Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés felsőházának 29. ülése Magam se vagyok tőkeellenes. Elismerem, hogy a tőkére nagy szükség van a mai társadalmi rendben, de különbséget kell tenni tőke és tőke között. Az a tőke, amely az ország gazdasági rendjében úgy helyezkedik el és profitéhségét úgy tudja mérsékelni, hogy az állam gazdasági rendjét elősegíti, amellett, hogy megtalálja a maga, hasznát is, ez a tőke áldásos, az a tőke azonban, amely nem tudja profitéhségét mérsékelni, és kihasználja az adott helyzetet, tekintet nélkül 'mindenre, és kizsákmányolja azt a publikumot, amely a mai körülmények között ki van neki szolgáltatva, nem áldás, hanem átok. Nem akarok nagy szavakkal élni, de azt hiszem, hogy a mai magyarországi tőke, de különösen az iparban elhelyezett nagytőke ^ sokkal közelebb áll az átokhoz, mint az áldáshoz. (Ellenmondótok.) Határozottan közelebb áll. Tessék megnézni az összes karteleket, minden kartel drágítja az árut, kezdve a tolltól a szénig, a zsáktól a szövetig.- 350, vagy nem tudom hány kartel van. Eklatáns példa a drágításra nézve a tollszindikátus. Ez alig alakult meg, a kis tollkereskedőknek máris rosszul megy a dolguk. A közönség alig kap valamit a tollért, vagy legalábbis sokkal kevesebbet kap, mint azelőtt, ugyanakkor, amikor külföldön a toll ára emelkedett. Ez egészen eklatáns példa és igaz példa. Mind abban a hiszemben voltunk, amikor Gömbös miniszterelnök úr kormányra jutott és a karteleket illetőleg azt az Ígéretet tette, hogy meg fogja őket rendszabályozni, hogy talán fog történni valami. Sajnos, igenigen kevés történt, pedig az ország érdekében t

igen-igen sokkal többnek kellett volna történ* nie. , , A belügyi arca költségvetését illetőleg a közigazgatásról, a bürokráciáról, és a centralizációról kell szólnom. Ezzel már igen sokat untattam a mélyen t. Felsőházat, de nem állhatom meg, hogy ma is szóba ne hozzam. Teljes lehetetlenség az, ami a bürokrácia terén végbemegy. Olyan ez a bürokrácia, mint a mesebeli kis tüttüs, amelyet levágtak arról a bizonyos .mestergerendáról, végig gurult az utcán és sorra elnyelt mindent és mindenkit. Hát a bürokrácia éppen ilyen: mindent elnyel, végre az egész országot elnyeli és közben végtelen károkat okoz a közönségnek. (Egy hang a középen; Jó étvágya van!) Csak egy pár példát akarok felhozni arravonatkozó] ag, hogy micsoda lehetetlen helyzetre vezet a mai bürokratikus elgondolás és centralizáció. Megjegyzem, hogy az, amit most mondok, a földmi velésügyi tárcát érdekli. Kérdem: nem abszurdum az, hogy például egy 12.000 holdas állami ménesbirtok igazgatójának, aki fiatal gyerekkora óta gazdaságban töltötte az idejét, ismeri az életet és az embereket alaposan, nincs annyi plein pouvoir-ja, hogy pl. 150 darab feljavított mustrabirkát eladhasson. Ezt is a minisztériumban intézik az ifjú óriások, (Derültség.) akik az összes hatalmat magukhoz akarják ragadni. Amikor így folyik a centralizáció, akkor természetes dolog, hogy az akták is alaposan szaporodnak, és így áll elő az a helyzet, hogy a mai csonka ország miniszteriális létszáma — a napidíjasokat, a költségvetési cím alatt nem szereplőket is beleértve — nagyobb, mint Nagy-Magyarország miniszteriális létszáma volt. Ez a helyzet úgy fest, mint egy vízfejű gyermek, akinek a feje előbb-utóbb leránt a földre. Meg kellene tehát egyszer végre már kezdeni a decentralizációt, FELSŐHÁZI NAPLÓ I. 1936. évi június hó 20-án, szombaton. 54& a hatáskörük lecsökkentését, hogy ne menjen minden aprólékos bagatel ügy a központba, mert ma az a helyzet, ho^y minden csiri-csári dolog — hogy úgy mondjam — felmegy a minisztériumig, ezt a bürokrácia csinálja, hogy magának tudjon dolgot csinálni, aktákat csináljon, mert egy akta keresztülmegy 40—50 íróasztalon és ugyanannyi ember létjogosultságát bizonyítja. A földmivelésügyi miniszter úr szíves figyelmébe vagyok bátor ajánlani^ a nyomorgó, a mai nehéz viszonyok között élő gazdaközönségnek azt a nagy panaszát, amely a határidőüzlet miatt á búzaárakat illeti. Abszurdum: tessék végignézni, bárhogyan fluktuálnak, változzanak a gabonaárak, az európai gabonaárak és az itthoni gabonaárak, amióta határidőüzlet van Magyarországon, azóta csodálatosképpen, de mindig úgy van, hogy amikor a gazdaközönség legjobban rá van szorulva az eladásra, akkor akármilyen magasak is NewYorkban a gabonaárak, itt nálunk leverik a gabonaárakat és amikor a_ gazdaközönség kezében már nincsen, vagy jóformán alig van gabona, — tessék megfigyelni — mindig emelkednek a gabonaárak. Merem állítani hogyha a határidőüzlet eltörlésével ez a játék megszűnik, mindjárt egészségesebb viszonyok lesznek a gabonaárak tekintetében. Szintén a földmivelésügyi miniszter úr szíves figyelmébe vagyok bátor ajánlani a szeszdolgokat. Mondhatom, ez is nagyon sok embernek, különösen nagyon sok kisembernek nagy panasza, rengeteg elégedetlenséget okoz és némely helyen már valósággal elkeseredést is. Azok a kisemberek nem tudják termékeiket értékesíteni a szeszkartel miatt, a kis szeszfőzdék nem tudnak élni a szeszkartel miatt. Nem tudnak élni pedig azért, mert még ma sincsen törvény az élelmiszerek és egyéb ilyen dolgok hamisításáról és így azután nyugodtan hamisítják az élvezeti cikk gyanánt szolgáló pálinkákat. Tessék végigmenni Budapesten, én fogadást merek rá ajánlani, ezerfajta pálinkát megkóstolhatnak, amelyre rá van írva, hogy borpárlat, barack vagy szilva, és ezer üveg közül nem lesz öt, amely tényleg barackból vagy szilvából készült, vagy tényleg borból, hanem igenis szeszből hideg úton, illatokkal pancsolva. Én nem látom be, hogy egy agrárországban miért ne lehetne legalább azt megkövetelni, hogy ha már _ csinálnak is ilyen pálinkát a szeszgyárak, írják rá, hogy barackból hideg úton, — legalább ezt az f egy szót — hogy az, aki fogyasztani akarja, lássa, mit iszik. Ha ez megtörténik, akkor nem lesz az az állapot, hogy a kis szeszgyárak nem képesek eladni pálinkájukat azért, mert a hideg úton készült olcsóbb szesz árasztja el a piacot. Akkor nem lesz az, hogy az a kisgazda Kecskemét tájékán, meg másutt, aki fizeti az adót a földje után, ülteti azt a gyümölcsfát, vesződik vele, nyesi, fél a jégtől, fél a fagytól, amikor az Úristen megadja a terméét, akkor a hullott gyümölcsöt nem tudja értékesíteni, mert senki sem veszi meg, mivel nem tudnak belőle pálinkát főzni, mert nem tudják a pálinkát eladni. Régi óhaja ez a gazdaközönsógnek. De eszembejut Jókai nagy írónknak az a regénye, amelyben Tepelenti Ali janinai basáról beszél, akinek a hatalma igen messze elnyúlt és onnan származik az a jelszó, hogy Ali kezei hosszúak. A szeszkartel kezei azonban még Ali kezeinél is sokkal hosszabbak. Erre, azt hiszem, igazán sok példát lehetne felhozni. Ott vannak a szőlőbir86