Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-5
Az országgyűlés felsőházának 5. ülése mányegyetem alapításának háromszázadik évfordulójáról szóló törvényjavaslat tárgyaiban. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék. vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a jelentést). Elnök: Szólásra következik Nékám Lajos ő méltósága! Nékám Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) . Az előttünk fekvő törvényjavaslat szelleme, nézetem szerint, méltó annak tárgyához: a mi ősi Egyetemünk jubileumának jelentőségéhez. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Ez a törvényjavaslat jobb időkben bizonyara nagy alapításokat létesített volna, de még így is megelégedést és örömet okozott azokkal a meleg szavakkal, amelyekkel Pázmány halhatatlan szellemének hódol és elismeri az Egyetem 300 éves működésének a jelentőségét. Az Egyetem ugyanis érzi, hogy a nemzeti gondolatnak Ő a hivatott őre és gondozója. Hogy azonban ezt a funkcióját gyakorolhassa, bírnia kell a nemzet lelkét és szívét., Ez a törvényjavaslat éppen azt mutatja, (hogy a Pázmány-egyetem, valóban a nemzet egyeteme. Amikor néhány évvel ezelőtt a tübingeni egyetem jubileumát ülte, akkor látni lehetett a nép minden rétege részéről megnyilvánuló alapításokat. Klinikákat alapítottak és az egyes kórtermekre felírták, hogy ez a kórterem a kisiparosok, a másik a napszámosok, a harmadik a szakácsnők és más ilyen foglalkozású kisemberek alapításából, azoknak filléreiből keletkezett. Meg vagyok győződve róla, hogy jobb gazdasági viszonyok között minálunk ugyanez lenne a helyzet. Ma azonban a mai nehéz viszonyok között meg kell elégednünk azzal, hogy ha érzi az egyetem, hogy azok, akik ott nevelkedtek, akiknek talán már az őseik is ott kapták kiképzésüket és azok a száz- és százezrek, akiket az egyetem ingyen gyógykezelt, valóban ragaszkodnak az egyetemhez. A miniszter úr érdeme az, hogy. ezeknek az embereknek bensőséges háláját az ország köszönetében foglalta Össze. Amikor azonban ezt a törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom és elfogadásra ajánlom, három megjegyzést mégis szükségesnek tartok. Az első a következő: az olyan külföldi embernek, aki Magyarország történetét nem ismeri — és ugyan hány külföldi ember ismeri azt — és most erről a törvényjavaslatról értesül, azt kell hinnie, hogy a mi nemzetünk csak a XVII. század óta becsüli a felső kultúrát és csak azóta van itt egyetemi élet. Ettől annál inkább kell tartani, mert ismeretes, hogy a külföldön valóságos szervezet törekszik mindent letagadni, vagy kisajátítani, ami nálunk érték és amit mi történelmünk folyamán elértünk. Nekünk tehát hangsúlyoznunk kell, — és azt niszem, 'hogy ebben a pontban, a mi testvérfőiskoláink képviselői is egyetértenek velem — (Pékár Mihály: Ügy van!) hogy itt Magyarországon a legmagasabb kultúrára irányuló törekvés, az arra való vágyódás kezdettől fogva mindig megvolt. Már a XI. század elején Szent Gellért udvarában volt egy iskola, amely olyan kitűnően nevelte az ifjakat, hogy ott francia, cseh, lengyel és német ifjak is nevelkedtek. Azután még fontosabb hírnévre vergődött a veszprémi káptalan iskolája, amiről IV. 1935. évi május hó 22-én, szerdán. 31 László királynak két okirata tanúskodik. Ezek egyikében azt mondja, hogy ez az iskola olyan kitűnő, hogy a francia párizsi iskolával versenyez. Tudnunk kell azonban, hogy a XIII. század végén a párizsi iskola már élvezte a középkori Stúdiumnak jelentőségót és tekintélyét, ami abban az időben az Imperiummal és a Sacerdotiummal együtt a három világhatalmat jelentette. Ennek az, iskolának tantárgyai között szerepel a teológia, szerepel a trivium és quadrivium minden tárgya, úgyhogy tanították ott a nyelvészetet, a szónoklást, a mathematikát, az algebrát, a csillagászatot, sőt még a zenét is, de valamennyi közül kimagaslott — mondja ez a rendelet — cultus justitiae inibi obtineat principatum, a jogi oktatás és ennek a teljesítésére 15 doktor, részben canonicus, részben római jogi doktor volt» véletlenül éppen annyi, mint amennyi most 700 év után a mi jogi karunkon működik, mint tanár. A másik királyi rendelet pedig felsorolja, hogy milyen roppant gazdag volt ez a veszprémi káptalan, volt neki egy szobája, amely tele volt könyvekkel. Abban az időben igen nagy dolog volt ez, mert hiszen tudjuk, hogy például Fülöp Ágost francia király könyvtára összesen 21 kötetből állott. Ezt az egyetemet, amely tehát olyan kiválóan működött, nem pápai brève, nem is királyi rendelet alapította, ez az egyetem úgy keletkezett, mint a párizsi, oxfordi vagy cambridgei, a helyi szükségletek alapján. Ez egy ősegyetem, egy archiuniversitas volt. Sajnos, hogy éppen az ország nádora, Csák Péter volt az, aki ezt az egyetemet felégette, kirabolta és 64 tagját az oltár előtt megölette. Nyilvánvaló, hogy ez a főiskola, ha nem is volt kifejezetten stúdium generale, az akkori időkhöz képest mégis egyetemi jellegű volt, az időközi egyetemek jellegével bírt. Csaknem száz évi szünetelés után történt, hogy Nagy Lajos király 1367-ben egy újabb egyetemet létesített. Ez nem volt teljes egyetem, hiányzott belőle a teológiai kar, ennek következtében az ő veje, Zsigmond király 21 évvel később Óbudán alapított egy most már teljes egyetemet, amely az egész következő században, az egész XV. században működött. Hiszen tudjuk, hogy a constanzi és bázeli zsinatokon résztvettek a követei, azt is tudjuk, hogy Szilágyi Mihály kormányzó 1458-ban tized- és vámmentességet biztosított ezen egyetem növendékeinek azzal, hogy azokat a papok és nemesek sorában szerepeltette. Azután következett a török betörés. Időközben még Mátyás király próbált egy nagy egyetemet alapítani és Vitéz Jánossal alapíttatott egy Academia Istropolitanát Pozsonyban, a török betörés azonban mindent elsöpört és a XVI. század végéig ez a helyzet, míg Erdélyben, ahol mégis csak nyugodtabbak voltak a viszonyok, egyetemalapítási kísérletek történtek. Már János Zsigmond 1571-ben Gyulafehérváron, azután Báthory Kristóf 1581-ben Kolozsvárt, Bethlen Gábor pedig 1622-ben Nagy enyeden alapított egyetemeket. Mindegyiknek azonban szomorú sorsa lett. A Bethlen Gáborféle nagyenyedi egyetemnek például az lett a sorsa, hogy 1704-ben Bussy Bab útin osztrák ezredes megtámadta, kifosztotta, a diákok -it, akik védték az egyetemet, lemészároltatta. Emlékük talán még mindig látható Nagyenyeden, a kápolna romjain. Ezután egy hosszú pauza keletkezett, egészen addig, amíg végre 1635-ban Pázmány Péter megalapította az ő egyetemét. Ennek az f egyetemnek tehát nem az az érdeme, hogy első