Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés felsőházának 28. ülése zés szerint a 77 kgr.-os tiszavidéki búza ára 16-95—17.25 pengő között mozgott, most, június 16-án pedig 14.40 pengő volt. Itt ;nem. a 20 százalékos áremelkedéssel, hanem jelentékeny eséssel állunk szemben; není lehet tehát azt mondani, hogy tisztán az exportpolitika eredménye volt az árak felemelkedése, mert közbejátszottak olyan tényezők, amelyek a imi hatáskörünkön kívül állanak, mert nem vagyunk képesek azokat az árakat állandósítani. Ugyanígy van a rozsnál, amelynek ára tavaly 11.50 volt, most pedig 12.05 pengő. Az árpánál 13.50 pengővel szemben ma 11.25 pengő, a tengerinél 13.30-al szemben ma 11.80 pengő áll. Méltóztatnak tehát látni, hogy a mezőgazdaság helyzetének nagymértékű javulásáról nem. lehet beszélni, de különösen akkor nem lehet mondani, hogy állandó javulás van, amikor látjuk, hogy az a javulás igenis nagyon labilis, nagyon bizonytalan. Előhozok tmajd egyes dolgokat később a beszédem folyamán, hogy mennyire bizonytalan az áralakulás s hogy ez, mennyire még nem is a világgazdasági helyzeten múlik, ment, a Nemzeti Bank s a kivitelek szabályozása mind alkalmas eszköz arra, hogy a mezőgazdasági árakat arra a nivóra szállítsák le, amelyre akarják. De mást is wiondott a pénzügyminiszter úr; azt mondotta beszédében, hivatkozva az egyik angol közgazdászra, hogy a költségvetésbe csak olyan tételt szabad bevenni, amely lényeges s hogy minden szükséglet a legszigorubban'meg legyen indokolva, hogy az tényleg fennáll. Rámutattam mar az -jőibb a 35 millió kiadási többletre s a nyugdíjtöbbletre; ezek nem allanalü: fenn, ha ez, a tétel 'megáll. Ha pedig ez a tétel fennáll, akkor'nem tarthatom helyesnek, hogy ezek emelték a magyar állam költségvetését ezekben a rendkívül súlyos időkben. Tovább azt mondja a pénzügyminiszter úr a beszédében, hogy a föld, a tőke és a munka harmonikus megerősítésére törekszik és hogy az az úgynevezett pozitív gazdaságpolitika, amely a helyes termelési, közlekedési, értékesítési és hitelpolitikából áll. Természetesen, ez megállja a helyét és vita tárgya sem lehet az, hogy Magyarországon jó agrárpolitikának kellene lenni, azonban méltóztassék megengedni, ha hivatkozom itt a tudományos megállapításokra, amelyek szerint a mezőgazdaság rendszeres fejlesztése és ezen keresztül a mezőgazdasági lakosság erkölcsi és anyagi jólétének fejlesztése lehet az igazi agrárpolitika alapja. Ennek a tételnek egyszerű elmondása megmutatja és megcáfolja azt, hogy nálunk, ebben a tipikus agrárországban olyan agrárpolitikáról, amely mindenben megállja a helyét, beszélni nem lehet. Ugyancsak felemlítem az egyik híres francia közgazdász megállapítását, amelyben azt mondja, hogy az összesség jóléte a fához hasonlatos, amelynek gyökere a földművelés, ágai és levelei az ipar és a kereskedelem. Ha a gyökér megbetegszik, lehullanak a levelek és az ágak, elszárad a fa és vége az életnek. A mezőgazdaság bajban van, bajban van pedig azért, mert a tőkeképződésre nem adtak neki alkalmat az elmúlt tíz esztendőben. Nemcsak a mostani kormánynak tudom én ezt be; az elmúlt évtized csinálta ezt a gazdasági politikát. Amikor ilyen kijelentéseket teszek, nem a magam megállapítását említem, hanem nálam autentikusabbak elfogadott megállapítását. A folyó évi tenyészállatvásáron az Országos Mezőgazdasági Kamara különböző grafikonokat állí1936. évi június hó 19-én, pénteken. 529 tott ki. Ezekből a grafikonokból a következő adatokat ismerjük meg: Magyarországon a gazdasági üzemanyagoknak az ára a háború előttihez képest 20%-kai emelkedett átlagban, míg a terményárak pontosan 20%-kai estek. A föld ára 1928-ban 767 pengő volt, ez 1934-ben 475 pengőre esett. A szántóföldi termés értéke 1928-ban 2484 millió pengő volt, 1929-ben már csak 1660 millió, 1930-ban 1196 millió, 1931-ben 1043 millió, 1932-ben 1019 millió, 1933-ban 744 millió és 1934-ben 1053 millió. Méltóztassék megnézni, hogy ugyanakkor az ipar produktumainak az értéke vájjon ugyanilyen mértékben esett-e? (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Az ipar produktumainak értéke volt 1928. évben 2800 millió, 1929-ben 2867 millió, 1930-ban 2491 millió, 1931-ben, amikor a mezőgazdaság már leesett 1043-ra, az ipari még mindig 2058 millió, 1932-ben, amikor a mezőgazdasági 1019 millió volt, az ipari 1822, tehát csaknem kétszerese. 1933-ban a mezőgazdaság termelésének értéke 744 millió volt, az ipari pedig 1703 millió, tehát csaknem egy milliárddal nagyobb és ugyanakkor láthatjuk azt, hogy mindennek ellenére a mezőgazdasági kivitel az összes kivitelnek 78 és 65%-a között váltakozott. A pénzügyminiszter úr azt mondotta beszédében — és jogosan is mondhatja —, hogy a kormány tevékenységének volt az eredménye, hogy a kamatterheket 1935-től kezdődőleg rendezték és leszállították s ez úgy tűnik fel, mintha ezáltal a mezőgazdaság helyzete nagyobb mértékben megjavult volna. Csák egy rövid összehasonlítást teszek. A kamat tényleg leesett 225 millióról, amennyi 1932-ben volt, 1933-ban 167 millióra, 1934-ben 135 millióra, 1935ben pedig 105 millió pengőre. A négy esztendő kamatterhe 632 millió volt, míg- ha megmaradt volna az 1931. évi 225 millió pengős alapon, a kamat lett volna négy évre 900 millió, így pedig a könnyítésekkel 632 millió pengő volt, vagyis 268 millióval kevesebb. Azonban méltóztassék szembeállítani ezzel a mezőgazdaság produktivitását. A négy esztendő össztermése 3859 millió pengő volt. És ha a leggyengébb, de elfogadható utolsó évet, az 1930-as évet veszem is alapul, amikor az 1928. évi 2484 millióval szemben már csak 1196 millió volt a mezőgazdaság produktivitása, akkor 4784 milliónak kellett volna lennie a mezőgazdaság produktivitásának; ezzel szemben 3859 millió volt, a csökkenés tehát 923 millió. Tehát ha levonom a 268 milliós kamatkedvezményt is, még ahhoz a rossz évhez viszonyítva is 655 millió pengő hiánya van a mezőgazdasági termelésnek. Ezek a számadatok a maguk ridegségében okozzák, hogy a mezőgazdasági, agrárpolitikánk nem járt eredményei. Odadobtuk a világpiaci konjunktúra harcának mezőgazdaságunkat éveken keresztül, sőt hozattunk áldozatokat a mezőgazdasággal azért, hogy az iparnak kedvezőbb szerződéseket lehessen szerezni. Nem gondoltunk vele, hogy mi lêsz a mezőgazdaság sorsa, ezért a mezőgazdaság tönkrement, elpusztult és ma is ezen az úton van. Ezektől a gazdabaj októl megszabadulni lehetetlenség. Azonban méltóztassék megengedni, hogy azt mondjam: nemcsak a birtokososztály szempontjából ilyen szomorú a helyzet, hanem szomorú arra az értékes mezőgazdasági munkáselemre is, amely mondhatom, a legfontosabb szerepet tölti be a magyar nemzetgazdaság élet