Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-9

Az országgyűlés felsőházának 9. ülése 1935. évi június hó 21-én, pénteken. 119 nem volt arról nevezetes, hogy nagy egyéniségeket termelt, akik a nemzetnek örökösen fénylő oszlopai maradnak; nem mondom azt, hogy alkotásokban szegény volt. Szellemében volt szegény ez a korszak; nem volt meg az átütő ereje, amellyel rendelkeznie kell egy ország közszellemének, ha a jövő felé akarja vinni a nemzetet. Nagy feladatokat csakis megújhodott és nem liberális szellemmel lehet megoldani. Mi e mellett nem gondolunk parancsuralmi rendszerre, nem gondolunk egy katonásított közéletre. Nem gondolunk erre, mert nagyon jói tudjuk, hogy akkor a szabad kibontakozás lehetőségének hiánya megöli a tulajdonképpeni kifejlődést, hanem csak azt gondoljuk, hogy olyan közszellemre van szükségünk, amely magában hordja a nemzeti fegyelemnek ismérvét. Valójában azonban minden körülmények között mindig egy cél felé nézünk, amelyet magyar gondolatnak nevezünk. Ahová tekintünk, reformokra van szükség ebben a tekintetben is. Mert az, amit a liberalizmus alkotott, már nem mindig illik bele a mai magyar gondolatvilágba. Vegyük a sajtót. Egyszer már beszéltem itt erről a kérdésről és fenntartom azt, amit mondottam. Helyes-e az, hogy minden családi ügyet sub titulo liberalismus a nyilvánosság elé lehessen vinni? (Ügy van! Ügy van! Taps. — Gróf Széchenyi Aladár közbeszól.) Bocsánatot kérek, a felsőházi tag úr megint téved, mert nekem nincsen jogom rendet csinálni. (Gróf Széchenyi Aladár: Dehogy nincsen!) Igenis nincsen. A jelenlegi törvények nem^ adnak módot a kormánynak, — és ez bizonyítja, hogy mennyire alkotmányos alapon állok. Majd csak: az új reform-sajtótörvény fog a miniszterelnöknek módot adni arra, hogy ilyen ügyekben eljárjon. Azt hiszem, az egész Ház egyetért velem abban a tekintetben, hogy revolverező, a gazdasági vállalatokat állandóan üldözői zugsajtóira nincsen szükség, (Elénk helyeslés és taps.) sőt szükség van arra, hogy azt letörjük és a tisztességes sajtónak terrénumot adjunk az ilyen sajtóval szemben. Megnyugtató tehát számomra, hogy Széchenyi Aladár gróf úr is kíván némely reformot. Ennek következtében, mivel én vagyok felelős ezért a korszakért, amelyben most élünk, bejelentem, hogy ősztől kezdve egész sorozata fog következni azoknak a javaslatoknak, amelyeket én a négy éves munkatervben — amelyet szintén kifogásoltak azért, hogy négy éves és kifogásolták a sorrendjét is — előterjesztek. Ez viszont megint a lényemből következik: szeretek tervszerűen dolgozni, mert engemet erre neveltek: ennek következtében ne vegyék rossz névn, ha terveket csinálok, fúrok-faragok, — ez magyar természet; mindenki fúr-farag (Derültség.) — és igyekszem a sallangtól megtisztítani minden tiszta gondolatot. Mert nincsen az a szent gondolat, amelynek igazi formáját a sallangok el ne tüntetnék. Ezeket le kell tisztítani és a gondolatot a maga tisztaságában megőrizni. Nekem más érdekem nem lehet, csak egy: az, hogy a nemzetnek használjak. Nem is az az érdekem, hogy csak önző miniszterelnöki alkotó vágy vezessen mindig, mert azt úgyis elfojtom magamban, ha olyanra bukkanok, amit a közvéleménnyel, vagy a felsőházzal és a képviselőházzal nem lehet elfogadtatni. Hiszen úgy sem ér semmit, ha ezzel fáradozom. Az energiapazarlást pedig nem szoktam meg életemben. Reformokra van tehát szükség, ezt méltóztassék tudomásul veenni. Történelmi szükség van ezekre és végre kell azokat hajtani. Erre sokan azt mondjak: igen ám, de mindenhez pénz kell. Először is: nem kell mindenhez pénz; másrészt pedig: egyszer meg kell kezdeni a dolgot. Mert ha mindig azzal halogatjuk a megoldandó problémákat, hogy az ellenérvek súlya nagyobb, mint a valóságos érveké, az előrevivő, lendítő érveké, akkor sohasem lesz semmi. Felhalmozódnak az energiák; negatív energiákká alakulnak át és akkor jön a robbantás. En éppen ettől akarom megóvni a nemzetet s ezért olyan politikát akarok folytatni, amely az evolúció jegyében nyugodt atmoszférában az alkotó nemzetet állítja porondra. Az egyetemes alkotó nemzetet, nem pedig a forradalmat csináló, rendszerint a kisebbség képviseletében forradalmat csináló nemzetet. Erre azt mondják: olyan csend van itt! — Azért van csend, mert a nemzet bízik abban, hogy a reformok valóban bekövetkeznek. (Úgy van!) Méltóztassék most megengedni, hogy ez után a néhány elvi deklaráció után válaszoljak az eddig elhangzott felszólalásokra. gróf Károlyi Gyula ő excellenciájának már megköszöntem lojális tónusát és főleg azt, hogy megvédett engem abban a tekintetben, hogy alkotmányosan jártam el. Ö excelleneiája kifogásolta azt, hogy tárgyalásaimat privát-ügynek deklaráltam. Itt valószínűleg stiláris hibát követtem el, mert azt mondhattam volna, hogy a miniszterelnök saját elhatározásától függ, mit tár fel a publikum előtt és mit nem. Állást foglalt a kalendáriumi dátumok ellen; ezt már megmagyaráztam. A reform jelszóval vitatkozott és bírálta azt ő excelleneiája. Erre is megadtam már a választ. Nagyon, de nagyon hálás vagyok azért, hogy ő excelleneiája mint tapasztalt államférfi hangsúlyozta, hogy semmi sem fontosabb, mint az, hogy külpolitikailag az egész nemzet egységesen kövesse a kormányt. (Ügy van! Ügy van! — Gróf Somssich László: Amatőrök ne avatkozzanak bele!) En ugyanis lehetetlenségnek tartom azt, hogy felelősségnélküli nyilatkozatok történjenek. Ennek a nemzetnek túlkicsi az ereje ahhoz, hogy ezzel az erejével luxust űzhessen. Ha valakinek valamilyen kifogása van, a felsőház és képviselőház külügyi bizottsága elég módot ad arra, hogy felfogását érvényesítse. (Berzeviczy Albert közbeszól) En éppen a minap excellenciád jelenlétében beszéltem a külpolitikáról. Nagyon köszönöm Károlyi Gyula gróf ő excellenciájának a római egyezményről mondott szavait is. Magyar ellenzéki szokás sze^ rint — s éppen ezért nem igen fog prosperálni Magyarországon az ellenzék — abból indulnak ki, hogy mindent le kell kritizálni, amit a kormány csinál. Kétségtelen minden kritika ellenére, hogy a római egyezmény az autarkikus világban óriási haladás. Méltóztassanak a búza világpiaci árát nézni és méltóztassanak a búza magyarországi árát figyelembe venni. (Egy hang jobbfelől: Ügy van! Hét pengő!) Ha tavaly ez a római egyezmény nem is tudott száz százalékig érvényesülni, ez nem azért volt, mintha az egyezmény alapstruktúrájában téves és rossz lett volna, hanem azért, mert nem volt elég búza Magyarországon. Meg vagyok győződve arról, hogy ha az Isten megsegít, az idén egészen másképpen méltóztatnak majd ér-