Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-18

Az országgyűlés felsőházának 18. ülése 1 fiának.., Imre hercegnéik azt az utasítást adta, ' hogy minden országot a saját szokásai szerint j az ősök útját követve kell kormányozni. Ha most ebből az elgondolásból kiindulva vizsgáljuk ennek a javaslatnak időszerűségét, ; iáikkor önkénytelenül is ugyanarra a konklú­zióra jutunk, melyet előttem már igen sokan kifogásoltak, különösen a képviselőházi viták alikalmával: hogy vájjon olyan biztosnak látja-e a kormány az ország gazdasági helyze­tét, hogy egy törvényt lalkot, amely tulajdon- ; képpen csak ihat esztendő múlva fogja köz­vetlenül éreztetni a hatását. Vájjon nincse-, nek-e enrevonatkozólag szomorú precedenseink, nem is olyan régi időkbőn Ki tudja azt, hogy hat esztendő múlva milyen lesz az ország gaz­dasági helyzete 1 ? Kénytelen vagyok itt fel- ] hívni a kormány figyelmét az első nemzet­gyűlésnek, sajnos, nem egy törvényalkotásária. Nagyon jól emlékszem a Hegedűs-féle szaná­lási törvények közül pl. a hadmentesiségi adóra vonatkozó törvényre, amely a valóiságban soha nem kerülhet be törvénytárunkba, bár a nemzetgyűlés megszavazta. Vagy ki gondolt volna a jelenleg annyit ócsárolt első földre­formtörvény megalkotás árnál arra, hogy 10— 12 esztendő uiuiva sokkal több lesz a bankok kezén levő birtok., mint .az állami elővásárlás útján a (kisembereknek juttatott földmennyi­ség, pedig ez volt ennek a törvénynek a leghe­lyesebb intézkedése, mely a természetes felap­rozódást a magántulajdon sérelme nélkül szol­gálta. De a jelenlegi kormány is nem egy olyan törvényjavaslatot erőszakolt keresztül, amely­nek végrehajtási utasítása azután hónapokon keresztül késett. Legutóbb is tanácskoztunk a gazdaadósságok úgynevezett végleges ren­dezésére vonatkozó intézkedésekről, amihez a szükséges törvényes rendelkezéseket megsza­vaztuk, de azok a rendeletek, amelyek ezt a védettségi kérdést hivatva lettek volna sza­bályozni hónapok multán, ma sem jelentek meg. Másik gondolatunk az volt, hogy nem le­hetett volna-e ezt a törvényjavaslatot leegy­szerűsíteni a kötöttségnek bizonyos minimális határával, a kishitbizományok megengedésé­vel, mert hiszen a 30.000 korona és ezek a szá­mok — legyünk őszinték, ha nem is való ezt a törvényhozásban előhozni — bizonyos alku­dozások tárgyai voltak. A nagyhitbizományok az élet örök törvényei folytán, fokozva az ütemet, a rossz gazdasági helyzetben lassan­ként úgyis kihaltak volna. Hiszen nagyon ér­dekes volna ismerni a statisztikai adatokat arról, hogy az utóbbi 8—10 évben milyen te­rületekre kérték a hitbizományi kötöttségből való feloldást. Gyorsítani lehetett volna ezt az ütemet pédául a felvett kölcsönöknek földben való visszafizetési kötelezettségével, vagy bi­zonyos hitbizományi birtoknagyságon túl az illetékeknek földben 1 való lerovásával; meg vagyok róla győződve, hogy a természetes fel­aprózódás folytán egy-kétesztendei differen­ciával ugyanide jutottunk volna, ahová ez­zel a javaslattal fogunk jutni, (Gróf Szé­chenyi Aladár: Egész bizonyos!) vagyis a tempó nem változott volna, csak legfeljebb kisebb reklámmal értük volna ezt el. (De­rültség.) Hogy a hitbizományi reform, akárhogyan is vesszük, tulajdonképpen földbirtokpolitikai reform-e, kénytelen vagy erre is kitérni egy pillanatra és újból csak azt hangoztatni, amit előttem már magyon sokan elmondottak, hogy l )36. évi március hó 26-án, csütörtökön. 325 Magyarországon, mint agrárállamban, a föld­birtokpolitikát közvetlenül vagy közvetve, de állandóan irányítani kell, (Helyeslés.) lehető­leg csendesen, némán zajtalanul, azonban per­manenciával, mint az őrszem, «a gyakorlati szakember minden tudásával, aki ismeri a imiagyar föld sajátosságát, annak asszimiláló erejét, kézzel és ésszel művelőinek gondolât­es eszmevilágát és akinek e ímellett a fő­dolog: a pénz, állandóan rendelkezésre áll. Ezzel szemben kénytelen vagyok itt agresszivi­tás nélkül megállapítani azt, hogy kormány­prograimniként állították fel a hitbizományi refommot és a! többi földibirtokpolitikai ja­vaslatokat, végighirdették .azt ezelőtt egy esz­tendővel az egész országban, egy igen heves választási kampányon keresztül akkor, ami­kor a költségvetés deficites volt és így leg­feljebb a deficit szaporítása révén állott fenn pénzügyi lehetőség ennek keresztülvitelére. Ma ugyan a képviselőházban imár azt vitat­ják a pénzügyi szakemberek a következő tör­vényjavaslatnál, hogy a pénzügyi alapozás megvan. En ezzel szemben laikusan kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy amikor eze­ket a javaslatokat elkezdtük (hirdetni, akkor legalább is nemi volt még meg. Sajtó-campagne indult meg pl. egy nem is nagyon exponált politikai napilapban; egy miniszterviselt szerző tollából cikk jelent meg a hitbizományi reformmal kapcsolatban arról, hogy a kékvér privilégiumainak el kell tün­niök a piros vérrel szemben. Komoly vita in­dult meg arról, és most már harmadiknak ho­zom elő a mai felszólalók közül, hogy Deák Ferenc, az. »öreg tekintetes úr«, aki rendkí­vüli képességeinek isteni adományával a haza bölcsének magaslatáig emelkedett;, de aki a, mellett teljes életében megmaradt a túla­dunai táblabírók és különösen a zalai tábla­bírók jellegzetes egyéniségének és aki a föld­jét inkább humanitárius, mint pénzügyi szem­pontok szem előtt tartásával művelte száz esz­tendővel ezelőtt, mellette, vagy ellene volt-e a hitbizományi intézménynek. Tettei, elhatáro­zásai, nyilatkozatai 'mindenesetre azt igazolják, hogy ő is ragaszkodott ősi földjéhez, hiszen az abszolutizmus elején azt mondotta, hogy: nem jöhetek Pestre politizálni, mert Kehidához köt az ősi rög ápolásának gondja. És ha a »leg­nagyobb magyarnak«, Széchenyi Istvánnak nincs hitbizománya s annak anyagi és erkölcsi javaival és értékeivel nem tudja eloszlatni Deák Ferenc aggodalmait, akkor talán ez a nemzet nem 1867-ben, hanem csak jóval ké­sőbb és csak megcsonkított formában részesül­hetett volna az alkotmányos élet minden ál­dásában. Széchenyi és Deákon kívül azután felsora­koztatták az ellene érvelők mindazokat, Bek­sics Gusztávon keresztül egészen Szilágyi De­zsőig, akik ellene voltak, akik pereátot kiál­tottak ezen külföldről importált intézményre. Egyetlenegy szó sem esett az egész vita folya­mán az utolsó nagy szabadelvű politikusnak, Tisza István grófnak az egyházi és magánké­zen lévő kötött birtokok feltétlen fenntartása mellett vallott elvéről felekezeti különbség nélkül, pedig ebbeli felfogásának nem egy ál­dása él ma is körülöttünk. Hogy egyebet ne említsek, itt van a szombathelyi püspökségnek jelenleg a lapokban is annyit emlegetett sza­nálási akciója. Ha Tisza István első minisz­terelnöksége idején nem engedte volna meg azt, hogy ez a püspökség a hét évvel azelőtt

Next

/
Thumbnails
Contents