Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-8

86 Az országgyűlés felsőházának 8. ülé sőbbi kijelentéséből következtetem, hogy csak ebben az egy kérdésben értett egyet Tisza Istvánnal 1918 októberében. Viszont akkor a miniszterelnök úr megértheti azt, hogy mi, akik nemcsak az 1918-at illető dolgokban, hanem száz százalékig mindenben vallottuk Tisza István minden felfogását, tehát vallottuk az ő egész életében hangoztatott, halála napjáig soha nem revideált nézetét a közös monarchia és a dinasztia szempontjából is: továbbra is megmaradunk abban a nézetben és abban a hitben, amelyet Tisza István képviselt. (Ügy vanl) Mélyen t. Felsőház! Ezek után talán legyen szabad pár szót szólnom a reformpolitikáról. Károlyi Gyula gróf ő excellenciája tegnapi beszédében nagyon találóan és azt hiszem, valamennyiünk lelkéből fakadóan mondta, hogy azt, hogy valamely kormány vagy valamely időszak reformkormány vagy reformidőszak-e

t nem a jelen és nem az illető érdekeltek, hanem majd az utókor fogja megállapítani. (Ügy van! Ügy van!) Ha nézem ezeket a reformgondolatokat, akkor önkéntelenül felmerül előttem, hogy mi is tulajdonképpen a reform, hol van itt a határ a törvényjavaslatok közt és reformok közt? Például — lehet, hogy tévedek — nem tartom reformnak az útépítést; nem tartom reformnak azt, hogy egy új minisztériumot állítanak fel és nem tartom reformnak a tagosítást sem, amely 50 esztendő óta folyik ebben az országban és amelynek időközi szünetelése csak a felfordult gazdasági viszonyokon, főleg pedig a költségeken múlik. Igaz, hogy kormányunk segítségére akar ennek jönni és a tagosításnak meglehetősen nagy költségeiből egy jelentékeny részt magára akar vállalni. De ha itt vagyunk, akkor csak egy közbevetett mondattal megjegyzem, ihogy feltétlenül híve vagyok a tagosításnak, de méltóztassék egy kicsit itt is óvatosnak lenni és a tagosítást nem a minisztériumból és az, íróasztal mellől, bizonyos sémák szerint intézni, (Ügy van! Ügy van!) mert ha a tagosítást nem nagyon alaposan és nem a helyi viszonyok ismeretével egybekötve visszük véghez, sokkal több kárt tehetünk, mint amennyi hasznot okozunk. (Ügy van! Ügy van!) En csak rá akarnék itt mutatni arra — nem akarván e miatt a földmívelésügyi tárcánál külön felszólalni — s ezt a kormány figyelmébe ajánlom, hogy Ausztriában megvan a lehetősége annak, hogyha olyan szempontból, amit a tagosítás is képvisel, két birtokos ki akarja cserélni a maga parcelláit, akkor ez teljesen illetékmentesen történik. Nálunk is, azokban a falvakban, ahol az örökösödés folytán roppantul elaprózódtak a birtokok, előfordulhat az, hogy egy és ugyanazon birtokosnalk távolfekvő parcellái vannak, amelyeket^ tagosítás nélkül is egyesíteni tudna, ha szomszédjával, akinek ugyanígy vannak parcellái, ki tud egyezni, ha Magyarországon is behoznák a tagosítási törvénybe azt, ami Ausztriában már megvan, vagyis, ha a gazdasági felügyelőség vagy az illetékes faktor azt mondaná, hogyha a csere gazdasági szempontból szükséges, az illetékmentesen történhessék. (Helyeslés.) A reformokra visszatérve, ha ezt a disztinkciót alkalmazzuk, akkor az előző kormány törvényeinek egész sorozatát tudom felsorolni, amelyek lehettek jók, vagy kevésbbé jók, de ezzel a szemmel nézve reformtörvények voltak. Hogy mást ne mondjunk:, itt van a megyei törvényhatóságokra nézve alkotott nagy munka, de én sohasem hallottam, hogy az előző korz 1935. évi június hó 19-én, szerdán. mány^ azt mondta volna magáról, hogy reformkormány. De a mostani törvényjavaslatok közül is^ egy nagy rész minősíthető így, sőt, még például egy kiváló törvénynek is, amelyet a múltkor tárgyaltunk közoktatásügyünk átszervezéséről, nemcsak alapvető, hanem legfőbb dolgai is már Klebelsberg gróf alatt készen voltak. Ugyanígy van — amivel még csak elő fognak hozakodni — a hitbizományokról és egyebekről szóló törvényjavaslatokkal is, amelyek teljesen készen voltak már az előző kormányok alatt. Nem lehet azt sem mondani: hja, ezek megcsinálták, de ottfelejtették a javaslatokat az íróasztal fiókjában. Bocsánatot kérek, fontos törvényjavaslatokra kell egy bizonyos idő és kell egy bizonyos előkészítés.^ Az, hogy ezekkel a törvényjavaslatokkal az előző kormányok nem jöttek elő, még nem azt jelenti, mintha ők nem is akartak volna előjönni. A reformokra vonatkozólag azonban még egy kijelentésem volna, amely, azt hiszem, — lehet hogy tévedek — nagyjából fedi a felsőház tagjainak nézetét is. A miniszterelnök úr egy híressé vált beszédében öreg csáklyásokról beszélt, rozsdás csáklyájú öreg halászokról, akik belevágják a maguk rozsdás csáklyáját a zajló folyón a cél felé haladó csónakba, hogy előmenetelében megakadályozzák. Én nem tudom, hogy kire értette ezt a miniszterelnök úr. Egész találgatás, keresztrejtvényfejtés indult meg az országban, hogy kikre értette ezt. Ha „ezt a felsőházra vagy annak egyes tagjaira értette, akkor én csak annyit mondok, hogy ebben a felsőházban nem ül egyetlenegy olyan ember sem, aki ezt a csónakot előrehaladásában meg akarná akadályozni, (Ügy van! Ügy van!) ellenkezőleg, ha látják, hogy az a csónak jó cél felé halad, akkor ezek az öreg halászok még a kabátjukat is levetik, (Ügy van! Ügy van!) feltűrik az ingük ujját, maguk is beleülnek ebbe a csónakba és öreg izmaikkal iparkodni fognak azon, hogy ez a csónak a biztos révbe jusson. (Ügy van! Ügy van!) Engedelmet kérek, éppen az öregség és az előrelátás parancsoló kötelességünkké teszi, hogy mielőtt egy csónakba beleülünk és azzal a csónakkal a jégtáblákkal zajló folyóra szállunk, megvizsgáljuk azt a csónakot, megnézzük, nincs-e rajta lék és ha szükséges, megvasaljuk az oromélt, vagy megvasaljuk a fenekét. Mert ha egy lélekvesztőben, amelyről előre tudom, hogy a zajló folyó veszélyeivel nem fog megküzdeni, a hajós egyedül száll bele, ez csak vakmerőség, (Ügy van!) de ha az a hajós közönséget is visz magával és azt is kiteszi ennek a veszélynek, ez már egyenesen lelkiismeretlenség. (Ügy van! Ügy van!) Igen t. Felsőház! Végezetül —- ne méltóztassék fellélekzeni, ez a végezet még egy pár percig fog tartani (Derültség. — Halljuk! Halljuk!) — egy hitvallást kell tennem, egy hitvallást a totalitás elmélete mellett. (Halljuk! Halljuk!) Ne méltóztassék azt gondolni, hogy én megtagadtam a meggyőződésemet. Nem, még csak nem is revideáltam. Ez a totalitás nem a fasiszta, nem a nemzeti szocialista és nem is a kommunista autoritativ állam totalitása, amely hasznos és üdvös lehet Olaszországban, Németországban, Oroszországban, lehet, hogy megfelel azs olasz, a német és különösen az orosz természetnek, amely utóbbi, amióta él, mindig erőszakkal és terrorral kormányozták, (Ügy van!) de semmiesetre sem felel meg a magyar természetnek. A magyar ezer esztendő óta nem tűrt semmiféle abszolutizmust, nem fogja tűrni most sem, hogy ha ezt az abszolútizmust más névre keresztelik is el és nem úgy, mint a