Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-8

Az országgyűlés felsőházának 8. ülése köz. Ha a pengőt leszállítanók értékében, ennek a következménye az volna, hogy a személyi kiadások, amelyek ma máris 54*5%-át teszik ki az állami kiadásoknak, még jobban megnövekednének. Ha a pengőt leértékelnők, akkor megszűnnék a takar ékgyüjtés lehetősége, mert a takarékbetétek értékét értékelnők le. Már pedig tudjuk, hogy Magyarországon a takarékbetétek nem a milliomosokéi, mert az átlagbetét csak 250 pengőre rúg. Ha a pengőt leértékelnők, akkor Magyarország tartozásai, amelyek a külfölddel szemben 1800 millió pengőt tesznek ki mint állami tartozások, döbbentő módon megduzzadnának. A költségvetés paszszív tételei tehát lényegesen eltolódnának a költségvetés hátrányára. Ne hasonlítsuk össze a valuta leértékelését azzal, amikor hitelező államnak a valutájáról van szó. A dollár leértékelése azt jelenti, hogy a hitelező ugyanannyi dollárt kap vissza. De Magyarország adós állam, és adós államnál a leértékelés azt jelenti, hogy adósságunk rögtön megduzzad és felmelkedik. (Egy hang a balközépen: Nagy különbség!) Óriási különbség van tehát hitelező és adós állam szempontjából e között a két kérdés között. , Amikor arról beszélünk, hogy a pengő leértékelése a búza kivitelét mozdítaná elő, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez csak akkor jelentkeznék a valóságban, ha a környező államokban is nem volna agrárprotekcionizmus. De oda úgy sem engednének be több búzát, mert a környező államok agrárlakossága ez ellen amúgy is tiltakoznék. Ennek következtében, miként a cseh koronánál láttuk, hogy annak devalválása nem jelentette az export növekedését, én azt hiszem, hogy a költségvetés deficitjének megszüntetésére ez a remédium egyáltalában nem alkalmas, ez a gyógyszer ellenhatást váltana ki, olyan volna az effektusa, mint a patikában elcserélt gyógyszeré; pontosan a megfordított. Mélyen t. Felsőház! Felmerül az a másik kérdés, vájjon az egyensúly nem volna-e helyreállítható azáltal, amit igen sokan hirdetnek és szeretnének propagálni, ha a hitelszervezet rovására egy jelentékeny adósságredukció történnék. Valósággal mosolyogni kell azon, hogy a képviselőházban elhangzott komoly oldalról, hogy az az ideális állapot, hogy Mussolini megszerzett tizenhat nagybankot, hogy Ausztriában minden nagybank az állam tulajdonában van és hogy Németországban, egy kivételével, ugyanez az eset. Ez így van, de ennek az oka az, hogy egy kényszerhelyzet okából ezek az államok kénytelenek voltak bajbajutott bankjaikon segíteni és ezáltal a bankokat a maguk részére megszerezni. Ha meg méltóztatnak gondolni, hogy pl. Ausztriában a Creditanstalt megszerzése több mint egymilliárd schillinget, Csehszlovákiában az ilyen segítség több mint kétmilliárd koronát, Németországban több mint kétmilliárd márkát tett ki, az amerikai államokban több mint kétmilliárd dollárt fordítottak erre a célra, hogy Csehország is, Franciaország is, meg Svájc is óriási összegeket áldozott arra, hogy megsegítse bankjait, akkor valóban mosolyogni kell azon, amikor valaki azt találja ideális állapotnak, hogy az ország bankjaj egy ilyen állami befolyás következtében az állam tulajdonába kerüljenek. Amikor a Creditanstalt bukása után az a rettenetes tévedés történt Amerikában, hogy egyetlen napon felmondták minden európai államnak a kölcsönöket, amikor Amerika azt a 1935. évi június hó 19-én, szerdán. 93 hallatlan hibát követte el, hogy a gazdasági törvényekre nem volt figyelemmel és meggátolta azt, hogy az adós állam áruban fizessen és Amerika nemcsak nagy hitelező, hanem nagy áruexportőr is akart lenni, akkor az egész bankvilág megingott itt Európában és Magyarország volt az egyetlen kivétel, ahol állami támogatásra nem volt szükség, ahol a magyar bankok leleményessége, szolidsága és tisztessége állami támogatás nélkül is megúszta ezt a rettenetes világkrízist. (Ügy van! Ügy van!) Ennek folytán valójában nem igazságos és nem is bölcs dolog, ha valaki ennek az ellenkezőjére akar következtetni. A magyar bank nem a saját pénzét adja kölcsön, ha a betétes pénzét adja kölcsön. Amikor valaki tapsol, ha azt mondja a szónok: devalváljuk a, banknál lévő tartozást, töröljük el bankadósságainkat, akkor az illető lelkesen tapsoló, nem tudja, hogy saját takarékbetétjéről van szó. Ügy van, ahogy egy volt pénzügyminiszter mondotta: a magyar kapitalizmus mindenre kapható, csak egyre nem: nem hajlandó finanszírozni az antikapitalizmust! En azt hiszem, hogy az agrárprotekcionizmus további fejlesztése és további kimélyítése meglehetősen kétélű fegyver olyan országban, amelynek négyzetkilométerenkénti népsűrűge 97. A gazdaadósságok kamata lecsökkent 225 millió pengőről 95 millió pengőre és a könyvadósság átvételével a 10 holdon aluli gazdák adósságának kérdése többé-kevésbbé egyességi alapon van szabályozva. Csak örülni kell annak, hogy az iparcikkek kivitelében jelentékeny növekedés állott elő, úgyhogy az ma már az összes kivitel 38%-át teszi ki és hogy a termelés 1.188 'millió értéket produkál egy esztendőben. Lehet vitatkozni különböző kérdések felett, —én szívesen bele is megyek ilyen vitába — lehet vitatkozni arról, hogy az exportprémium igazságosan van-e elosztva. Lehet beszélni arról, hogy a nyersanyagellátásnak az-e a biztos módja, amelyet ma gyakorlatilag alkalmazunk, lehet beszélni arról, hogy elég-e 24 millió pengő, amelyet a Nemzeti Bank idegenforgalmi célokra felszabadít, hogy helyes-e a clearing-rendszer, amely elvonja a Nemzeti Bank elől a nemes valutát. Azt hiszem azonban, hogy az objektív r kritikusnak be kell látnia, hogy Magyarország sem más, mint egy világgazdasági káoszban a világgazdasági események függvénye, ennek folytán ezekkel a kérdésekkel lehet talán javítani egy szituációt, de ezt a szituációt máskép, mint rosszul megoldani, felfogásom szerint nem lehet. Azt hiszem, hogy addig, amíg ez a mai autarchikus rendszer uralkodik, ezt a kérdést csak rosszul lehet elintézni. Éppen azért nagyon tudok sajnálkozni azokon a gyűlölködő - kirohanásokon, amelyek a különböző termelési osztályok, az agráriusok és iparosok között elhangzanak. Itt építőmunkára van szükség és az iparügyi minisztérium felállítása alkalmából elhangzott ezek a kifakadások véleményem szerint nem tesznek jó szolgálatot. Építeni kell és úgy nem lehet építkezni, ha a téglákat egymás fejéhez verdessük. Azt hiszem, hogy a költségvetési egyens.úly helyreállításának egyik nagyon jelentős tényezője volna, ha más üzemi gazdálkodásra térnénk át. Nem találom megnyutatónak, hogy a Máv. vesztesége 1930-ban kitett 29, 1931-ben 38, 3932-ben 58, 1933-ban 54, 1934-ben 50 és az idén 54 millió pengőt, hogy hat esztendő alatt tehát a Máv. vesztesége 283 millió pengőre rúgott. 16*