Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-40
Àz országgyűlés felsőházának hO. ülése Sándor ő excellenciája vállalta a védelmet. Szerény nézetem szerint ebben a tekintetben a tárgyilagos vélemény a következődben foglalható össze. Távolabb tekintő és szerves városrendezési és városfejlesztési elgondolásokkal már több ízben találkoztunk a múltban is. Utalok itt Budapestre vonatkozólag a József nádor által kreált szépítő bizottmány működésére, Széchenyi István prcgrammszerű elgondolásaira, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa kezdő tevékenyisiégére, /miikor Budapestre vonatkozólag városrendezési 'tervet pályázat útján szerzett s azt azután módosításokkal életbeléptette; és legyen szabad .megemlítenem azt, hogy néhány év óta a főváros városfejlesztési bizottsága foglalkozik azzal, hogy a főváros számára városfejlesztési programmot állapítson meg, amit különben az előttünk fekvő törvényjavaslat kötelezővé tesz. De a vidéken is találkozunk koncepciókkal. Végre is Szeged újjáépítése koncepció volt és koncepció volt Gyöngyös újjáépítése is. Hogy ennek ellenére városaink messzetekintő, tervszerű kialakulásáról eddig nem beszélhettünk, ennek okai a beszédem elején jelzett tényezőkön, a véletlen ötletszerűségen és magánérdek érvényesülésén kívül, a főváros túlrohamos fejlődése és vidéki városaink elmaradottsága, továbbá a jogi eszközök hiánya és a pénzügyi eszközök elégtelensége, végül a városrendezési tudománynak csak az utóbbi évtizedekben való kiépülése. Az isomertebib városrendezőik Stübbe és mások, 30—40 évvel ezelőtt állottak elő azzal, aimivel a vár ostu donián y alapjait lefektették. Nem lehet tehát kívánni azt, hogy ezt megelőzőleg, még ha voltak is nagyobb (koncepciók, ezek tudományos alapokon épültek legyen fel. Elnök: T. Felsőház! Bejelentést kell tennem. A iházszalbályok 92. §-ának. harmadik bekezdésére való hivatkozással (bejelentem, hogy »a városrendezésiről és építésügyről« szóló törvényjavaslat tárgyalásának: tartamára, miután az iparügyi miniszter úr a megjelenésiben akadályozva van, miniszteri megbizsottuil Halla Aurél államtitkár urat jelölte meg, laki a törvényjavaslat tárgyalásán enniekfolytán részt vehet. Tudomásul szolgál. Méltóztassék folytatni. Harrer Ferenc előadó: Nem szólva továbbá arról, hogy a városrendezési alapvetéskor Budapestnek világvárossá való kialakulását nem lehetett előre sejteni, még kevésbbé lehetett sejteni lazt, (hogy a gépkocsi megjelenésével milyen forgalmi szükségletek fognak a jövőbeoi előállani. Az alkalmi szükségletek pedig a részproblémák megoldására rendszerint szo rították a fővárost és miás városokat is és így történtek aziolk a — mondjuk — kisiklások, amelyeiket ma annyira kritizálunk, amelyekkel saemhen azonban bizonyos elnézéssel kel: lenni. Ami Budapestet illeti, az 1914. évi új épí tési szabályzat sok tekintetben segített volna, ha nem jött volna a háború. AJháború azonban megakasztotta az építést és a [háború után bekövetkezett a városrendezés szempontjából az a sajnálatos esemiány, hogy szociális szempontok lettek az irányadók a városrendezés terén, ami különösen abban nyilvánult meg, hogy az 1914-es építési szabályzatnak azt a rendelkezésiét, hogy csak köziművekkel kiépített területen lehet építeni, a hatóságok megengedtek olyan építkezéseket, amelyeket ma valamennyien kifogásolunk és hogy ezen 1937. évi március hó 16-án, kedden. ÍÖ5 a címen lett Budapest, sajnos, úgynevezett bódévárossá,, hogy elcsúfítottak utakat azzal, hogy szociálpolitikai problémákat az utcán óhajtottak megoldani. Mindezeknél fogva, nem annyira a múlt elítélésére, mint inkább a jövő helyesebb kialakítására kell magunkat beállítaná. Ennek első alapfeltétele, pedig a programszerűség, ami a problémáknak helyes összefüggésükben való meglátását teszi lehetővé, ami biztosítékot és védelmet nyújt, sőt egyedül a programszerűség nyújt védelmet a rövidlátás, a a kicsinyességgel és a külön érdekek érvényesülésével szemben. További feltétele pedig a programszerűség érvényesülésének az, hogy a jogi és pénzügyi eszközök, a program megvalósítására rendelkezésre álljanak- Ezeket tartalmazna az előttünk fekvő törvényjavaslat,, amelyben ezenfelül még egy sokévtizedes problémának, Nagy-Budapest problémája megoldásának utolsó órájához is elérkeztünk. A főváros és a vele összeépített környék egységes közigazgatási irányításának kívánatossága nyilvánvaló. A törvényjavaslat egyelőre a legfontosabb téren, a városrendezés és a városfejlesztés tekintetében biztosítja ezt, még pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörének a környékre való kiterjesztésével, de az érdekelt önkoranányzat közreműködésével is. Nagy-Budapest koncepciója a törvényjavaslat szerint abban áll, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa készíti a kijelölendő terület városrendezési tervét, megállapítja építési szabályzatát, fellebbezési és felügyeleti (hatósági jogkört gyakorol. Ez a megoldás azt jelenti, hogy Budapest a környékkel szemben nem folytathat elzárkózó, csak vele összhangzó városfejlesztési politikát, viszont azouban gondoskodni kell arról, hogy Nagy-Budapest határán most ne keletkezzenek újra azok a viszonyok, amelyek annakidején Budapest határa mentén keletkeztek és amelyek ma olyan nehézzé teszik Nagy-Budapest problémájának megoldását. A mondottak előrebocsátása után a törvényjavaslat még nem érintett rendelkezéseit kívánom előadni, most már a törvényjavaslat szerkezetének megfelelően niondanivaiomat. A törvényjavaslat négy fejezetbői áll: I. városrendezés. II. Telekfelosztás. Telekhatárrendezés. Telekátalakítás. Kisajátítás* III. Építésügy. IV. Vegyes rendelkezések. A városrendezés című fejezet biztosítja a városrendezés alapműveleteinek elkészítését: ezek a városfejlesztési terv, a városias kialakításra szánt terület megállapítása, a felmérés, az általános részletes rendezési terv és a teleknyilvántartás. A városfejlesztési terv jellemzőbben kifejezve városfejlesztési programon, a város jövőbeli kialakításának elgondolását foglalja magában. Felállítása nem műszaki, hanem várospolitikai feladat, amelynek megodásánál a természeti adottságok szem előtt tartása mellett a gazdiasági, szociális, valaimint a pénzügyi szempontoknak van döntő szerepük. A városfejlesztési program kérdései három témakörbe foglalhatók össze, úgymint telepítési politikai,, a közlekedési rendszer és a szépítési követelések. A telepítési probléma abban áll, hogy mikép helyezkedjék el racionálisan a város lakossága a város területén. Etekintetben az alapelv: a mező- és kertgazdasági területeknek, a városias berendezésű