Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-23

436 Az országgyűlés felsőházának 23. gyár országon a szoicális és megélhetési viszonyok olyanok, hogy nekünk birtokpolitikát állandóan kell folytatnunk, azért is, mert erre abszolúte szükség van, olyan mértékben, olyan arányban és ott, ahol erre lehetőség kínálkozik, anélkül, hogy erőszakos eszközökkel nyúlnánk bele a kérdésbe, és anélkül, hogy a termelés folytonosságát és a földbirtok átlagtermésének nagyságát ezáltal veszélyeztetnek. E birtokpolitikai kérdés taglalása természetesen bő tápot nyújt a demagógiának és az olyan elszólásoknak, amelyek egyszerűen számokkal dobálóznak anélkül, hogy e számok ellentételét szintén ismertetnék, vagy beállítanák. Tudniillik ezekkel a hangzatos jelszavakkal szembe kell állítani azokat a lehetőségeket, amelyek e tekintetben fennállanak. Ezt az illetők talán azért nem teszik, mert vagy nem ismerik ezeket &, számokat, vagy pedig mert ezek a számok az ő állításaik ellen bizonyítanak. Veszedelmes játék ellentéteket szítani az egyes birtoknagyság kategóriák között, mert az országnak éppen e súlyos gazdasági viszonyai között nagy összefogásra és kölcsönös megértésre volna szükség. Ezt az Összefogást nem politikai téren, hanem gazdasági téren értem, (Helyeslés.) mert én a politikától fel; szólalásomban minden tekintetben tartózkodni kívánok. Senkiről sem tételezek fel hazafiatlanságot, ellenben nagy meggondolatlanságot látok abban, ha a földbirtokpolitika témáját helytelen beállítással agitáció céljaira és a pillanatnyi politikai személyes érvényesülés szempontjából használják fel. (Ugy van! Ugy van!) A föld fogalma épúgy szent, mint a haza fogalma, az azzal könnyelműen való játszást, kizárólag az előbb említett sikerek érdekében, igen 'helytelen. (Helyeslés.) Igen gyakran halljuk azt, hogy az országban körülbelül háromimillió lélekszám, akiket földhöz kellene juttatni. Nagyon jól tudjuk hogy ahhoz, hogy valaki egyedül egy földbirtokból tudjon megélni, legalább 10—15 holdnyi területre van szükség; természetesen a föld minőségétől és a piactól is függ ez, de mindenesetre f minimálisan ilyen terület szükséges egy^ család megélhetésére. Ha tehát az illetők hárommilliós számát összehasonlítom a földterülettel, akkor szerintem csekély 30—35 millió hold körül volna az a területmennyiség, amelyre e célból szükség volna. Ezzel szemben a tény az, hogy Magyarországon a, szántóföld területe mindössze 9 és félmillió hold és tény az is, hogy ennek a szántóföldnek 70%-a máris a 100 holdon aluli birtokosok kezén van, tehát nem lehet további osztás tárgya. Azt hiszem, hogy törpebirtokok 'alakítására önki sem r gondol, mert annak életképessége igen csekély, és törpebirtokon kizárólag csak akkor tud megélnie a birtokos, ha egyéb mellékkeresete is van, amellyel kiegészíti életstandardját. Világos, hogy egyedül földhözjuttatás által nem lehet biztosítani hazánk lakosságának jobb megélhetését és boldogulását, tmert ennek a lehetőségnek korlátot szab, mint már előbb voltam hátor megemlíteni, a rendelkezésre álló föld területe. Igenis földhöz kell juttatni azokat^ akiknek megvan a kellő anyagi és erkölcsi tőkéjük, mert na a földhözjuttatás: könnyelműen folyik, általa veszélybe és romlásba dől az, illető is, de az egész elgondolás is. A gazdasági viszonyok olyan rendkívül súlyosak és bizonytalanok, hogy még a legtekiniilése 1936. évi május hó 6-án, szerdán. téJyesebb közgazdászok sem tudnak a jövő esélyeire vonatkozólag megnyugtató és biztató kilátást nyújtani. Ezek a súlyos viszonyok teljesen egyformán sújtják a nagybirtokost épúgy, mint a kisbirtokost. Súlyos helyzetbe kerül tehát az is, aki adóssággal terhelve kezdi meg a gazdálkodást egy új hirtokon. Igaz, hogy minél kisebb a, vételárnak az a százaléka, amer lyet az illetőnek a belépéskor le kell fizetnie, annál könnyebben és annál többen juttathatók földhöz, de annál hamarább megy is az illető tönkre abban a (birtokban, mert a tőke és a töriesztendő kamat természetesen mind nagyobb és nagyobb lesz, ellenben a lehetőség, amelyet abból a íbirtokból ki tud termelni, nem akkora, hogy a nagyobb adósságtehernek meg tudjon felelni. Nem jó szolgálatot teszünk tehát, ha olyanok szavára hallgatunk, akik azt mondják, hogy minél kisebb Összeget kell a belépéskor lefizetni, annál több embert juttatunk földhöz. Az erkölcsi felelősség azonban azáltal fokozódik azokra nézve, akik ilyen intézkedést végre akarnak hajtani, vaigy törvényjavaslatban le akarnak fektetni. E tekintet/ben az iy20-as birtokreform bő tapasztalatokat nyújt részben azáltal, hogy a vagyonváltságfölüek árának, vagy bérének csekély százaléka folyik be az állampénztárba, részben pedig azáltal, hogy a vagy on váltságon felül leadott földek árát, szemben a törvényesen megállapított vételárral, csökkentették azért, mert az illető földhözjuttatbttak éppen a súlyos gazdasági viszonyok következtében, | képtelenek vloltak az akkor még magasan megállapított földek árát kifizetni, törleszteni és egyáltalában kötelezettségeiknek eleget tenni. Az utóbbi kérdés t- i. a vételárkülönbözet kérdése, még a mai napig: sínesen rendezve^ Ugyanis még ina sem tudjiuk, hogy tulajdonképen kit terhel a különbözet a két ár között Ilyen tanulságok birtokában nem szabad megismétlődnie annak» hogy ilyen hibákba essünk bele. (Úgy van! Ügy van!) Nagyon sajnálom, hogye kérdés helyes megítélésére, a megfelelő következtetések levonására, a jövőbeli teendők megvilágítására és indokolására az igen t. kormány nem terjesztette elő a törvényjavaslat indfokolásában, az 1920-as birtokreform kihatásainak összes részleteit,, hanem a törvényjavaslat indokolásában csak általánosságban mutatott ezekre rá, amikor a történelem mérlegére helyezi ennek a törvénynek kihatásait, holott éppen a részletek volnának érdekesek és tanulságosak: hogy hányan vannak még az eredeti birtokban helyezettekből, hogy ezek f egyénenkint! hogyan tudnak boldogulni, hány van közöttük olyan, akinek saját igája van, hogy a törlesztés hogy folyik, egyáltalában mi ezeknek a helyzete és képeisek-e azi illetők földjüket megfelelő karban, erőben tartani és maguk is megművelni. A lényeget nem a földhöz juttatásba^ látom, hanem abban, hogy olyan körüilmények közöt jusson az illető a földhöz, hogy azon boldogulni tudjon. Ez garancia az illetőre nézve, de garancia a tőkére nézve is, amely kezére bízatott. Ha ez nem. történik, akkor természetesen, amint már az, előbb mondbttam, lassanként pusztul az illetői egyén vagyona, de ípusztul az a tőke is, amely kezére van bízva: t. i. a föld., Ne vegyék rossznéven az' igen t- kisgazdatársaim azt; a megállapítást, amelyet talán, ha kezíüket a szívükre teszik, ők is magukévá tehetnek és ez az, hogy nagy átlagban, sajnos, még messze vagyunk attól, hogy a kisgazdasá-