Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47m

2 a mi népünk rendezett polgári életre egyáltalában képtelen. Az erélyesebb kormányférfiak sürgették, hogy egyszerűen ki kell irtani a magyarságot, mint az amerikai indiánokat és németeket meg szerbeket telepiteni a helyére. A nép csakugyan elképesztően tudatlan és nyers volt. De Rákóczi erre a vádra egy szívbemarkolp kérdéssel válaszolt: »Mikor állított a kormány iskolákat az országban?«Mert egyetlen egyet sem állított ! Ahelyett, hogy oktatta volna a népet : megvetette a tudatlanságáért ; ahelyett, hogy megszelídítette volna erkölcseit : kegyetlenül büntette a szilaj ságát. Tudjuk, hogy a török uralom alól felszabadult magyar birtokokat idegeneknek adományozták. A főpapi stallumokba külföldieket ültettek. De még a kardot is kivették a nemzet kezéből, azt a dicsőséges fegyvert, amely a honfoglalási harcokban szórta első véres villámait. 1703-ban Magyarországon tízszer annyi olasz nevű viselt katonai főkommandót, mint magyar. Magyar embernek nem volt becsülete Magyarországon. Följegyezték, hogy a parasztlegények csapatosan szöktek Törökországba, mert a pogány emberségesebben bánt velük, mint a kormány. De dívott a kivándorlásnak egy borzalmasabb neme is : a falusi nép tömegesen követett el öngyilkosságot, hogy kimeneküljön a nyomorúságból. Egy nemzet, amely elvesztette önérzetét és becsületét, egy nép, amely nem emlékezett már a nemzeti voltára és nem hitt jövőjében : ez volt az 1703. évi Magyarország. És milyen volt az ország 1711-ben? Rom volt akkor is, de annyiban különbözött a régi országtól, hogy most egy Nemzet gyászolt a romok fölött. A nyolcesztendős kurucháború tüzében ismét egységes és Öntudatos nemzetbe forrt a széthullott magyarság. A parasztságot Dózsa György után Rákóczi vezette be ismét, ha nem is az alkotmány, de legalább a nemzeti szolidaritás sáncai közé. Ö összekötötte a nemzeti múlt és a jövő elszakadt fonalát és ismét folytonossá tette Árpád népének életét. A nyolcéves háború visszaadta a nemzetnek katonai hírét, önérzetét és becsületét. Nem mertek többé úgy bánni a magyarokkal, mint az eperjesi mészárlások idejében ; a kurucháború folyamán megtanulta Bécs, hogy ez a nép, ha megrúgják, oroszlánkarmokkal vág vissza. Azelőtt megvetették a magyarokat, ezentúl majd félni fognak tőlük. A külföldön, hol a hódoltság idejében már-már feledésbe ment a magyar nép, ismét ismertté és becsültté lett a nemzet. XIV. Lajos király és Nagy Péter orosz cár szövetségesei voltak Rákóczinak, a lengyel nemesség nagy része királyi trónjára akarta ültetni. Anglia a spanyol örökösödési háborúban szövetségese volt a császárnak, de az angol sajtó és a közvélemény lelkesedett a magyar szabadsághősért. A magyar nép tömegeit a keserűség és a bosszúvágy hajtotta a kuruc hadizászlók alá, de a fölkelés végső oka mégis az volt, hogy a magyarság sehogyan sem tudta megérteni és a magáévá tenni az Isten kegyelméből való abszolutizmus gondolatát. »Mi, magyarok, nem a király, hanem a törvény alattvalói vagyunk !« — írta Rákóczi. Ö volt nálunk az első államférfi, akinek fejlett szociális érzéke volt ; ő ejtette ki Magyarországon elsőnek a »közteherviselés« szót ; Rákóczi kormánya volt nemcsak Magyarországon, de alkalmasint az egész világon az első, amely az országgyűlés nyilvánossága előtt adott számot az állam bevételeiről és kiadásairól. Azok a szilaj, kuruc lovasok, akik pusztulást és rémületet terjesztve száguldottak be Ausztriát és Stíriát, maguk sem tudták, hogy ők egy eljövendő kor előőrsei, hogy ők az emberiség erkölcsi kincseiért, a politikai és lelkiismereti szabadságért, a népek önrendelkezési jogáért harcolnak. Hiszem, nem vétek senki vallási kegyelete ellen, ha a Megváltó példájára emlékeztetek. Kigúnyolták, leköpték, megostorozták, végül a vesztőhelyre hurcolták.