Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-8
84 Az országgyűlés felsőházának 8. üléi puljon és egy nagyon előkelő, de csak tanácsadói és nem törvényhozói tisztet töltsön be. Igen t. Felsőház! A költségvetésről tárgyalunk és így talán illik is, hogy a budgettel kezdjem beszédemet. Károlyi Gyula gróf ő excellenciája tegnapi beszédét százszázalékig aláírom. 75.8, tehát közel 76 millió a magyar állam költségvetésének hiánya. Erre azt mondják: kérem, tessék megnézni más államok költségvetését, tessék ezt azzal összehasonlítani és akkor ez a 76 millió a francia milliárdos hiánnyal és más államok százmilliós költségvetési hiányával szemben csekélység; még a szomszédos Ausztriának is több a költségvetési hiánya, mint nekünk. Ez kétségtelenül igaz, de nem vitatható, hogy nagy különbség van gazdag, hatalmas országok között, amelyeknek pincéjében milliárdszámra van felhalmozva az arany (Ügy van! jobb felől.) és a mi helyzetünk között, akik Európának, sajnos, talán legkoldusabb országa vagyunk. (Ügy van! jobbfelöl.) Ne méltóztassék Ausztriával sem összehasonlítani bennünket, mert ha külső látszatra, lakosságra, területre úgy is tűnhetnék fel a dolog, mintha mi jobb helyzetben volnánk, mint Ausztria, a valóságban ez nincs így. Eltekintve attól, hogy Ausztria igen ügyesen felhasználta az időt az összeomlás óta, hogy egész Európában szánalmat keltsen és úgyszólván az egész világ az ő segítségére siessen, (Ügy van! jobb felől) még egyet ne méltóztassanak elfelejteni, azt, hogy Ausztria olyan, mint egy tönkrement igen gazdag milliárdos, aki noha szegény lett, még megmaradt vagyontárgyai is igen nagy értéket képviselnek és abból évekig és évtizedekig meg tud élni. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy Bécs nem Ausztriának, de az egész monarchiának a legnagyobb városa volt, az a város, ahol az egész kereskedelem és ipar centrumai voltak felállítva. Azok a nagy vagyontárgyak, t amelyek Galieiában, Bukovinában, Csehországban és Dalmáciában voltak, nagyrészt elvesztek ugyan, de még mindig megmaradtak olyan értékek, amelyek messze meghaladják Magyarország anyagi forrásait. (Ügy van! Ügy van!) Ha a költségvetést nézem, akkor méltóztassék megengedni, hogy egy talán kissé triviálisnak tetsző hasonlatot mondjak. Ebben a költségvetésben én egy tipikus magyar vonást látok, nemcsak a költségvetésben, de abban a gesztióban is, amellyel a kormány a kiadásokat kezeli. Van egy nagyon szerencsétlen mondása a magyarnak, amelyet, hála Istennek, nem a tömegek, de csak egyesek követnek és ez: szegények vagyunk, de jól élünk, azután egy másik: kicsire nem nézünk. (Derültség.) Hát én bizonyos ilyen vonást látok a magyar állam kiadásaiban is. Mi rettentően leromlottunk, társadalom és állam egyaránt. Vannak ismerőseink, barátaink, akik — nem saját hibájukból — ma vagyonuk tizedrészének roncsaira tekinthetnek vissza és jövedelmük alig van. Nem áll az, hogy a magyar társadalom és főleg a föld birtokososztály ezt a helyzetet ne likvidálta volna. Igenis, a legnagyobb rész, mondhatnám 99%-ban likvidálta és a maga él et standardját a legalacsonyabb fokra sülylyesztette le, (Igaz! Ügy van!) de hogy egy példát hozzak fel, ezek között is vannak még ilyenek: utazom vele a III. osztályban, aki azelőtt még a komornyikját is II. osztályon utaztatta, de ugyanott a másik szakaszban, nem 1935. évi június hó 19-én, szerdán. vele egy helyen, ül az inasa, mert ő nem tud inas nélkül utazni. Amikor kiszáll a III. osztályból, az állomáson várja egy kifogástalan fogat, kifogástalan lovak, kifogástalan hintó, kifogástalan szerszám és kifogástalan livré. Ezzel, vagy egy másikkal eszem Budapesten egy nagyon egyszerű, nagyon olcsó vendéglőben és az illető végignézi az étlapot, nem az ételeket, hanem hogy mennyibe kerülnek és kiválasztja az egész étlapról a legolcsóbb kis borjúpörköltet. Amikor azután eltávozik, háromszor annyi borravalót hagy ott, mint amennyi egész ebédje volt. Hát, bocsánatot kérek, bizonyos fokig ezt a luxust, a kiadások, az ajándékozások és a borravalók rendszerét látom a magyar állam költségvetésében is. Minden, ami parádé, minden, ami fény, pompa, minden, ami reprezentáció akár belföldön, akár külföldön: ebből abszolúte semmit nem faragtak le. (Ügy van! Ügy van!) És áll a bőkezű ajándékozás is. A miniszterelnök úr a pénzügyi bizottságban azt mondotta, hogy amikor kintjárt, egy igen fontos intézménynél azt panaszolták neki, hogy egy kísérletet, amely pedig exportunk szempontjából döntő fontosságú lehet, nem tudnak folytatni, mert ehhez a kísérlethez hiányzik 5, mondd ötezer pengő költség. Én is tudnék olyan példákat felsorolni, mint a miniszterelnök úr, mert nálam Magyaróvárott vannak ezek a különféle mezőgazdasági kísérleti állomások, amelyeknél magam győződtem meg, hogy igazán olyan fontos dolgokra, melyek az egész országra nézve talán létérdekűek, hiányoznak az egy-kétezer pengős fedezetek. Ezzé] szemben — és ez alátámasztja azt, amit az előbb mondottam a bőkezű adakozásról — például egyedül az a dolog, hogy az országgyűlést nem egy nappal később hívták Össze, az állami költségvetésben szerény, közel 200.000 pengős differenciát okozott, (Ügy van! Ügy van! a középen és a jobboldalon. — Gróf Széchenyi Aladár: Egy nap!) mert áprilisra az igen t. Képviselőház duplán megkapta a maga illetményét. (Ügy van! Ügy van! a középen és a jobboldalon.) Vagy — ami igazán apróság és nem az illető személye ellen szól, akinek magam is a legnagyobb tisztelője vagyok — egy egészen új dolgot statuáltak, talán azért, hogy precedenst alkossanak, amikor a képviselőház elnökének 15.000 pengő nyugdíjat szavaztak meg. (Simonsits Elemér: Képtelenség!) Mondom, én kiveszem a bírálatból az illető személyt, akit én is tisztelek és az ország is nagyon tisztel, de nem tudja ez a kormány, hogy milyen irtózatos rombolást visz ezáltal véghez a közvéleményben. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezt nálam a faluban a legszegényebb paraszt is jól tudja és felhánytorgatja. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Tökéletesen osztozom Károlyi Gyula gróf ő excellenciájának tegnap itt a takarékosságról mondott beszédében. Méltóztassék elhinni, — amit tavaly és két évvel ezelőtt is mondottam és amit azok, akik a falun laknak, megerősíthetnek — hogy jóllehet ő excellenciája rövid ideig volt miniszterelnök és nem szerepelt azok között, akiknek neve az országban nagyon ismert lett volna, most közel három esztendő után a falusi nép előtt nagyobb tiszteletben ebben az országban senki nem részesül, mint Károlyi Gyula gróf (Ügy van! Ügy van. Taps a Ház minden oldalán.) takarékossá-