Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-53

36 Az országgyűlés felsőházának 53. ülése fogságba jutás és fertőző betegségek folytán, bizony számottevők. Legyen szabad talán egy pár számmal illusztrálnom ezeket a veszteségeket: ellenséges fegyverektől meghalt 196 orvos, ellenséges fegyverektől 718 orvos sebesült meg, fogságba jutott 422, fertőző betegségben életét vesztette 420. Ez hatalmas szám, ha tekintetbe vesszük azt az orvosi létszámot, amely a harctéren kint volt. A külföldi államok hasonló veszteségeit csak százalékosan vagyok bátor említeni, ezek ugyancsak lényegesek és nagyok. Általában 6 és 9% 'között mozognak, a francia hadseregben pedig 14%-ot tettek ki ezek a veszteségek. Legyen szabad talán néhány kérdéssel külön is foglalkoznom és kifejezésre juttatnom a hadifogságba jutott orvosok érdemeit, amelyeket mások már meg is írtak. Egy pár idézetet vagyok bátor itt felolvasni. Az orvosoknak megadták a módot, sőt kötelezték a fogságbajutásuk után arra, hogy a hadifoglyok gyógyításával foglalkozzanak, de a szükséges egészségügyi anyagot és segédeszközöket nem bocsátották rendelkezésükre. Ezeket önkéntes adományokból gyűjtötték össze a fogoly orvosok, mintaszerű egészségügyi intézetekéi; és berendezéseket teremtettek, ami szinte a csodával volt határos. Fogságba jutott orvosaink mindezzel soha el nem múló babérokat szereztek. Suhay altábornagy úr 'egy könyvében Megemlékezik a magyar orvosok harcitéri tevékenységéről és ezzel kapcsolatosain körülbelül a következőiket mondja el. (Olvassa): »Az orvos sízerepe a háborúban bizonyára nem a harc; őt oktalanul életveszélynek kitenni helytelen, hiszen pótlása a legnehezebb, hiányát elsősorban és legfájdalmasabb an magúk a harcolók érzik meg, mégis, imiután (mindem, hivatás közt az egyedüliek, akik a harcoló csapattal összeforrtak, mindazokkal a katonai erényekkel kell rendelkezniük, amelyeket a harcosoktól joggal el kell vánni. Alkalomadtán ennek bizonyítékát is kell adniok. Büszkén mondhatjuk, hogy orvosaink etekintetben is példásan megálltak a helyüket; (mindenkinek he kell ismernie, bogy minél közelebb visz valakit szolgálati beosztása a drótakadályokhoz, annál nagyobb mértékben kockáztatja legdrágább kincsét, az életét, legyén az fegyveres közkatona, irányító tiszt, viagy fegyvertelen orvos«. v Mélyen t. Felsőház! Kötelességeimnek f tartom, imiint orvos és mint a magyar ocrvostársiadaloim egyik érdekképviselője, hogy több mint 10.300 orvos nevében itt a nagy nyilvánosság előtt elmondjam egy súlyos sérelmünket. Méltóztatnak talán tudni, hogy a világháború előtt miként már említettem is, a katonaorvosok önálló állománycsoportot (alkottak s a koimbattánsságniak, tehát a katonai állománynak tagjai nem volta/k. Hogy ez mii jelent, azt' talán nem kell külön vázoLnoimt. Nem illette ímeg őket (mindaz, ami a katonatisztet megillette külsőségben és tiszteletadásban, de rendfokozati elnevezésben sem. Azok az érdemek, amelyeket a katonaorvosok a hadszínterem kiérdemeltek, késztették arra boldogult ós boldog emlékű Károly királyunkat, hogy 1917-ben a következő hadparancsot adja M. (Olvassa): »A háborús fertőző betegségek leküzdésének nagyszerű eredményei csapataimat és népeimet súlyos áldozatoktól mentették meg, véderőm harcképességét megtartották és a fegyverek által 1937. évi december hó 9-én, csütörtökön. elért t eredményeket jelentősen befolyásolták. Egységes összműködésük.iaiz összes erőik bevetése és a legnagyobb önfeláldozás által az orvosok győzelmet arattak egy alattomos ellenségein. Sok orvos a járványos betegségeknek esett áldozatul. Méltó bajtársai leizek azon vitéz katonaorvosoknak, akik kötelességteljesítés közben ia harcmezőn haltak hősi halált. Az össze® katonaorvosoknak koirlátian elismerésemet fejezem, ki, mindenekelőtt a kezelőorvosoknak és a járványbizottságoknak. Köszöneteimet fejezem, ki az orvosi fakultásoknak, amelyek hivatásuk magaslatán álló orvosokat neveltek és így szilárd alapot nyújtottak nekik arra, hogy kiváló képességeiket a háborúban a gyógyítás terén áldozathozóan és áldásthozó an gyümölcsöztessék«. Mélyen t Felsőház! Mély tisztelettel juttatom, kifejezésre a magyar orvosi rendnek azt a kérelmét, hoigy a magyar orvosi rendnek azt az igazán nagy és óriási elismerését, afmelyet az 1920-as években az akkori m. kir. kormány kifejezésre juttatott azzal a ténykedésével, hogy a imlagyar orvosi rendet a katonai állományba sorolta, méltóztassék újból megfontolás tárgyává tenni, mert, sajnos, 1927-ben'— nem tudom, milyen oknál fogva, mi válthatta ezt ki — ezt a jogát újból elveszítette. Elveszítette minden ok nélkül ezt a 'legértékesebbet, az elismerést, amelyet harci és hadi érdelmeiért kapoltt ez az erkölcsi testület, aimely nemes hivatását áldásthoizóan és öinifeláldoizóan teljesítette békében és (háborúban egyaránt. Az orvosok a legközvetlenebb köz/elállói voltaik mindéin katonának, minden tisztnek, a haldokló utolsó kívánságát, óhaját vették át és kézbesítették odahaza. A magyar orvoisi rend ezreinek óriási keserűségét toimácso'l'Gim.: nem tudoimi, mi válthatta ki ezt a tényt, miért kellett ennek miegtöríténnie. Hálásan köszönöm a honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságának, hogy ezzel a törvényjavaslattal a parlament elé jött s lehetővé tette, azt, bogy akik harctereken a hazáért életüket áldozták, megsebesültek, megrokkantak,, özvegyeket és árvákat hagytak hátra, most megtiszteltetésben és valami juttatásban is részesüljenek. Üjból kérem a miniszter úr ő nagyméltóságát, hogy mérlegelje felszólalásomat és tegye revízió tárgyává az orvosok ügyét, mert az orvosok mindenkor teljesítették kötelességüket. Időpontot nem mondok, de kérjük őt, keressen alkalmat arra, hogy ezek a sérelmek orvoslást nyerhessenek. A tűzharcos-törvényjavaslatot pedig,, mint amely rettenetesen nagy hézagot pótol s országos vonatkozásban sok kívánságot elégít ki, szeretettel és örömmel üdvözlöm s azt teljes egészében és részleteiben is elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik ifjabb Mészáros István ő méltósága. Ifjabb Mészáros István: Nagyméltóságú Elnök Ür! Méltóságos Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy néhány szóval igénybevegyem a felsőház szíves türelmét. Nem akarok bővebben foglalkozni a törvényjavaslattal, miután ami mondanivalóm a felsőházban a falusi tűzharcosok érdekében volt,, azt a véderőbizottságban már elmondtam. A honvédelmi miniszter úr ő nagyméltósága volt kegyes annakidején válaszolni. Kötelességet mulasz-