Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-63

204 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1938. évi május hó 10-én, kedden. sajnos, az a xése^ amely Nagyanagyarországra vonatkozott, ahol a statisztika szerint is a magyarságnak csak egy kis peroentuális abszolút többsége volt a nemzetiségekkel szemben. Ez az aggodalom sajnos, elesett. Ma ez a skrupulus meni áll femai, inert íbiszen Magyarország 9 milliónyi lakosságából azok, akik magukat nemzetiségnek,, illetőleg most

1 már nemzeti kisebbségnek vallják, alig tesznek ki fél millió fónél többet. De a másik aggod alom, amely a magyar közéletet, a magyar parlamentáris életet éls a magyar alkotmányt féltette a titkos és általános választói jogtól, ma is majdnem száz százalékig fennáll. Pedig Tisza István gróf életében még nem voltak meg azok a példák, amelyek ma Európaszerte azt mutatják, hogy ahol a választói jog a legszélesebb határig kiterjesztetett, ez a parlamenti életnek, a parlamentarizmusnak is halálát jelentette, az egyetlen Anglia kivételével, amellyel mi nem tudjuk összehasonlítani magunkat, nem pedig nem csak azért, mert műveltebb, gazdagabb, hanem azért sem, mert egészen más temperamentuma és jelleme van az angol népnek. Az egyetlen angol nemzet kivételével a titkos választói jognak széleskörű kiterjesztése azt eredményezte, hogy sehol egy abszolút többséggel bíró parlamenti párt nem alakult ki (báró Prónay György: Ez így van!) és apró párttöredékeknek a koalíciója, alkudozása, megegyezése vagy meg nem egyezése végül is a parlamentarizmus halálához vezetett. (Ügy van! Úgy van!) Itt van a példa Németországban, itt van a példa Olaszországban, ahol totális állani alakult, mert a parlamentá ris kormányformának az ottani választói joggal való fenntartása mellett nyugodt, higgadt, a nemzet érdekeit szem előtt tartó kormányzás lehetetlenné vált. Bizonyos gondolattársulás révén, amikor ezekkel a dolgokkal foglalkoztam, eszembe jutott egy másik, szerintem Magyarország egyik legnagyobb politikai tehetségének, Bethlen István grófnak az aggodalma. Ma már túl vagyunk azon, hogy az embereket aszerint ítéljük meg, hívei-e a titkos választói jognak, vagy nem. Volt olyan idő, amikor Tisza István gróf a támadások pergőtüzében állott azért, mert ő nem volt híve sem az általános, sem a titkos választói jognak. Bethlen István gróf is kétségtelen, hogy súlyos támadásoknak volt ezen állásfoglalása miatt kitéve, de ma már hála Istennek ott vagyunk, hogy az emberek értékét nem ezeknek az alapján ítélik meg. Ennek a magyar nemzetnek a Mindenható Úristen anynyi nagy tehetséget és azt mondhatnám, kristálytiszta jellemű férfiút adott, mint talán egyetlenegy más ilyen kis nemzetnek sem. A mi végzetünk az a vakság, hogy a nagy tömeg sohasem ezekben látta a követendő vezért. (Ügy van! Ügy van!) Széchenyi István nem volt népszerű, Deák Ferenc nem volt népszerű, Tisza István nem volt népszerű és ma Bethlen István sem népszerű. A népszerűséget egészen máskép hívták és hívják ma is. (Ügy van! Ügy van!) Ezek után önkénytelenül felmerül az a kérdés, hogy ha én nyíltan vallomást teszek felfogásom mellett, amely egyezik Tisza István felfogásával, micsoda konzekvencia az, hogy a táblán a javaslat mellett iratkoztam fel és azt elfogadom. Hát igen t. Felsőház, erre is megfelelek. Én nem akarom a titkos választói jogot, de megengedhetetlennek tartom, hogy a jej lenlegi nyilt szavazásos rendszernek az utolsó években űzött gyakorlata mellett ez az ország még egyszer válassiaon (Szeberényi Lajos: Ügy van! Ez igaz!), mert szerintem, ha ilyen választások lesznek Magyarországon, mint az utolsó választás volt, ez pozitív halála a parlamentarizmusnak, ez éppúgy megdönti az ezeréves magyar alkotmánynak képviseleti alapon felépült épületét, mint akármi más. Nekem azonban nçm volt választani valóm. Én csak a kettő között választhattam: a jelenlegi nyilt szavazásos rendszer, vagy a titkos választói jog között. A nyilt szavazásos választási rendszer az én ideálomat a politikai életben, a parlamentarizmust evidenter megöli. A másik: félek, hogy veszedelmes lesz és félek, hogy ártani fog a magyar parlamentarizmusnak, de ha én szembeállítom a pozitív rosszat a valószínű rosszal, akkor végeredményben nem tehetek mást, mint a valószínű rosszat választom a pozitív rossz helyett. (Helyeslés.) Igen tisztel Felsőház! Hetven esztendő óta idestova állott a politikai élet gyújtópontjában a választójogi kérdés. Azt hiszem, teoretikus fejtegetésekbe bocsátkozni ma már nagyon túlhaladott álláspont, ezért nem is akarok a továbbiakban a választói jog kérdésével mint ilyennel foglalkozni. De ha az igen tisztelt Felsőház megengedi (Halljuk! Halljuk!Aki akarok térni ezzel kapcsolatban három olyan kérdésre, amelyek igenis, összefüggésben állnak a választói joggal, azért, mert szerintem az eljövendő választásnál ezek lesznek a főbb, sőt legfőbb nem is Programm-, de agitációs pontok. Ezek közül az első a zsidókérdés. En most nem érdemben akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert hiszen az valószínűleg éppen a legközelebbi jövőben külön törvényjavaslat formájában kerül majd a felsőház elé. Itt is csak azt jegyzem meg, hogy nálunk szeretnek egyszerű dolgokat komplikált elnevezés alá vonni, magyarul mondva, nem szeretik a gyermeket a nevén nevezni. CEgy hang a középen: Nem Őszinték!) Ha valaki, egy külföldi elolvassa: a társadalmi és gazdasági helyzet egyensúlyának helyreállításáról szóló törvényjavaslat, az sok mindenre gondol, csak éppen arra nem, hogy ebben a javaslatban a zsidókérdést akarják szabályozni. De tulajdonképpen irreleváns annak a feszegetése is, hogy van-e zsidókérdés vagy nine s-e zsidókérdés. Irreleváns az is — már abból a szempontból, amit legfőbb kifogásnak emeltek, — hogy faj-e a zsidóság, vagy felekezet. (Meskó Zoltán: Faj az!) Zsidókérdés volt, van és azt hiszem, hogy sajnos, ez után a törvényjavaslat után is lesz, mert ez olyan agitációs anyag, amelyet aligha lehet kiküszöbölni egy olyan nemzet politikai életéből, ahol a zsidóság aránylagosan igen nagy százalékát teszi ki az összlakosságnak. A faj vagy felekezet megkülönböztetés abból a szempontból, amif legtöbben kifogásolnak, hogy ezer embert ítéltek el felekezeti izgatásért, holott az faj elleni izgatás volt, szintén teljesen irreleváns, mert hiszen elképzelhetetlennek tartom, hogy kivált az előző liberális korszakok alatt a faj elleni izgatás is meg lett volna engedve. Bocsánatot kérek, nem akarok senkit sérteni, de ez kényelmes kiút volt a Kúriának, hogy ezt a paragrafust alkalmazza azok ellen, akik túlságosan izgattak a zsidóság ellen. De én, mint keresztény ember, nem helyezkedhetem más álláspontra, anélkül, hogy az én keresztény vallásommal a legélesebb ellentétbe ne kerüljek, én nem fogadhatok el más kritériumot, mint amit az én vallásom tanít, hogy aki egyszer szabad akaratából és meggyőződé-