Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-8

88 Az országgyűlés felsőházának 8. ülé helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Balogh Jenő ő nagyméltósága. Balogh Jenő: Nagyméltóságú Elnök tir! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon kecsegtető volna, hogy követve a parlamenti szokást, az előttem szólott Szontagh Jenő felsőházi tagtárs úr nagyértékű beszédének különböző tételeivel foglalkozzam, de erről nagyjából le kell mondanom, mert felszólalásomat rövidre tervezem, bár kérdés, hogyan tudom ezt a szándékomat beváltani, a csapongó gondolatok nem ragadnak-e tovább, mint szeretném. Kövidre tervezett felszólalásomban egy meghatározott gondolatkörben szeretnék mozogni és így azokat a nagyon különböző tárgyakat, amelyeket mélyen t. felsőházi tagtársam itt kifejtett, csak a gondolatmenet megszakításával érinthetném. A tegnapi nap folyamán azonban elhangzott egy felszólítás, amelybe belekapcsolódom utalással arra, hogy esztergomi emlékektől ihletett nyilatkozatot tett Szontagh Jenő t. tagtársunk. Gróf Széchenyi Aladár felsőházi tagtársunk tudniillik nagyérdekű beszédében kifogásolta, hogy törvényhozásunk még mindig nem rendelkezett Szent István királyunk ünnepének általános kötelező törvényes megünnepléséről, kiterjesztve kötelező voltát a mezőgazdasági foglalkozásokra is. Hangsúlyozom, mélyen t. felsőház, hogy ebben a vonatkozásban én nem annak az egyháznak hivatalos képviselőjeként beszélek, melyhez tartozni szerencsém van, mert a református egyház demokratikus egyhez és így annak felsőházi képvi«előie nem nyilatkozhatik hivatalosan és kötelezően az egész egyház nevében, de nyilatkozom mint ennek a felsőháznak tagia és mint a református egyház egyik tagja. Nekem az a meggyőződésem, — és ezt egészen nyiltan vallottam mindig es hirdetem ma is — hogy első országénítő királyunkat valamikor az én felmenőim, akik nem külföldről vándoroltak be, hanem családi emlékeink szennt tisztán magyarok voltak, államalamto királyuk gyanánt tisztelték. Az ő érdemeit, az ő emlékét én éppen úgy tisztelem, mint a romai katolikus egvház t. tagjai és íery nekem a magam részéről ilyen törvény ellen vagy ilyen törvényjavaslat előkészítése ellen a legkisebb kifogásom sincs. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Abban a halkszavú, de nagyon mélyhatású és biztos vagyok benne, maradandó hatású beszédben, amelyet tegnap a vita elején egyik bölcs magyar államférfi ajkáról hallhattunk, gróf Károlyi Gyula tagtái-sunk ő excellenciája foglalkozott a reformkorszak kérdésével és azzal összefüggésben többféle megjegyzést tett. Ugyanezeket a kérdéseket ma ugyancsak tárgyalta Szontagh Jenő t. barátom is. Hangsúlyozni kívánom, hogy teljesen egyetértek azzal a poétikus alakban kifejezett, hasonlat alakjában nyilvánított véleménnyel, amelyet erre' vonatkozólag Szontagh Jenő felsőházi tagtárs úr ajkairól hallattunk, és azok közé a felsőházi tagok közé sorolom magamat, — azt hiszem különben, valamennyien így vagyunk — akik a változástól és haladástól nemcsak nem félnek, hanem azt egyenesen kívánják is. Nekem az a meggyőződésem, hogy az a nemzet, amely nem akar haladni, elpusztul. Az egész emberiség sorsáról — habár sohasem voltam pesszimista — kétségbe kellene esnem, ha nem volna meg az a reményem, hogy úgy az ország a maga összetételében- jobb, igazságosabb, emberibb jövő felé e 1985. évi június hó 19-én

f szerdán. fog menni, — Csonka-Magyarország helyett egy jobb, teljesebb, nagyobb Magyarország felé — • mint pedig társadalmi és gazdasági berendezkedésünkben a mai berendezkedésekkel szemben jobb, igazságosabb, keresztényibb és emberibb társadalom fog következni. A haladás terén tehát állandóan szinte évről-évre, vagy ha úgy tetszik, évtizedről-évtizedre kell előre menni, még pedig fokozatosan, bölcs előrelátással és megfontoltan. Kifogás csak arra nézve lehet, hogy valami meg nem fontolt — bocsánat a kifejezésért — hebehurgya, rögtönzött elhatározással bele ne vigyék akár az országot, akár a nemzetet, akár annak egy részét valami katasztrofális vagy kaotikus állapotba. Hogy ezt nemcsak ma vallom, amikor szokásosabb ilyen nyilatkozatot tenni, hanem ez volt a felfogásom már évtizedek előtt is, akkor is, amikor mint a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára nyilatkozhattam és akkor is, amikor felelős állásban, sajnos, öt éven keresztül kellett súlyos felelősséget viselnem és akkor is, amikor már nem voltam miniszter, hanem az országgyűlés tagja. Erre nézve méltóztassanak megengedni, hogy egészen kivételesen — nem szoktam magamat idézni — egy pár nyilatkozatomat felolvassam. Huszonöt, illetőleg tizennyolc év előtt nyilatkoztam így (olvassa): »A népnek szélesebb rétegeit kedvezőbb helyzetbe kell juttatni és megfelelő időben új jogokkal kell felruházni.« Továbbá ezt mondtam (olvassa): »A széles néprétegeket kö^ telességünk haladásukban erélyesen támogatni és erősíteni és az alsó néposztályokat megfelelő fejlődésük útján bevinni az államnak egész művelődési és gazdasági életébe.« Más alkalommal ezt mondottam (olvassa): »A vidéki, főleg a falusi és tanyai lakosság helyzetét egészségügyi, sok helyütt lakásügyi viszonyai terén, továbbá az élelmezésben és a művelődés emelésében jelentékenyen javítani kell.« Es így tovább; ezeket az idézeteket bőven kiegészíthetném. Ezekből vonom le azt a tanulságot, hogy én magamat azok közé a bizonyos öreg halászok közé, akiket Szontagh Jenő t. tagtársam emiitett, nem sorolhatom, sőt ellenkezőleg, nagy köszönettel veszek ebben az előttünk fekvő költségvetési törvényjavaslatban több újítást. így például köszönöm az igen t. földmívelésügyi miniszter úrnak a földmívelésügyi költségvetés 36-ik lapján olvasható a^t a kezdeményezését, amely a telepítés előkészítésével kapcsolatos kiadásokra és földbirtokpolitikai célokra, a földmívelésügyi költségvetés terhére 1.030.000 pengőt előirányzott. Az a meggyőződésem, hogy a telepítés kérdésével igenis a legnagyobb mértékben és állandóan foglalkoznunk kell, épp olyan köszönettel veszem az igen t. belügyminiszter úrnak azokat az intézkedéseit, amelyekkel az eddigi nagyon szerény tételekkel szemben népegészségügyi célokra sokkal magasabb költségvetési tételeket irányzott elő. A tegnapi ülésben gróf Károlyi Gyula felsőházi tagtárs úr ő excellenciája utalt a takarékosság ©Ívének a szükségességére. Teljes mértékben egyetértek ő excellenciájával, én magam is fanatikus híve vagyok a takarékosságnak és szinte hihetetlennek látom, — nem fordulok meg olyan körökben — hogy olyan esetek merülhetnek fel, amilyenekre Szontagh JenŐ ő méltósága utalt, amikor látszat kedvéért fényűző vagy legalább is nem szükséges kiadásokra költik el a pénzt. En magam, hála Istennek, mentve vagyok az ilyenektől. De a takarékosságot sze-