Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-51

Az országgyűlés felsőházának 51. ülése ványt is terjesztettünk elő ennek a törvényjavaslatnak 14. és 16. §-ával kapcsolatban, de mert ott azt láttuk, hogy annak az indítványunknak elfogadási lehetősége nincsen, itt már mellőztük is az indítványnak előterjesztését. De nehogy valaha is szemrehányás érhessen minket ezen a téren, szükségesnek tartjuk ebben a tekintetben egy rövid mondattal az álláspontunkat leszögezni. Ez a 14. és 16. & arról intézkedik, hogy azok a (kamarai tagok, akik előző évi hátralékaikat az év végéig ki nem fizették, a következő évben sem aktív, sem passzív választói jogot nem gyakorolhatnak. Az igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága ennek a szakasznak helytálló voltát azzal támasztotta alá, hogy akik kötelességeiket nem teljesítik, azok a jogoknak se legyenek részesei. En ezt az elvet száz százalékig elfogadom és aláírom, méltóztassék azonban számolni azzal, hogy rendkívüli idők is adódhatnak elő, mint ahogyan ma is rendkívüli időket élünk. Nem lehet normálisnak tekinteni azt a helyzetet, amikor a kamara tagjainak négyötödrésze hátralékban van, amikor ezeknek több mint egyharmada ellen végrehajtásokat kell folyamatba tenni a tagdíjért. Ha ilyen rendkívüli viszonyok vannak, akkor felmerül az a kérdés, hogy vájjon a fizetési készség, vagy a fizetési képesség hiánya forog-e fenn. Bátor vagyok kijelenteni, hogy a fizetési képesség hiánya megállapítható ennél a kategóriánál éppen úgy, mint ahogyan legalizáltnak méltóztattak azt venni más kategóriáknál, jelesül a mezőgazdasági kategóriáknál. Ha tehát elismerjük azt, hogy az ügyvédi kamarák tagjainak nagyrésze önhibáján kívül nem képes eleget tenni kötelezettségének, mert hiszen moratórium alá esnek az ő követeléseik, akkor ehhez nem lehet azt a konzekvenciát fűznünk, hogy megfosszuk őket attól a legprimitívebb autonóm joguktól, hogy szavazati jogukat gyakorolhassák, hogy aktíve, vagy passzíve részesei legyenek az autonómiának. A mai viszonyok közt ezt kimondani erős jogfosztás jellegével bír és szerintem nem szabad ilyen eszközt alkalmazásba venni ma, azzal a céllal, hogy ezzel szorítsuk a fizetni képtelen tagokat a fizetésre. Tisztán csak ennek az elvi álláspontunknak leszögezésére kívántam szorítkozni. Egyébként a javaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Pap József ő méltósága. Pap József: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen és elsősorban a budapesti ügyvédi kamarát érdekli. Nagy megnyugvásomra szolgál, hogy előttem szólott mélyen t. tagtársam, a debreceni ügyvédi kamara kiváló elnöke, szintén magáévá teszi a törvényjavaslatnak mindazokat az indokait, amelyek szükségessé teszik, hogy az egyéni rendszerről áttérjünk itt Budapesten és egyáltalában a nagyobb taglétszámú kamaráknál az úgynevezett képviseleti rendszerre. Ennek a törvényjavaslatnak címe sokkal többet mond, mint amit a tartalma ad. A cím azt mondja: »az ügyvédi rendtartás újabb módosításáról«, a módosítások pedig tisztán és kizárólag a közgyűlést érintik. Az ügyvédi kar régen érzi annak szükségszerűségét, Hogy új ügyvédi rendtartást kapjon. A mi ügyvédi rendtartásunk hatvan évvel ezelőtt hozatott meg. Hatvan év óta óriási módon változtak a 193U. évi február hó 15-én, csütörtökön. 87 politikai, társadalmi, gazdasági viszonyok, azok a követelmények, amelyeket a nagyközönség az ügyvédségtől vár és amelyeket az ügyvédség viszont a közönséghez, a hatóságokhoz és bíróságokhoz fűz. Mindezek a kérdések égetően fontosak. Én tehát, mielőtt ennek a törvényjavaslatnak részleteibe belebocsátkoznék, azt a kérelmet intézem az igazságügyminiszter úr ő excellenciájához, legyen szíves az ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslatot, amely az összes kérdéseket fel fogja ölelni, mentől előbb a törvényhozás elé terjeszteni. Az anyag, amint én tudom, elő van készítve, p exeellenoiájániak hiMaítaíií elődei adtak megbízást ügyvédeknek törvényjavaslatok kidolgozására és a budapesti ügyvédi kamara választmánya egypár év előtt szintén kidolgozott egy törvényjavaslatot. Azóta magánmunkálatok is jelentek meg. A debreceni ügyvédi kamara volt elnöke is készített egy törvényjavaslatot. Erős hitem és meggyőződésem tehát az, hogy ha ö excellenciája állást fog foglalni a mérvadó kérdésekben és az ügyvédi karral meg fogja beszélni ezeket a kérdéseket, akkor nagyon hamar egyöntetű megállapodásra fogunk ebben a kérdésben jutni. Amikor az 1874. évi ügyvédi rendtartást megalkották, csak 700 tagja volt a budapesti ügyvédi kamarának. Akkor lehetett arról szó, hogy a közgyűlésen mindenki egyénileg vegyen részt, ma azonban, amikor 3200 tagja van, teljesen lehetetlenség. (Ügy van! Ügy van!) Az 1874:XXXlV. törvénycikk nem számolt azzal, hogy olyan rapid módon, mondjuk mértani arányokban fog nőni az ügyvédség száma, ellenkezőleg, azt hitte, hogy a túlzsúfolást megállítja, hiszen behozta a kötelező doktorátust, mint az ügyvédi vizsga előfeltételét és az addigi kétévi gyakorlatot három évre emelte fel. A gyakorlati élet azt mutatta azonban, hogy ez mind nem bizonyult hatékony eszköznek a túlszaporodás ellen. Az 1912:VII. törvénycikk, amely még inkább súlyosbította az ügyvédi pályára való lépést, szintén meddőnek bizonyult, mert társadalmi és nagy politikai okok forognak fenn abban, hogy miért olyan túlzsúfolt Magyarországon az ügyvédi pálya. CsonkaMagyarország 6500 ügyvédet nem tud eltartani. E 6500 ügyvédnek a fele Budapestre, a székvárosra esik. Előttem szólott t. barátom és tagtársam azt mondotta, hogy olyan természetes ez a törvényjavaslat és az abban lefektetett minden intézkedés, hogy ezt nem is szükséges indokolni és nem is szükséges ehhez hozzászólni. Rá kell mutatnom mégis arra, hogy itt a budapesti ügyvédi kamarában van az ügyvédeknek egy rétege, amelyben nagy aggályokat, sőt nyugtalanságot keltett ez a törvényjavaslat. Azt mondják, hogy az autonómia és az egyes ügyvédek közjogi helyzete lett ezzel a törvényjavaslattal megsértve. Ezeket az aggályokat igen könnyen el lehet oszlatni, ha az ember egy magasabb szemszögből vizsgálja a törvényjavaslatot és annak rendelkezéseit. Tudjuk a magyar közjogból, hogy a magyar nemesség a régi időkben személyesen jelent meg az országgyűlésen és a Rákos mezején kellett tartani az országgyűlést. Ma már senki sem kívánhatja, hogy a szabad ég alatt az összes nemesség, vagy pedig az összes választásra jogosított közönség jelenjék meg. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Ez is mutatja, hogy vannak intézmények, amelyeknél az áttérés egy praktikusabb, hatá-