Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-8
Az országgyűlés felsőházának 8. ülése tal láttam és tapasztaltam, hogy ennek a Háznak tagjai, ellenére annak a rendkívül sok tehetségnek, tapasztalati bölcseségnek, szaktudásnak, lelkiismeretességnek, idealizmusnak, gyakorlati érzéknek, ami ebben a Házban a nemzet javára biztosítva van, ennek a méltatlan, igazságtalan, törvénytelen, megalázó helyzetnek nyomasztó hatása alatt engednek abból a buzgalomhól, amelyet kezdetben minden elénk terjesztett törvényjavaslat tárgyalása alkalmával kifejtettek és kezdenek lassan-lassan a tanácskozástól visszavonulni, kezdenek kevesebb érdeklődést mutatni az ország közügyei irántNagy veszélyt látok ebben, mert akármilyen bölcs legyen is egy ember, akármekkora tehetséggel áldotta is meg a Gondviselés, azt nem mondhatja el magáról senki, hogy egy ilyen testület tanácsát mellékesnek, jelentéktelennek, mellőzhetőnek tartja és tekinti. (Ügy van! Ügy van! a felsőház minden oldalán. — Szontagh Jenő: Meg sem hallgatják!) ]2n, ennek a tanácsnak a nemzet érdekében való érvényesítésére fektetvén a súlyt, több felsőházi tagtársammal együtt egy értekezlet összehívását .kezdeményeztem. Mondhatom, hogy ennél méltóságteljesebb megnyilvánulása a közéletnek alig képzelhető, mert ami közjogi előkelőség és súly Magyarországon van, az azon az értekezleten nemcsak jelen volt, hanem a határozati javaslat mellett a leghatározottabban, a leglelkesebben fel is szólalt. Az értekezlet tartása közben érkezett hozzánk a miniszterelnök úrnak egy levélbeli üzenete, amelyben szíves volt jelezni, hogy lekészül hozzánk. Erre az értekezlet teljes loyalitással felfüggesztette a maga tárgyalásait és bevárta a miniszterelnök úr érkezését. A felfüggesztés tartama alatt folyt a tárgyalás a miniszterelnök úr és néhányunk közt. Megállapodtunk egy olyan határozati javaslatban, amely a miniszterelnök úrnak jobban tetszett, mint az a határozati javaslat, amelyet mi először terjesztettünk előLoyalisan elfogadtuk az általa proponált határozati javaslatot és azután az ismét egybegyűlt értekezlet azt a határozati javaslatot fogadta el. Ennek következménye az lett, hogy nem jött létre olyan házhatározat, (Szontagh Jenő: Sajnos!) mint aminői; mi az első határozati javaslattal provokálni akartunk, amely kimondta volna azt, hogy az alkotmányjogi javaslatokat pedig sürgősen megoldandó nemzeti feladatnak tekinti, hanem a miniszterelnök úrral való megegyezésnek megfelelően olyan határozati javaslatot fogadtunk el, amelyik azt mondta ki, hogy kiküldünk egy bizottságot, amely bizottságnak az a hivatása, hogy a miniszterelnök úrral ebben a kérdésben a tárgyalásokat felvegye és tovább folytassa. Ez tehát a miniszterelnök úrral kötött megállapodás. Éhhez a megállapodáshoz képest a kiküldött bizottság, amely akkor 11 tagból állt, összeült gróf Károlyi Gyula ő excellenciájának elnöklete alatt, két ülésben megfontolta a felsőház követeléseit, azokat papirosra tette és azután a miniszterelnök úrnak átszolgáltatta. A miniszterelnök úr azt a szóbeli kijelentést tette akkor, hogy ő elvileg egyetért ezzel és megbízta az igazságügyminisztert a javaslatok kidolgozásával. Mi ezt teljes loyalistással tudomásul vettük, belenyugodtunk a kérdésnek eddig történt ilyetén elintézésébe. Jöttek azután a fejlemények. Jött a kormányválság, jött a házfeloszlatás és azután na« 1 ^ meglepetésemre, a szegedi programmbeszédnek egy közbevetett mondatában azt mondja a miniszterelnök úr, hogy talán hibát követtem el akkor, amikor az al1935. évi június hó 19-én, szerdán. 1Ô5 kotmányjogi javaslatoknak adtam a reformok sorrendjében elsőséget, mert én ezeket a javaslatokat, majd a reformok megvalósítása után, a megelégedett nemzetnek akarom hozni. (Gróf Széchenyi Aladár: Meg is mondta! A negyedik esztendőben hozza!) Bocsánatot kérek t. Felsőház, de én ezt így, ahogy történt, helyesnek el nem ismerhetem. A miniszterelnök úr az országgyűlés egyik házával forma szerinti tárgyalásokat folytatott, megállapodást létesített és a nélkül, hogy a mi irányunkban, velünk szemben valamifélekép elfogadhatóvá igyekezett volna tenni álláspontjának megváltozását, egy programmbeszéd keretében tesz, csak úgy mellékesen, egy ilyen kijelentést. Ezt én frivol politikai játéknak tartom. (Ügy van! Ügy van!) Ezt hitem szerint a miniszterelnök úr Angliában meg nem tehette volna és nagyon sajnálom, hogy nálunk megtette. Ez vonatkozik a miniszterelnök úrnak a felsőházzal szemben követett magatartására, amelyikhez talán — mint kis ágacskát — hozzáfűzhetem azt is, hogy itt költségvetést tárgyalunk már második napja, de még a kormány elnökéhez egy pillanatra sem volt szerencsénk. (Úgy van! Ügy van!) Az az én közbeszólásom, amikor azt mondtam, hogy jogfosztott a nemzet, ebben a részében, hogy tudniillik az országgyűlés egyik háza tényleg jogfosztott, azt hiszem, már igazolva van, mert ezen a ponton változás nem történt, a felsőház ma is ugyanabban a csonkított hatáskörben működik, amelyben működött azelőtt. (Ügy van! Ügy van!) A másik momentum, amely a t. miniszterelnök úrral szemben most legutóbb bizalmat•lanná tett, az az ő sajátságos magatartása a titkos választójog kérdésében. T- Felsőház! A miniszterelnök úr — amint már az előbb mondottam — a titkos választójog programmjának plattformján jött. Ezt kormányprogrammjává tette, ez tehát parlamentáris államban, parlamentáris felfogás szerint a miniszterelnök urat köti, erkölcsileg kötelezi. (Gróf Széchenyi Aladár: Erkölcsileg!) A t. miniszterelnök úr Széchenyi Aladár gróf napirendi felszólalására adott válaszában mégis azt mondta, hogy ha arról győződnék meg, hogy a titkos választójog a nemzet érdekei ellen van, akkor ezt a legnagyobb flegmával utasítaná el magától. Bocsánatot kérek, ezt megteheti flegmával, vagy a nélkül, egy diktátor, (Ügy van! Ügy van) de egy parlamentáris miniszterelnök nem teheti meg. (Ügy van! Ügy van! Taps.) A parlamentáris miniszterelnök ugyanis önmagát nem oldhatja fel az alól az erkölcsi obligó alól, amelyet akkor vállalt, amikor ezt programmpontjává tette. (Ügy van! Ügy van!) Ha a miniszterelnök úr arra a belátásra jut, — ami nincs kizárva, hiszen emberek vagyunk és tévedés áldozataivá eshetünk — hogy a titkos választójog ártalmára lenne a nemzetnek, elutasíthatja azt magától, de akkor el kell hogy hagyja állását, (Ügy van! Ügy van! Taps. — Gróf Széchenyi Aladár: Le kell vonnia a konzekvenciákat!^ ellenkező esetben, ha bennmarad, parlamentáris felfogás szerint akkor is bukott miniszterelnök, (vitéz Horthy István: Ügy van!) Később azután a t. miniszterelnök úr — gondolom, a képviselőházban tartott egyik beszédében — bővebben is fejtegette azt, hogy ő a titkos választójoggal kapcsolatban aggályokat lát és nem tud egészen annak az alapjára helyezkedni. Bocsánatot kérek, de ezt a minisz-