Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-61

172 Az országgyűlés felsőházának 61, ülése 1938, évi április hó 8-án, pénteken. nem bírja ezt a szociális kérdést megoldani. Ez az első. A másik dolog az, hogy ezek a külvárosok közüzemekkel láttassanak el. Az igen t. pénzügyminiszter urat itt az a veszély fogja fenyegetni, hogy azt a nagy összeget, amelyet kiemel, kikotor a nemzet zsebéből, majd elaprózzák zsizsik-műhelyekre, vagy nem tudom, micsoda apróságokra, holott ezt osak nagy müvek létesítésére volna szabad fordítani. Ilyen nagy mű volna a budapestkörnyéki városok csatornákkal és vízvezetékkel való ellátása. Hogy oz mit jelent, azt azok tudják, akik velem együtt kimennek a külterületre bibliát olvasni. Van ott városrész, amelynek 30.000 lakosa van és a budapesti Beszkárt utakon járnak be vízért. Kegyeskedjenek elgondolni, micsoda közegészségügyi viszonyok lehetnek ott a fürdés tekintetében és mennyi bacillust kapunk onnan? De ennél még veszélyesebbek a lelki bacillusok. Aki veszi magának a fáradságot és elmegy a Bulyovszky-utcába abba az intézetbe, amelyet Anna fenséges asszony — mélységes hódolattal említem a nevét ••'— indítványozott, a gyermekklinikára, ezer és ezer gyermeket fog ott látni és meg fog döbbeni azon, amit lát. Ezt az intézményt a sokat szidott Tébe. pártolja. Nemcsak testi eltorzulás, hanem lelki el; torzulás is tapasztalható ezeknél a kültelki gyermekeknél a moziknak, . a futbaíllnak és egyebeknek következményéként, ami azután megbénítja a nevelési torz eszméket hoz létre bennük és végül is bandákká szervezi őket. Ezek a mai kamaszok lesznek a mi jövendő uraink, ezek_ fogják Nagy-Budapestet és talán az országot is kormányozni, ennélfogva okvetlenül szükséges, hogy a közigazgatás egyesítésén és a nagy vízműhálózat kiépítésén kívül megtörténjék az is, hogy ezeket lelkileg ápoljuk. A különféle felekezetek álljanak össze, oszszuk szét egymás közt ezt a területet, mondjuk meg, melyik felekezet hol vállalja a jótékonysági intézményeket — mert külön-külön nem bírjuk — és akkor ide kell koncentrálni a társadalom jótékonyságát. A legnagyobb veszély volna, ha ott is súrlódások volnának a felekezetek között és ebbe az új középosztályba belevinnék akár a reverzális-kérdést, akár az antiszemitizmust. Csak egy egységes polgári jótékonyság fogja megmenteni ezt a területet. Stop. Máris nagyon sokat beszéltem erről, (Derültség.) de annyira lelkem mélyén él ez a nagy veszély, amely itt látható, hogy mindenkivel erről beszélek. Annyira bennem van ez, hogy sokszor tréfákat csinálok, de ezek is az én nagy keserűségemnek, a nemzet megnemlátásának következményei, hogy látják azokat veszélyeket, amelyeket én

> magam előtt látok. Nagyon sokszor osörgősipkát tettem már a fejemre, nehogy kimutassam, mennyire el vagyok keseredve. Ravasz László tehát ideküldött engem, hogy a legszegényebb külső területeken prédikáljak, összegyűltek a hívek. Bibliát olvastam és hirdettem az igét azoknak, akik egész életükben talán templomiban sem voltak. Nincs ott templomunk, csak imaházunk. Körülbelül 600 ember lehetett ott. Amikor körülnéztem és taksáltam őket, hogy a textust hogyan alkalmazzam hozzájuk, láttam az egyiket: ez lehet hadirokkant, láttam egy másikat, ez lehet: bakter, azután láttam fűszerkereskedőt, öregasszonyt. Szóval elkezdtem beszédemet azzal a szándékkal, amely azt hiszem, minden lelkigyakorlat főcélja, hogy az emberekről leolvasszam azt a rettenetes ridegséget, amely a szívükben van, hogy minden emberben megtaláljam a jót, mert mindenkiben van jo, csak nagyon a mélyből kell kiolvasztani. Az egyik református, a másik katolikus, a harmadik öregember, a negyedik zsidó, vagy micsoda volt. tehát arra törekedtem, hogy a nagy szenvedésben egyesüljenek, amit olyan szépen fejez ki a görög ezzel a szóval: »sympathion«, egy üttszen védés. Amint lassankint sikerült nekem ezt a kérget leolvasztanom róluk és úgy hittem, ezáltal lelki közösségbe vonni őket a megváltás gondolatával, — lassanként sírt mindenki — akkor láttam közöttük egy embert, — úgy előttem van, mint itt gróf Széchenyi őexcellenciája — aki nem akart sírni. (Elénk derültség.) Erre elfogott az az eltökéltségj hogy ezzel a lélekkel megbirkózzam: le fogom győzni, át fogom törni az érzéketlenségét és addig nem megyek el, amíg ez nem fog sikerülni. Hózzákezdtem a szuggesztióhoz. Annyit tudtam, hogy nem süket, mert amikoir ránéztem, láttam, hogy nagyon bólogatott és rázta a fejét. (Derültség.) Azt is tudtam, hogy gyorsan kell végezni, mert különben elalszik és kezdhetem élőiről. Kezdtem a következőkép és ez lesz beszédem vége: »Keresztény hívek! Mielőtt befejezném az igehirdetést, itt látom magam előtt egy hitrokonunkat, aki nem sebesült meg a háborúban, — intett, hogy nem — akinek nem halt meg az édesatyja, — aki nem temette el az édesanyját — ez sem, mit csináljak'? — aki nem csalódott életében, — nem! — aki nem jegyzett hadikölcsönt ...« — r Erre oly keservesen kezdett zokogni, hogy még most is élénk emlékemben van. (Elénk derültség.) Ez a mélységes betokosodása vezet akkor is, amikor arra kérem a pénzügyminiszter urat, legyen tekintettel arra, hogy a szociális f

ondolatot kell a munkaprogramba belevinnie, .llítom, hogy a szociális érzésen fog ennek az országnak nemcsak a jövője, hanem a jelene is eldőlni. A magyar történelemnek egyetlen biztos alapja az, hogy mindig azok, akik fent voltak, emelték fel azokat, akik még lent voltak! Mi, protestánsok; sohasem fogjuk elfelejteni, hogy a katolikus rendek voltak azok, akik nekünk megadták a vallásszabadságot, a jobbágyság isoha sem fogja elfelejteni, hogy a magyar nemesi osztály volt az, amely felemelte. Most tehát nekünk, akik itt a polgári osztály vagyuník, kell felemelnünk az elesetteket, annál is inkább, mert enélkül nekünk sincsen jövőnk. Azok a nagy veszélyek, amelyek körülöttünk vannak, bizonyítják, hogy mi az egyetlen árvája vagyunk a világtörténelemnek, majdnem az egyetlen ország, amelynek nincsenek természetes határai. Mi egy kis csiga vagyunk, amely a házát vesztette és nem tudjuk^ hogy milyen óriási állat, mikor fog bennünket eltaposni. Ezzel szemben nem segít a kaland. Ellenkezőleg, ha még az alkotmányt is összetörnék diktatúrakísérletekkel, ez nem hagyna többé semmi segítséget számunkra. Egyetlen segítség van: ezt az ősi alkotmányunkat kell színültig megtölteni szívvel és szociális érzéssel. Ezért elfogadom a javaslatot. (Élénk éljenzés és taps. — A szónokot szmnoswn üdvözlik.) Elnök: Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom. T. Felsőház! A mentelmi bizottság Szilágyi Lajos felsőházi tag mentelmi ügyében beadta jelentését, amely kinyomatott és szétosztatott,