Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-6

60 Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1935. évi június hó 5-én, szerdán. tőke és az adott kedvezmények nem állnak arányban azzal a közgazdasági előnnyel, amelyet a foglalkoztatás szempontjából a magyar lakosságnak biztosítanak. Éppen az iparügyi minisztériumnak lesz a feladata, hogy ezt a túlzott vámvédelemmel fenntartott ipart valamilyen úton-módon átvezessük a gazdasági stabilitás korszakába, amikor kisebb terhekkel, a lakosság legkisebb megterhelésével lehet ezeket az iparokat továbbra is megtartani. Az ipari áralakulásról is beszélt Chorin ő excellenciád a és ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy nemcsak a közterhek és a szociális terhek emelkedése, hanem a gyakran változó és gyakran fejlődő technikai újítások is igen nagy t éterrel nehezednek az iparra. Ez kétségtelenül helyes, azonban az is tény, hogy minden ilyen új találmány alkalmazásának csak akkor van helye, ha az a termelési költségekben olcsóbbodást jelent, úgyhogy egy-egy új találmánynak az iparba való bevezetése rendszerint a termelési költségek csökkenésével jár és így tulajdonképpen nem jelent közvetlenül terhet az ipar fenntartóira. Ami az, ipar szervezkedésére vonatkozik, az teljes mértékben helytáll, mert hiszen a kormány kifejezésre juttatta az ipari szervezkedés jogosságát a kartelitörvénnyel, amely tulajdonképpen csak első lépés és amellyel csak a szervezkedés jogosságát ism.erte él. A másik lépés, amelyet a felszólalt mélyen t. felső» háizi tag urak szintén említettek, az, kell hogy legyen, hogy az adott esetekben ennek ,a szervezkedésnek a szükségessége is bekövetkezzék. A szervezkedés szükségessége és a szervezkedés jogosságának elismerése azután természetesen egy másik kérdést vet fel, az árkérdésnek a problémáját, amelyben — azt hiszem — egyöntetű az a megállapítás, hogy ilyen körülmények között, amikor az ipar prosperitásának túlnyomó alapja a vámvédelemben és. általában az államhatósági rendelkezésekben rejlik, nemcsak joga, hanem kötelessége is az államhatalomnak beavatkozni az ipari áralakulás kérdéseibe és az ország lakossága számára megnyugtató megoldást biztosítani. (Helyeslés.) Amit Chorin ő excellenciája a devizakérdésről említett,, azt is teljes mértékben a. magamévá teszem. Az ipari termelés növekedése nem hogy devizaszükségletünk emelkedését jelentette volna, hanem — meggyőződésem ez — tola nem lenne ma iparunk és kizárólag a mezőgazdaságra kellene alapítanunk gazdasági életünk ellátását, akkor képtelenek lennénk azokat a készárukat, amelyeket az ország szükségei, a külföldnek megfizetni, úgyhogy az ipar fejlesztése tulajdonképpen a devizaszükséglet csökkenését okozta, mert készáru helyett tulajdonképpen a nyemanyagbehozatalra terelte át a behozatalt. Méltóztatott még említeni a vámtanács kérdését. A magáim részéről is elismerem, hogy a, vámtanács helyében — amely nem volt tulajdonképpen legális szerv — a külkereskedelmi tanács nem tudja ugyanazt a feladatot teljesíteni. A külkereskedelmi tanács taglétszáma igen nagy és bizalmas kérdéseket természetesen ilyen nagy taglétszámú tanácsban meg; beszélni nem lehet. Amint már a bizottsági ülésben is kifejezésre juttattam, a magam részéről igyekezni fogok ezt a gondolatot keresztüilvinini és mihelyt a minisztérium kettéválasztása megtörténik, gondoskodni fogok arról, hogy a vámtanács, ez a régen jól bevált intézmény valamilyen, — mondjuk — nem kötelező formájában ismét felújíttasséík, • Ami az invesztíciók kérdését illeti, az IMI kétségtelenül bevált bizonyos természetű invesztíciók finanszírozására. Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy az IMI kereteit megfelelően tágítsuk és pedig nemcsak a rendelkezésére bocsátandó tőke tekintetében, hanem nézetem szerint több típusú kölcsönt kellene kreálni, mert a mai három évi lejáratú kölcsönt csak igen tőkeerős és gazdag vállalatok vehetik igénybe olyan invesztíciókra, amelyek egyrészt rendkívül gyorsan amortizálják magukat, másrészt pedig az amortizálás be nem következése esetén a vállalat képes a saját maga egyéb jövedelmeiből eszközölni a szükséges törlesztéseket. Helyesnek tartanám, ha a munka természetéhez képest_ többfajta típust kreálnánk, például egy középíípust, esetleg egy hosszabb lejáratút, talán élmehetnénlk egészen a tízéves típusig, hogy lehetővé tegyük egyes közületeknek és egyes magánvállalatoknak is olyan természetű invesztíciók megvalósítását, amelyek kifejezetten hosszú lejáratú kölcsöntípust tesznek lehetővé. A magam részéről már is szorgalmaztam a pénzügyi kormánynál ennek a t gondolatnak megvalósítását és megvan a reményem arra. hogy talán a most bekövetkezendő útépítéseknél már sikerülni fog az eddigi három típussal szemben egy hosszabb lejáratú megfelelő típust kreálni. (Helyeslés.) Chorin ő excellenciája bizonyos mértékben kifejezést adott azon aggályának is, amely az ipari köröket, talán nem most, hanem, az ipari minisztérium gondolatának felvetésekor eltöltötte, örömmel konstatálom, hogy ezek az aggályok bizonyos mértékben megszűntek és azt is konstatálom, hogy az ipar hajlandó megbarátkozni bizonyos mértékben a tervgazdálkodás gondolatával is, és pedig olyan mértékben, amely az egyéni iniciativát nem kapcsolja ki. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a, kormány az úgynevezett tervgazdálkodás problémájával szemben azon az állásponton áll, hogy miután a gazdasági életnek automatikus funkcionálása megszűnt, kénytelen a gazdasági életbe beleavatkozni, olyan mértékben azonban, hogy az a cél, hogy megóvjuk a nemzet fiainak munkaképességét és munkájuk eredményét, betartassék. Minden ezen túlmenő beavatkozást én is károsnak tartanék, és azt hiszem, hogy ebből a szempontból is ki fogom tudni elégíteni a gyáripar várakozását, amikor azt mondom, hogy a, kormány tulajdonképpen ezen az alapon kívánja a hazai tervgazdálkodást megvalósítani. Ez a »tervgazdálkodás« szó különben nem helyes, mert hiszen tulajdonképpen nem erről van szó; sokkal helyesebb a »tervszerű gazdálkodás« kifejezés, amely tervszerű gazdálkodás tulajdonképpen nemcsak a kötött gazdasági rendben, hanem a legnagyobb gazdasági liberalizmusban is bizonyos mértékben megvolt. Varsányi Emil ő méltósága a vámhatárok lebontását tartotta megvalósítandónak, legalább is elméleti szempontból. Amint említettem, ez egy politikai probléma, és azt hiszem, hogy ilyen kérdésekkel mindaddig, amíg a politikai viszonyok Európában nem konszolidálódnak, foglalkozni nem lehet. Méltóztatott említést tenni ai malomipar helyzetéről. Tényleg a malomipar egyike azoknak az iparágaknak, amelyek talán a legnagyobb veszteséget szenvedték a trianoni szerződés folytán. Az első években még sikerült va-