Felsőházi napló, 1935. III. kötet • 1937. október 26. - 1938. augusztus 18.

Ülésnapok - 1935-60

Az országgyűlés felsőházának 60. ülése zott, jellemes honpolgárokat nevelő iskolákat szeretek látni. Minél jobban differenciálódik a szakiskola, minél jobban kifejlődik benne az iskola egyéni szelleme és minél jobban megmarad az a különben rendkívül üdvös kapcsolat az iskolába^ járó, az iskolát végzett és az iskola tanárai között, annál inkább fognak a különböző iskolák embert és embert egymással szembeállí tani és nem embereket egymáshoz közelhozni. Ezért nem vagyok barátja a praktikus oktatásnak, mint amely a jellemnevelő és elméleti oktatást háttérbe szorítja. Nehéz egy miniszternek és könnyebb a hozzászólónak. Ezt én könnyebben mondhatom meg és elismerem, hogy a (miniszter úr, akiről sok együttes munkánk és eszmecserénk következtében az a meggyőződésem, hogy nagyon sokban, majdnem mindenben egyformán gondolkodunk, ezekkel a nehézségekkel nagyon kellett hogy küszködjön. Nagyon nehéz ma felelős állásban lenni, amikor a társadalom éretlensége sok tekintetben ilyen irányban követel, amikor sokan, akkor, amikor ilyen problémákról szó van, hivatott és hívatlan tanácsadók, ezzel vagy azzal a részlettel egészítik ki a pedagógus munkáját és azután ilyen irányba terelik. Gyakorlatias, az ma valahogy egy hűvös jelszó és az emberek azt gondolják, hogy ha valaki eg*y ilyen iskolát elvégez, már tudja,« hogy az életben nuit kell csinálni, pedig nem tudja, mert amit a praktikus iskola tanít, az csak éppolyan gyakorlat lehet, mint a testgyakorlat arra, ihogy testemet edzeni, de ha testgyakorlásból boxolok, ez még nem jelenti azt, hogy ezzel fogok kint az életben foglalkozni. Az iskola is arra való, hogy gyakorolja az embereket elméletileg és bizonyos gyakorlati munkákon is, ha azonkívül az illető kiegyensúlyozott ember, akkor más gyakorlati munkát és feladatot is, amelyekkel az élettel szemben meg fog tudni állni. De a feladatok, amelyekkel az ember az életben találkozik, legritkábban olyanok, hogy azokat valamely iskola megtaníthatja. Nagyon sok mindenféle foglalkozásban voltam, nagyon sok mindenféle problémával álltaim szemben az életemben, nem hiszem, hogy ezek 'közül tíz százalék: lett volna olyan, amelyet előre meg lehetett volna tanulni. Ugyanígy van ez a foglakozásban is, kivéve, ha csak segédmunkásokat akarunk nevelni es nem honpolgárokat. Ez ia gyakorlatiasság nem mindenre áll; ma az egyetemet is odajuttattuk hogy az gyakorlati iskola., Most nemrégiben történt, hogy a Közigazdasági Egyetem egy csomó hallgatója és volt hallgatója kérést adott he, hogy a tantárgyakat úgy tanítsák, hogy a teljes praktikusságra rávezessék a íbaillgatót, hogy ha az életbe kikerül, részleteiben tudja, hogy miit kell csinálnia. Meg voltam borzadva a tudatlanságnak attól a mértékétől, amely ilyen követelést állíthat fel. Az indokolás azt mondja: a praktikus élet sorsdöntő kérdései iránti érdeklődés szükséges. Nem ez (hiányzik. Az a baj, hogy íúlsokan érdeklődnek a sorsdöntő kérdésiek iránt és a hírlapok erősebb nyelvezete folytán mindenféle kérdést sorsdöntő kérdésnek tekintenek. Az, ami hiányzik, azt magyar nyelven egyszerűen vállalkozási kedvnek hívják. Nem megyünk azokra a pályákra, amelyekhez válalkozási kedv kell, hanem azokra, ahol nyugdíjat lehet kapni. (Ügy van! Ügy van!) Visszatérek ahhoz, hogy az elméleti iskola értékét hangsúlyozzam. Ez talán egy kis kitéFELSŐHÁZI NAPLÓ. III. 1988. évi április hó 7-én, csütörtökön. 139 rés. De méltóztassanak megengedni, hogy ezt megtegyem, (Halljuk! Halljuk!) mert nem tudom elégszer hangsúlyozni innen a társadalom felé. A Műegyetem technikai karának profeszszorai is mindenkor jobban szerették és jobban szeretik a gimnáziumot végzetteket, mint a praktikus reáliskolát vagy más praktikus iskolákat végzetteket, szóval az úgynevezett szakképzettségű végzetteket, mert a gimnáziumot végzetteknek általános látókörük és általános műveltségük van, amelyre támaszkodva, az ember mindent könnyebben megtanít, mint hogyha a növendéknek csak egyoldalú tárgyi tudása van. (Ügy vom,! Ügy van!) Akik ezt azelőtt nem tudták, ha elolvasták tegnapelőtt az ujságpk közlését vagy akik (személyesen meghallgatták Livingstone professzor előadását, aki itt járt, azok hallhatták azt, hogy az angol egyetemeken a gyakorlati közigazgatásnak, sőt résziben a kereskedelemnek munkásait, vezető egyéniségeit, a klasszikusoknak. éspedig részben az ókori, részben az újkori filozófus-klasszikusoknak az ismeretére nevelük, ezek tehát még csak nem is jogot r végeznek, hanem a klasszikusokat tanulják és ezzel alkalmasakká lesznek a közigazgatás és a kereskedelmi élet vezetésére, azért, mert — amint Livingstone professzor is mondotta — az élet nagy problémáival a világ legeslegjóbbnak ismert könyveiből ismerkednek meg és ezzel szellemi és erkölcsi fegyelmet tanulnak, amely azután képesíti az embert arra, (hogy ha az életben problémák elé kerül, azokkal férfiasan szembeszálljon és megállja a helyét- Ezért van az, hogy az egyetemek jobbnak tártjaik ezt a képzést; illetőleg azokat, akik ezen a képzésen átestek, a további képzésre és a vezetésre alkalmasabbnak tartják. Az indokolás azt mondja, hogy ia középkorban megszületett egyetem mind a mai napig a gimnázium művelődési anyagára és ^rendszerére építette fel tudományos munkásságát. Legyen szabad ezt a mondatot korrigálnom, egyrészt abban, hogy az egyetemnek nem a középkorban való megszületése miatt, hanem azért van ez így, mert ezt a lelki fegyelmet keresi, — és ezt a lelki fegyelmet a mai időben talán még jobban kell keresni, mint ahogy máskor keresték — imásrészt pedig nem a maga tudományos munkáját építette fel erre» de nagyobb latkor ű 'emberek képzését. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) T. Felsőház! A múltkor a bizottságban erről beszéltem és akkor az egyik utánam felszólalt barátom egy megjegyzést tett, amely talán arra célzott, mintha én (mindezt a tudósképzésre értettem volna Korántsem- Ha például én, aki sokmindenféle közigazgatási funkcióban voltam, valakit vizsgáztatok, mindig inkább ebben a szellemben vizsgáztatom és rendszerint itt találkozom nagyobb nehézségekkel, nem pedig a tudományos ismeretek megvizsgálásánál. Az indokolás azt mondja, hogy a gazdasági középiskola lélekalakító műhelyéből szintén gondolkodó, eszmélkedő, a szépet, jót, igazat szerető embereik kerüljenek ki. Ez helyes, örülök ennek a mondatnak, mert tényleg lélekalakító műhelynek és lélek formálónak kell lennie ennek az .iskolának is, éppúgy, mint a gimnáziumnak. Mindezeket, amiket itt elmondottam, azt 27