Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülés< a költségvetés tárgyalásánál felszólalok. És bár elismerem, hogy költségvetésre az államnak szüksége van, mégis azt kell mondanom, hogy a költségvetést ebben az alakjában és összetételében nem tudom magamévá tenni. Ez a tárgyilagos felelősség, amellyel tartozunk az országnak és tartozunk önmagunknak, diktálja azt, hogy ezt nyíltan meg is mondjam, mert éppen Károlyi Gyula gróf ő excelleneiájával szemben az az álláspontom, hogy nagyobb felelősséget veszek magamra, ha a költségvetésnek ezt a rendszerét, az állandó deficitet, a deficitek emelkedését támogatom, mintha felelősséget vállalok magamra azért, hogy a költségvetés mai rendszerével szembe állva, annak módosítását kérem. Ámde én nem foglalkozhatom a költségvetéssel, nem pedig azért, mert a felsőházról szóló törvény 30. §-ának 2. bekezdése kimondja, hogy a költségvetést az országgyűlés másik háza állapítja meg, azon a felsőház nem változtathat. (Gróf Széchenyi Aladár: Ez a mi sérelmünk!) Már most, amikor a kormány azt mondja, hogy az ő négyéves tervének a végére kerülnek a közjogi javaslatok, az alkotmánymódosítások, beleértve a felsőházi törvény módosítását is, akkor csak annak lehetek kitéve, hogy vagy elfogadom a költségvetést úgy, amint van és vállalom a felelősséget, tudva azt, hogy ez a költségvetés az ország romlását elősegítheti, vagy pedig vállalom a felelősséget azért, hogy nyíltan megmondom, hogy ezt a költségvetést nem helyeslem, éppen azért, mert az a rendszer, amelyet & költségvetés követ, az országnak kárára van- Azt hiszem, legalább olyan szolgálatot teszek, ha ezt nyíltan bevallom, mint azok, akik aggályaik ellenére elfogadják a költségvetést, így tehát nem emelik fel intő szavukat az ellen a rendszer ellen, amely a költségvetés egyensúlyát a bevételek immár lehetetlen fokozásában keresi és ha a kiadások* leszorítása helyett azok emelése mellett nem tudja a bevételeket és a kiadásokat legalább papiroson egy szintre hozni, akkor tényleg az államhitel emelésével, kincstárjegyek kibocsátásával, kincstári váltók forgalombahozásával akarja a költségvetés deficitjét eltüntetni. Azt képzelem, hogy a költségvetési rendszerben gyökeres változásnak kell jönnie. Elsősorban irányelvül kell venni azt a takarékosságot, amelyet Károlyi Gyula gróf előttem szóló t. felsőházi tagtársam hirdet, amelyet ő, mint miniszterelnök követett és amely — azt hiszem — az egész országgyűlésnek és az egész ország lakosságának egyformán kívánsága. Ha pedig ezt nem látom, ha még most is, — a helyett, hogy a kiadások csökkentetnének — magas nyugdíjakat adnak kegydíj címén olyanoknak, akiket az nem illet meg, (Ügy van!) miniszteri állásokat szerveznek, amikor arra szükség nincs és amikor más miniszteri állásokat megszüntetnek, amikor szaporítjuk az államtitkári állásokat és a magasabb fizetési osztályba tartozó tisztviselői állásokat és nyugdíjba küldünk olyanokat, akiknek magas nyugdíja megterheli a költségvetést, s akik még egészen nyugodtan szolgálhatnának és dolgozhatnának a köz érdekében, (Ügy van!) akkor nem látom takarékosságnak azt az elgondolást, amelyet pedig ma nemcsak a miatgángazdaságban, hanem a közéletben is és elsősorban az országgyűlésben meg kell kívánni, mert nekünk kell^ jó példát adni arra, hogy hogyan kell irányítani a gazdasági életet, ha azt akarjuk, hogy ez a szerencsétlen orfszág kibírja a 1935. évi június hó 18-án, kedden. 69 mai nehéz gazdasági viszonyokat. (Úgy van! Úgy van! a középen.) Mélyen t. Felsőház! Elismerem, hogy mi bizonyos mértékben függvényei vagyunk a külföldnek. Elismerem azt is, hogy nagyon sok dolgot nem tudunk megcsinálni a külföld támogatása nélkül, vagy a nemzetközi helyzet változása nélkül, vagy az egész nemzetközi élet javulása nélkül. Ezt mind elismerem. De ha azt mondanám, hogy ezzel az elismeréssel megtettem kötelességemet és ha a költségvetést a kormány ügy állítja össze; nem tehetek mást, mert a nemzetközi helyzet ilyen és a nemzetközi helyzet változásáig nem tudok mást csinálni, mint deficites költségvetéssel állandóan emelem az ország kiadásait és nem tudom, hogy hova fog ez vezetni, — akkor pártállásra való tekintet nélkül kell az objektivitásnak azzal a mértékével rendelkezni, amely megállást parancsol és kötelességünkké teszi, hogy megmondjuk: így tovább nem mehet. (Láng Lajos: Egy miniszter sem hallgatja ezt!) Súlyt helyeztem volna arra, hogy a pénzügyminiszter úr lássa be, hogy pénzügyi rendszerünk, illetőleg költségvetési rendszerünk nem megfelelő. Arra nem helyezek súlyt, hogy melyik miniszter kíván személyesen itt lenni, mert nem azon múlik, hogy a miniszter itt hallgatja-e, vagy elolvassa-e a beszédet, hanem azon múlik, hogy a miniszterek becsülik-e a felsőházat és az országgyűlést .annyira, hogy annak felszólalásait és kívánságait legalább is meghallgassák és igyekezzenek azokat felboncolva mindazt, ami bennük jó, megvalósítani. (Helyeslés.) Az első nagy hiba az, hogy még ma is esküszünk a pénzre. Pedig, ha a pénzügyi orthodoxia álláspontján állunk is, amelytől ma mar, I úgy tudom, a legnagyobb bankemberek és pénz[ ügyi szaktekintélyek is eltérni kívánnak, moní dorn, ha a pénzügyi orthodoxia álláspontján ál! lünk is, akkor is tisztában kell lennünk azzal, ! hogy a pénz elvesztette azt a tulajdonságát, j amelyet neki a pénzügyi tudomány és a pénzJ ügyi gyakorlat adott. (Ügy van! Ügy van!) A j pénz ma már nem az értékállandóság hordozója, ; nem az a csereeszköz, amelynek akkor gondolták, ! amikor aranypénz és ezüst váltópénz volt, amikor teljes aranyfedezet volt és a pénz tulaj don! ságának ma már egyedül fennmaradt része az értékmérői része, amelyet pedig azzal kell alá1 támasztani, hogy a pénz aranyértékét megvédjük. Ezt nagyon helyesen a kormány annakI idején fenntartotta és most is arra keü igye| keznie, hogy ez az egy, a pengő aranyértéke, mint értékmérő meglegyen, de az értékállandóság hordozását nem lehet kívánni attól a bankjegytől, amelynek kellő aranyfedezete, kellő belső értéke nincsen meg. Ha pedig ez így van, akkor egészen megbukott az a pénzügyi rendszer, amely fél az inflációtól, fél a deflációtól és ! fél a devalvációtól, mert megbukott az a gazI dasági rendszer is egészen, amely erre fel van építve. Mégis csodálatosképpen ezt nem veszik észre, nem pedig azért, mert mindenáron olyan 1 részét akarják a pénz tulajdonságának fenntartani, amelyet magában nem hord; a csereeszközt és az értékállandóság hordozóját akarják benne fenntartani. Ezért van azután az, ; hogy a mi pénzünkkel játszanak a külföldön és azt lebecsülik, de legutóbb láttuk a frankkal való tőzsdei játék, a frankkal való nemzetközi játék alkalmával, hogy még a francia frankot is képesek voltak megingatni. (Gróf Széchenyi