Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-10

138 Az országgyűlés felsőházának 10. ülése 1935. évi június hó 22-én, szombaton. sai számára tartja fenn. Én nem tehetek róla, | hogy a külügyi bizottság ezidőszerint össze nem hivatott, hallottunk azonban mind a képviselőházban, mind itt a felsőházban a külpolitikára vonatkozó nagyon nevezetes közleseket, amelyek csak a legnagyobb örömmel tölthetnek el bennünket s amelyekre vissza fogok még térni. De általában azt az elvet, hog^ felelőtlen egyének a parlamentben ne foglalkozzanak külpolitikai kérdésekkel, nem tehetem magamévá. Ne feledkezzünk meg arról, milyen elégtételül szolgált és milyen örömet okozott nekünk az, amikor az angol parlament mindkét házában, a képviselőházban és a lordok házában egyaránt, szintén felelőtlen államférfiak a mi magyar igazságunk mellett bátran állást foglaltak'. (Ügy van! Ügy van!) Mi ünnepeltük ezeket a férfiakat, csodálnám tehát, ha saját parlamentünktől megtagadnék azt, amit egy másik parlamentnél nemcsak elismertünk és helyeseltünk, hanem ünnepeltünk is. (Ügy van!) Egy további tilalomfa, — hogy úgy mondjam — amely a nagyméltóságú miniszterelnök úr beszédében elhangzott, az volt, hogy mi az ő programmja megvalósításának módját és idejét bízzuk reá, sőt hogy a felsőház ne sokat törődjék és ne sokat foglalkozzék pártviszályokkal és ne foglalkozzék közjogi kérdésekkel se. Ez olyannyira megszűkíti a felsőház szólásjogának körét, hogy végre — minthogy a nagyméltóságú miniszterelnök úr ezeket a kívánságokat éppen a felsőház nívója szempontjából állította fel — oda juthatnánk, hogy esetleg a felsőház nívójának csak a hallgatás fog megfelelni, amit pedig bizonyára nem kíván a miniszterelnök úr. Ezekkel a tilalmakkal némileg szembeszállva, bátor leszek reflektálni arra, amit a külpolitika tekintetében hallottunk és örömmel — lelkes örömmel! — üdvözöltünk. A nagyméltóságú miniszterelnök úrnak mind a képviselőházban, mind pedig itt, a felsőháziban a fegyverkezési egyenjogúságra (Gróf Széchenyi Aladár: Minden magyar ember akarja!) és ami vele jár, az általános védkötelezettségre nézve tett nyilatkozataira gondolok most. Ezek a bátor, határozott nyilatkozatok bennünk reményt keltenek arra, hogy a nagyméltóságú miniszterelnök úrnak sikerülni fog ezt a mi feltétlen jogunkat biztosítani is nekünk, még pedig mint ő nagyon helyesen kiemelte — azért is, mert ez a béke érdeke; hiszen a békének nem képzelhető nagyobb veszélye, mint az, ha lefegyverzett államok állig felfegyverzett államokkal állanak szemben (Ügy van! Ügy van!) és azoknak úgyszólván könnyű prédául kínálkoznak. (Ügy van!) Én tehát, ismétlem, nemcsak örömömet, hanem reményemet is fejezem ki, hogy a nagyméltóságú kormánynak ez a szándéka teljes mértékben meg fog valósulni. Szükségesnek tartom, hogy ez a megnyilatkozás minél élénkebb visszhangot keltsen mindenütt, itt a felsőházban és a közönségben is, hogy az egész világ lássa, hogy amit a miniszterelnök úr kijelentett, az a magyar közvé- i leménynek a kívánsága. (Ügy van! Ügy van!) A külpolitika kérdéseire nézve teljesen osztozom abban a nézetben, hogy e tekintetben a nemzetben lehetőleg a legnagyobb és legteljesebb nézetegységre kell törekedni. A nemzeti egységnek ezen a téren, a külpolitikai kérdések terén, valóban meg kell valósulnia. A nagyméltóságú miniszterelnök úr nem barátja a koalíciók rendszerének. Ezt nagyon értem és természetesnek találom. Hála Istennek, nálunk nincs is szükség koalíciókra. A koalíció kisegítő eszköz, egy expediens, amelyhez olyan kormányok és olyan parlamentek nyúltak, amelyekben a sok elaprózódott párt következtében egyik párt sem képes túlsúlyra emelkedni, nincs többség és azért mesterségesen kell egy mindenesetre nagyon labilis többséget létesíteni. (Ügy van! a baloldalon.) Nálunk ez az eset nem forog fenn. Nálunk van egy nagy, szilárd és hatalmas s azt hiszem, a kormányra nézve teljesen megbízható többség, amellyel rendelkezhetik a* maga programmja megvalósítása érdekében, tehát nincs arra rászorulva, hogy a létező kisebb ellenzéki frakciókat, hogy úgy mondjam, felszippantsa a maga pártjába; sőt, ha az ellenzéki pártok iránt bizonyos toleranciával viseltetik, mindig meg fogja találni a módját és útját annak, hogy a nagy nemzeti létkérdésekben azok se gördítsenek akadályokat a kormány útjába, vagyis, hogy ezekben a, kérdésekben mindig létrejöjjön a nemzeti akarat egysége. A miniszterelnök úr által kifejtett reformprogrammra nézve én főképpen csak abból a szempontból óhajtanék észrevételt tenni, amit már sokan megtettek és ami miatt a miniszterelnök úr a »vesszőparipa« kifejezést hozta szóba. Hát, bocsánatot kérek, én már korban meglehetősen messze estem attól az időtől, amikor vesszőparipán lovagoltam, (Derültség.) tehát talán méltóztatik elismerni, hogy nem ez a szándékom, hanem ha én is visszatérek olyan kérdésekre, a reformprogramm sorrendjére és különösen az alkotmányjogi reformokra nézve, amelyekre a miniszterelnök úr már ismételve adott választ, ennek oka az, hogy a miniszterelnök úrnak erre vonatkozó fejtegetéseire és magyarázataira teljesen rá illik az a francia idézet, amelyet egy ízben Széchenyi is használt: »Vous serez étonné quand vous serez au bout, de ne leurs avoir rien persuadé de tout.« Mert, bocsánatot kérek, azok az indokok, amelyeket hallottunk, nem nagyon meggyőzőek. Először is mi tanul voltunk annak, hogy az országgyűlést váratlanul fel kellett oszlatni. Mind azt hittük, hogy a feloszlatás azért történt, mert a miniszterelnöknek éppen a legfontosabb közjogi reformokra nézve megbízható többsége nem volt, tehát ilyen többséget kellett szereznie. Ez, azt hiszem, neki teljes mértékben sikerült. Most tehát azt hittük, hogy most már elkövetkezett a sora és rendje az alkotmányjogi reformoknak. Ellenkezőleg azt tapasztaltuk, hogy nagy változás után és az óriási többséggel a kormány háta mögött, a kormányelnök úr a parlament fiatalabb nemzedékének ujjongó öröme közepett a választójogi reformot, vagyis a titkos szavazás kérdését úgyszólván elejtette, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) vagy legalább tis ad graecas calendas elhalasztotta. Ez mindenesetre meglepő volt és én azt hiszem, hogy nem lehet csodálkozni felette, hogy mindenki valami más okát keresi ennek. Azt is hallottuk a nagyméltóségú miniszterelnök úrtól, hogy a vezér akaratának kell érvényesülnie. Nagyon helyes, de akkor a vezérnek tudnia kell és nekünk is tudnunk kell, hogy mit akar a vezér, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Meg van a programúiban!) Megvallom őszintén, hogy a választójog kérdésében ma nem tudjuk, hogy mit akar a miniszterelnök úr? Bennünket különben a választójog körül nemcsak a titkos szavazás kérdése érdekelj bennünket nagyon érdekel főleg a megszüntetése a mostani ajánlási rendszernek,