Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-61

15Ö Az országgyűlés felsőházának 61. ülése 1938. évi április hó 8-án, pénteken. lés, illetőleg az általános műveltség emelése. Ehhez pedig mint a jogélet gyakorlati munkásának, szintén lehet bizonyos megjegyzésem es hozzászólásom. Különben hozzászólásom nagyon rövid lesz, mert én mind a két együttesen tárgyait javaslatot minden tekintetben nagyon sikerültnek, helyesnek üdvösnek és a hazai közművelődés emelése szempontjából korszakos jelentőségűnek tartom. Stammler Rudolfnak, a mai német jogbölcsészet legnagyobb alakjának szavaival élve: mind a két javaslat »helyes eszköz a helyes célra«. Ilyenformán biztos reményünk lehet a helyes eredményre is. Mi ennek a két javaslatnak célja? üiZt mind a két javaslat miniszteri indokolása, valamint az előttem felszólalt felsőházi tag urak alaposan kifejtették, ilyenformán felesleges ezzel foglalkoznom, de én is úgy látom, hogy a javaslatok rendeltetése a felsőoktatási intézmények túlterheltségének levezetése, a túlzsúfoltság megszüntetése és a magyar ifjúságnak gyakorlati életpályákra terelése. Ez az első javaslatnak n közvetlen c,élja. A másodiknak a tanítóképző akadémiai oktatás fejlesztése a célja, a hazai tanítói kar színvonalának emelése ée a hazai közművelődés emelése. ..".. ;.

t

•',-• Az elsőnél, a közepioku gyakorlati iskolai kérdésénél maradva, részemről csakugyan nagyon helyes eszközöket, intézményeket látok ebben a javaslatban a helyes célnak megvalósítására. Az eddigi humanisztikus irányú gimnáziumok mellé tudniillik a javaslat gyakorlati irányú középfokú iskolákat óhajt felállítani. Mindenesetre nagyon helyesen, mert hiszen évtizedek óta tudjuk már és hirdetjük, hogy legnagyobb baja közoktatásügyünknek és felső oktatásügyünknek a túlzsúfoltság volt. Az ifjúság túlnyomó része gimnáziumokra, onnan az egyetemekre tódul. Mint legújabban az országos bírói és ügyészi vizsgáztatóbizottság elnöke, úgyszólván naponta látom, tapasztalom, milyen túlzsúfoltság van ma is a^ bírói és ügyészi pályán a joghallgatók részéről. Nincs hét, amikor egész sereg fiatalembert ne kellene vizsgáztatni. Már most előttünk van a kérdés, hova menjenek ezek, hol tudjuk őket elhelyezni. Annyi helyünk nincs, hogy azt a rengeteg sok végzett jogászt el tudjuk helyezni. Ilyenformán azt hiszem, nagyon helyesen fogta meg a miniszter úr ő excellenciája a felsőoktatás reformjának ügyét is, amellyel az 1936 decemberében tartott országos kongresszus foglalkozott és amely már elodázhatatlannak jelentette ki a felsőoktatás reformját. A miniszter úr helyesen fogta meg a dolgot, amikor alulról kezdi a reformálást, hiszen elengedhetetlen a szelekció, hogy tudniillik ne tóduljanak annyian az egyetemre és különösen a jogi pályára. Mondom, ennek leggyakorlatiasabb módja a gyakorlati irányú középiskolák megteremtése, hogy a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi pályára készülők el tudjanak helyezkedni, megszerezzék ott a szükséges ismereteket és ilyenformán az életben boldogulni tudjanak. Ezért azt hiszem, nagyon helyes volt a miniszter úrnak ez az álláspontja és én a címét is helyeslem ennek a javaslatnak, ami ellen tegnap Teleki Pál gróf ő nagyméltósága tiltakozásiát jelentette be Én nem tudok az ő tiltakozásához hozzájárulni, amikor a mai úgynevezett gyakorlatiasság vagy gyakorlatiaskodás veszélyére igyekezett rámutatni, mert hiszen különbség van a gyakorlatiasság és a gyakorlatiaskodás között, és azt hiszem, nem is vagyunk olyan roppant ellentétben egymással, ő nagyméltósága kétségtelenül mást ért a gyakorlati szó alatt, mint a miniszter úr és mi, akik helyeseljük az ő álláspontját. Mi nem azt gondoljuk, hogy a gyakorlati középiskolában mesterembereket fognak ne; vélni és gyakorlati fogásokra, a szakma apró fogásaira fogják megtanítani a növendékeket, hanem e mellett mi is általános műveltséget akarunk nekik adni. Hiszen itt van a javaslat 3. §-ában, hogy a líceum feladata az» hogy a tanulót vallásos alapon és nemzeti szellemben erkölcsös polgárrá nevelje, tehát valláserkölcsi és hazafias szellemet csepegtessen beléjük. Ez a javaslat első célja, ezt természetesen mindnyájan aláírjuk. De nem elég az, hogy csak a szellemet csepegtessük beléjük, a szellemből, bármilyen ideális és szép, nem lehet megélni, hiszen gimnazista korunkban is azt tanultuk, hogy non scholae sed vitae discimus, nem az iskolának, hanem az élet számára tanulunk. A szülők is azért adják oda gyermekeiket, hogy erre vagy arra az életpályára kineveljék őket, az élet számára pedig csak gyakorlati módszerekkel, gyakorlati úton lehet embereket nevelni. Azt tökéletesen aláírom, amit Teleki, Pál gróf ő nagyméltósága tegnap mondott, hogy a jó iskolának és az iskola jó eredményének előfeltétele a jó tanár. Természetesen a jó, a hazafias szellemű, a puritán felfogású és vallásos szellemű tanároktól várhatjuk azt. hogy a helyes cél megvalósuljon. Azt hiszem azonban, hogy ő nagyméltósága itt is túllőtt a célon, amikor robottanárokról beszélt és úgy tüntette fel a dolgot, mintha a középiskolában általában nagyon gyarló tanárok lennének. Ellenkezőleg, én magam is személyesen tapasztaltam, hiszen nagyon sok iskolában megfordultam, hogy gyengébbek mellett a legkitűnőbb gimnáziumi tanárok is vannak mindenütt, úgy az állami, mint a felekezeti intézetekben, kiváló tudós akadémikusok is akadnak a gimnáziumi tanárok között és minden tekintetben a leghelyesebben és hazafias szellemben nevelik a növendékeketHangsúlyozom azonban azt is, hogy a jó tanár sikeres munkájának előfeltétele

< — és itt megint Teleki Pál gróf ő excellenciája eszméjéhez térek vissza — a tanár megfelelő dotálása. Itt csakugyan igaza volt ő nagyméltóságának, hogy sajnos, igazán gyengén és szerényen dotálják a helyettes tanárokat, de még a rendes tanárokat is, már pedig ahhoz, hogy a tanár csakugyan hivatásának élhessen, hogy ne »robotember« legyen belőle, hanem hivatásának élő lelkes tanár, aki továbbképzi magát, olvasgat és műveket ír, feltétlenül szükséges, hogy kellően legyen dotálva. Azért kérem a miniszter úr ő nagyméltóságát, tekintse szívügyének azt, hogy a fiatal tanárok, akik kijönnek a tanárképző intézetből, ne legyenek kénytelenek éveken át éhbéren böjtölni, mint óraadók, majd éveken át helyettes tanároknak lenni, amíg azután rendes tanárokká kinevezik őket, amikorra elmorzsolódnak a hosszú várakozás következtében. Én a részletekhez és a tantervhez természetesen nem óhajtok hozzászólni, de egyet, ami nekem igazán szívügyem, nagyon szeret' nék ő nagyméltósága, a miniszter úr kegyes figyelmébe ajánlani, amit már két évvel ezelőtt is felhoztam, tudniillik azt, hogy az élő nyelveket gyakorlatias irányban tanítsák. A ja-