Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés felsőházának 28. ülése 1936. évi június hó 19-én, pénteken. 533 osztályban gyönyörű szép, hangulatos hazafias, i irredenta verseket szavalnak a tanulók, mondom, már ebben a korban, ebben a 14—15 éves korban az az ifjú nemcsak betanulja az irredenta szólamokat, a területi integritás szent fogalmát, hanem át is érzi, azokat a lelkébe is tudja már szívni, már a vérévé válnak, és ezekért ebben a lelkesedni kezdő korban már tud lelkesedni, tud vágyódni, tud tenni, sőt, ha kell, tud áldozni is. Amikor az ifjú a 15. év felé közeledik, akkor összes testi, szellemi és lelki tehetségei kezdenek fejlődni és kibontakozni. Éppen úgy, mint a szivacs, szívják magukba a látott és hallott dolgokat ezek a fiatal emberek, a jót éppen úgy, mint a rosszat. (Ügy van! Ügy van!) Akik gyakorlatilag is beletekintettek a továbbképzőknél, vagy a leventeoktatás folyamán az ifjú lelkekbe, azok tapasztalhatták, hogy mennyire hátrányos a gyermek jellemfejlesztésére és lelki kiképzésére, ha éppen abban a korban szakad ki az iskolai oktatás alól, amikor a legfogékonyabb volna az oktatásra és amely korban cmin/t viaszba úgy imprimálódik a tanító minden szava annak a fiúnak a lelkébe. Ezért megértem, mélyen t. Felsőház, hogy minden pedagógus vágyainak eldorádója a mai hat osztály fölé a hetedik és nyolcadik osztály felépítése. Az egész társadalom és a nemzet egyképpen megérezné ennek jótékony hatását. Amikor ezeket a pro-érveket olvastam és felettük gondolkoztam, az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a népoktatásnak fölfelé, a hetedik és nyolcadik osztály irányában való kibővítése helyes és okos s a népművelódés okából általánosságban véve szükséges, mégis be kell látnom, mélyen t. Felsőház, hogy ennek bevezetése nálunk úgy pénzügyi szempontból, mint kultúránk fejlesztésének logikus egymásutánja szempontjából, logikus szuceeszszivitása szempontjából ma még leküzdhetetlen akadályokba látszik ütközni. Pénzügyi szempontból: mert ez a szegény nemzet, a lerongyolódot hitközségek és a szegény egyházak ezt a kiadási pluszt nem bírnák ki a mai adott-* ságok között; ehhez elsősorban Qgy dolog volna szükséges, — én legalább is csak ezt tudom, mint panaceát említeni — az iskolai teherviselés egyenlőtlenségének megszüntetése. (Ügy van! a középen.) Az elemi népoktatási kötelezettség közfeladat, az eredménye közáldás, ellátása tehát közteher kell, hogy legyen, ami alól sem egyén, sem vagyon, sem fizikai, sem erkölcsi személy nem vonhatja ki magát az egyenlő teherviselés elve alapján, amely már az 1848. évi VIII. tc.-be is be van iktatva! Említettem már s két ízben is volt szerencsém itt a mólyen t. Felsőház színe előtt rámutatni azokra, amelyek vagy akik a közoktatás terheihez nem járulván hozzá — a fennálló törvény értelmében legálisan, de méltánytalanul — úgy tűnnek fel előttem, mint a kultúrának potyautasai. Amint ezt megszüntetik és amint megvalósítják az egyenlő teherviselés kötelezettségét, talán némileg enyhülni fog, talán némileg csökkenni fog ebben a tekintetben a pénzügyi akadály. De ott van a másik, még nagyobb akadály. A magyar kultúra fejlődésének okszerű egymásutánja szempontjából, a fokozatos szukcesszivitás szempontjából is előbb még sok más szükségletet kell megoldani és ne tévesszen meg minket a „kultúra" szó, mert ez alatt legelsősorban nem a meglévő hatosztályú iskolának nyolcosztályú iskolává fejlesztését kell értenünk, Amikor a főváros körülbelül 100.000 tankötelesének 30%-a a legszörnyűbb népbetegségekkel, a tuberkulózissal, a vérbajjal és más egyebekkel van eljegyezve és inficiálva, amikor a hat éven aluli gyermekek halandósága a Stefánia Szövetség dicséretreméltó nagy erő- • feszítése ellenére még mindig óriási és amikor a Neuber professzor és társai által a debreceni elemi iskolák 1600 elsőoszstályú tanulóiján végzett vizsgálatok a leggyászosabb eredményeket és a legsötétebb grafikonokat tárják szemeink elé, akkor, mélyen t. Felsőház, a kormánynak elsősorban ezeket kell szanálnia. Mindenkinek ajánlom nagybecsű figyelmébe a Neuber professzor által levont tanulságokat és javaslatokat és ajánlom a legsürgősebben ezek megvalósítását, mert itt a legfontosab'bról, minden kultúránk alapjáról, a jövő generáció egészségéről van szó. Es ha népkultúráról beszélünk, e szó alatt értenünk kell az egészséges lakást, a falu népének egészséges vízzel való ellátását, megfelelő táplálkozáshoz juttatását és nem szabad elfedekezni arról, hogy ma e csonka ország 8*5 millió lakosának 10%-a a hat éven felüliek közül analfabéta és, hogy ebben az országban a statisztika szerint még mindig 1600 olyan község van, amelynek nincsen népkönyvtára. Ennyit kívántam mondani a hat osztálynak hetedik és nyolcadik osztállyal való megtoldásáról . Áttérek röviden egy másik kérdésre. Sok szó esett mostanában az okleveles tanítók túlprodukció jár ól. Hallottuk a miniszter úrtól, de magunk m tapasztaltuk, hogy egy-egy tanítói állás pályázati meghirdetésénél rengeteg, egész légiók a pályázó tanítók száma. Jönnek kérvényeikkel, különösen, ha tanítónői állásról van szó. Ezek a számok azonban ne téveszszenek meg senkit, 'mert. ezek a pályázók nem jelentik mindig azt, hogy ők állás nélkül vannak.

f Allásbeliek is pályázzák a johb állásokat 'és ezek is szaporítják a pályázók számát. Aki faluhelyen van, városba kívánkozik, aki kisvárosban, vidéki városban van, az a fővárosha kívánkozik. SzóvaL ezeknek a pályázóknak a száma óriási, de — bár nagyon sok az állás nélkül lógó tanítók és tanítónők száma — mégis a pályázók nagy száma nem jelenti azt, hogy mindannyian állás nélkül vannak. Nagy baj ugyan, hogy ennyi tanító van állás nélkül, de ez mégsem olyan nagy baj, mint lenne az, ha meghirdetnők az állásokat és azokra nem akadna elég pályázó, nem tudnánk kik közül választani. Itt nem a túlprodukció a baj. Erre rá akarok mutatni, mert ezt is mint egy mumust mutatják be, hogy rengeteg a túlprodukció, az évente kikerülő tanítók száma. Itt nem a túlprodukció a baj. Itt a baj, a katasztrófa abban rejlik, hogy ez a túlprodukció kiáltó jele annak a társadalmi zsákutcának, amelybe belejutottunk, hogy az ifjúság nem tud az életben elhelyezkedni és aki csak teheti, diplomával is tanítói.állásba menekül; kisember, nagyember, magasállású tisztviselők gyermekei, hogy családot alapíthassanak, oda menekülnek, ott azután megtorpannak, zsákutcába kerülnek, nem tudnak elhelyezkedni. Ez a katasztrófa és baj, amely mindenesetre magával hozza a szellemi proletariátust, amely, ha bizonyos alkalmakkor és esetekben kirobban, estleg veszedelmes lehet a nemzetre. Az igaz, hogy ha a VII. és VIII. osztályt felállítjuk, akkor legkevesebb ezer tanítót lehetne elhelyezni. Ámde ezzel az igazi bajon még nem segítünk, különösen nem azon a ba83*