Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-e

Az országgyűlés felsőházának és képviselőházának ünnepi kipróbált jogszokások, életképes társadalmi intézmények megkíméíésére. Az elszigeteltség öngyilkos politikájával s a Kelettel végleg szakítva, bevezette népét a nyugati keresztény közösségbe. Az országban szerteszórtan élő szláv szolganépségnek s a nyugati jövevényeknek a királyi gazdasági szervezetbe való beillesztésével útját egyengette a többi nagy nemzettel hasonlóan ide gen elemeket is felszívó európai magyar nép, a történelmi magyar faj kialakulásának. Az egyetemes latin egyházi kultúra, a francia talajon újra éledő bencés műveltség, a lom bárd—olasz építőművészet, a frank—bajor udvari műveltség befogadásával és az ősi ma gyár művelődés értékálló elemeinek megkímélésével megalapozta a különféle kultúrelemekből Összetett egységes keresztény, magyar művelődésünket. A keresztény királyságot és annak intézményeit — miként azt a miniszterelnök úr is beszédében elmondotta — a királyi udvart, a kancelláriát, a királyi tanácsot, a törvény napi és kúriai személyes biráskodást, a nádori ítélőszéket, a megyei királyi bíróságot, a magántulajdon és végrendelkezési szabadság rendszerét nyugati alapon, frank—bajor mintára építette ki. De az líj intézmények mellett helyet hagyott a magyar társadalom bölcsen megkímélt intézményeinek és szokásainak s ezáltal utat nyitott a két szervezet teljes egybeolvadásának, annak a fejlődési folyamatnak, amelynek során a szentistváni királyság nyugati származású intézményei majdan az alkotmányos királyság, a helyhatósági önkormányzat, a kúriai és megyei bíráskodás minden ízükben magyar intézményeivé alakultak át. Ez a folyamat a magyar és a nyugati elempket szerves egységbe olvasztó történeti fejlődés: a legragyogóbb bizonyítéka annak, hogy ez a hatalmas magyar elme milyen nagy bölcseséggel és milyen csodálatos ösztönnel tudta összehangolni a maga idegen nyomokon járó korszerű reformtörekvéseit az ősi hagyományokkal. Ez a bölcseség jellemzi Szent István nyugati tájékozódású, de mindig csak magyar érdekű külpolitikáját is. Senki határozottabban nem foglalhatott állást a nyugati politika és ennek univerzális keretében a németbarátság és olaszbarátság gondolata, másfelől a magyar nemzeti szuverenitás és állami függetlenség eszméje mellett. Kereste és megbecsülte a tiszta szándékú szász császárok barátságát és szövetségét, de amikor egyik utódjuk hűbérúri igényekkel lépett fel, és a nagykárolyi hagyományra hivatkozva megtámadta, fegyverrel kezében tanította meg királysága jogainak és szuverenitásának tiszteletére. (Ügy van! Ügy van!) Őszinte békepolitikus volt. Hatalma tetőfokán sem tért a harcos hódító politika útjára, de a belső erők összefogásával, a honvédelem és a királyi hadsereg megszervezésével felkészült a védekező háborúra és amikor fegyvert kellett fognia, ősei tehetségével vitte diadalra a magyar seregeket. Szent István a magyar népben rejlő fajfenntartó, nemzetépítő, államalkotó erőt és nagy művelődőkészséget teljesen kiaknázva, a magyarság és a kereszténység szintézisének létrehozatalával, a belső egység és a külső béke principiuma alapján megoldotta a honfoglalás óta időszerű és történetünk folyamán később is sokszor felmerült alapvető nemzetpolitikai kérdéseket: a belső egység, a függet- ' együttes ülése 1938 augusztus Í8-án, csütörtökön. 523 leuség, a nyugati tájékozódás kérdéseit és megoldotta a magyar nemzet biztonságos európai elhelyezkedésének sorsdöntő kérdését. A magyarság a szentistváni gondolat értelmében százévi tapogatódzás után elfoglalta helyét az európai nemzetek közösségében, kialakította a maga új keresztény világszemléletét, megbarátkozott a nyugati életformákkal s az európai életre így felvértezve, megtalálta a maga nagy történeti hivatását is. Ez a hivatás történetünk tanúsága szerint a Kárpátmedence egységének biztosítása (Űpy van! Ügy van!) és a magyar határon találkozó nyugati, keleti, délkeleti erők működésének a középdunai központból való folytonos egyensúlyozása, kapcsolatban a nyugati művelődés védelmével és terjesztésével. (Ügy van! Ügy van!) Tisztelt Országgyűlés! A magyar nemzet 900 év óta becsületesen teljesíti nagy történeti hivatásából ráháruló kötelességeit. (Ügy van! Ügy van!) Teljesítette akkor is, amikor a Nyugat megtagadta, cserbenhagyta és kiszolgáltatta. (Ügy van! Ügy van!) Teljesíteni fogja jövőben is, mert tartozik vele magának, múltjának, története hőseinek és ezek sorában elsősorban Szent István királynak, akiben méltán tiszteljük a történeti magyar gondolat és a korszerű haladás, a Kelet és Nyugat határán mindegyre nehéz próbát álló »örök magyar« halhatatlan szimbólumát. A törvényjavaslatot a nagy király szelleme iránt érzett mélységes tisztelettel — pártom nevében is — elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) Báró Radvánszky Albert, a felsőház alelnöke: Szólásra következik? Gróf Bethlen Pál felsőházi jegyző: Tomcsányi Móric felsőházi tag! Tomcsányi Móric: Főméltóságú Kormányzó TJr! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Ünnepet ül a magyar nemzet és annak legfőbb

A szuverén szerve: a törvényhozás. Ünnepet ül kivételes módon és helyen, Szent István királyunk kivételes egyéniségének és nagyságának megfelelően, emlékének ünnepélyes megörökítésére. Eljöttünk az ország fővárosából ide Székesfehérvárra, ősi székhelyére az egykori királyi országos törvénykezési napoknak s az azokból kifejlődött törvényhozási, vagyis országgyűlési régi összejöveteleknek, s összeültünk itt együttes ülésre az országgyűlés mindkét Házának tagjai a rendes eljárásttói eltérő módon, nemhogy valamely országgyűlési választást ejtsünk meg az alkotmány rendelése szerint, nem is hogy valamely törvényhozási konfliktust intézzünk el magunk között, hanem hogy egybeolvadjon a lelkünk 8 általunk az egész ország lelke a nagy királyra való visszaemlékezésnek kegyeletes és nenizsterősítő érzésében. A törvényhozás tulajdonképpeni hivatása a jövő számára való jogalkotás. Most mégis megállunk hivatásunk megszokott útján, egyedül azért, hogy a múlt és annak egyik tündöklő alakja felé fordulva lerójjuk hálánk és kegyeletünk adóját. ÜST érzem azonban, hogy amikor ilykép a múlttal foglalkozunk, közvetve ilyenkor is a jövőt szolgáljuk. Ügy érzem, hogy mi most valójában nemcsak egy ünnepélyes kegyeleti aktus foganatosítói vagyunk, hanem a múltból a jövőbe kisugárzó erővel szellemet is idézünk, r nagy királyunk korából kimagasló egyéniségének