthesse fejét ebben az országban.« A másik ellenzéki férfiú pedig azt mondotta, hogy »a megosztatlan hatalom mindig korrumpál és katasztrófát idézhet elő. A megosztott hatalom bizonyos ellensúlyokat és orvoslásokat jelent. Azért állítom, hogy egy helyesen megszerkesztett kétkamarás rendszer a nemzeti akarat érvényesülésének kétségen kívül biztosabb eszköze, mintha kizárólag a primitív eszközhöz folyamodunk és egykamarás rendszerre építjük fel az állam kormányzatát.« Ami már most a felsőház eddigi törvényhozási tevékenységét közelebbről illeti, nyugodt lélekkel utalhatunk a bizottsági jelentésiek és a felsőházi Naplók tartalmára, amelyekből kiviláglik, hogy ez a ház a legteljesebb ügyszeretettel, szaktudással és elfogulatlansággal tárgyalta az elébe kerülő törvény javaslatokat és eddigi alárendelt közjogi helyzete ellenére is bátran és függetlenül bírálta el azokat. Eddigelé 13 esetben küldöttünk vissza törvényjavaslatokat a képviselőházhoz. Tizenegy esetben a képviselőház nyomban magáévá tette az itteni módosításokat, egy esetben, a villa-