Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-51

Az országgyűlés felsőházának 51. ülése nek, hogy magánmunkálatokat végezzen olyan községben, ahol ő mint hatósági mérnök al­kalmazva van. Ilyen és ehhez hasonló intéz­kedéseket tartalmaz az 1929 : XXX. te.-nek az a rendelkezése is, amely a főügyészeknek és alügyészeknek hatáskörét bizonyos tekintet­ben korlátozza. Azt szokták mondani a jegyzők barátai, hogy meg van tiltva a jegyzőknek olyan mun­kálatokat végezni, amelyben Ők, mint , ható­sági közegek járnak el. Ez szintén nem áll, hiszen akkor egyetlenegy adásvételi dolgot nem csinálhatnának, egyetlenegy haszonbér­leti* üggyel, parcellázási üggyel sem foglalkoz­hatnának a jegyzők, pedig a jegyzői munká­latoknak a legnagyobb része, a groja erre a területre esik. Eá kell még mutatnom arra, hogy az 1911. évi jogászgyűlésen hivatalosan konsta­tálták, — nem ügyvédi körből, hanem a ki­rályi közjegyzők köréből — hogy a telek­könyvi forgalomnak 90%-a a községi jegy­zők 'kezén van. r En, aki ismerem az életet, és megfordultam és megfordulok faluhelyen is, tudom, hogy a községi jegyzőnek elég dolga van azzal, hogy hivatali ügyeit végezze el s már emiatt r sem szabad megengedni, hogy magánmunkálatokkal is foglalkozzék, mert nagyon könnyen el lehet dönteni, hogy ha kollizióba kerül a magánérdek a közérdekkel, mely oldalra fo>g billenni a mérleg serpenyőié­A kormány nagyon helyesen nagy súlyt helyez arra, hogy a telekkönyvek rendbehozas­sanak, óriási pénzeket kell fizetni az úgyne­vezett betétszerkesztési eljárásokért és munká­latokért és én állítom, hogy mindaddig, aimiíg a községi jegyzőket nem tiltják el a magán­munkálatok végzésétől, a telekkönyvek soha nem fognak rendbejönni. Méltóztassék az új jelzálogjogi törvényre gondolni. Ez egyike a legnehezebb törvények­nek. Tapasztaltam, hogy azok a jelöltek, akik bírói és ügyvédi vizsgát tesznek, milyen nehe­zen tudnak eligazodni ennek a törvénynek la­birintusaiban. Hogyan lehetne feltételezni, hogy a községi jegyzők, akiknek kiképzési ideje most, gondolom három szemeszter, tehát más­fél év s akiknek ez idő alatt igen természete­sen, elsősorban közigazgatási jogot kell ta­nulniok és csak nagyon kevés idő esik a jogi kiképzésre, elsajátítsák mindazt az elméleti és gyakorlati tudást, amely szükséges ahhoz, hogy ilyen ügyekben a köz érdekében eljár­hassanak. Ebben a kérdésben én 1929. június hó 7-én felszólaltam és az akkori belügyminiszter úr, ScitovsHky Béla ő nagyiméltósága azt a választ adta nekem, hogy nem szándékszik megszün­tetni a községi jegyzők magánmunkálatait, (Gróf Széchenyi Aladár: Igaza volt!) de igenis, elérkezettnek látja az időt arra, hogy revízió alá kell venni ezeket inkompatibilitásuk és sú­lyos volflulk miatt. Azóta imár öt év telt 'öl és e tekintetben seimimi haladást nem -tapasztaltunk. A magyar ügyvédségnek s a magyar királyi közjegyzői karnak egyhangú óhaja, vélemé­nye és kár elme az, hogy a községi j egyelőktől a magánmunkálatok vonassanak meg. De ha már politikai szempontokból nebánts­virág a községi jegyzői intézmény, ha ez olyan politikum, amelyhez nem szabad nyúlni, ha ez taíbu, akkor kérdem, hogy a fővárosban és egyáltalában a városokban, ahol nincsenek olyan szerencsés csillagzat alatt született egyé­nek, akiknek magá'nmfunkálatai bírói oltalom­193Jf. évi február Hó 15-én, csütörtökön. 81 ban részesülnek, miért nem teszünk olyan in­tézkedéseket, hogy a telekkönyvekben és a tör­vényszékeknél a cégjegyzési ügyekben, amelyek nyilvános számadásra kötelezett társaságokra vonatkoznak, csupán jogászilag képzett egyé­nek járhassanak el. A törvényjavaslat másik hiánya az, hogy nem mondja nnieg, kinek van joga tulajdonkép­pen okiratot készíteni. Ma okiratokat készíte­nek az ügyvédek, a királyi közjegyiztők, a sza­badalmi ügyvivők, a községi jegyzők s min­denféle behajtási, biztosítási irodák, stb. Mit ér az 1. §., amelyik azt mondja, hogy aki ok­iratot készít, azt megfogják büntetni, ha^ az illetőnek nincs okiratkészítésre ivaló engedélye, ha nem tudom megmutatni neki a Corpus Juris J ban azokat a helyeket, amelyek kijelölik azt, hogy kinek van joga okiratot készíteni és kinek nincs. A harmadik dolog, melyet nagyon szeret­tem és szerettünk volna látni a törvényjavas­latban, az okirati kényszerre vonatkozó rendel­kezések. Nem elég tudniillik azt meghatározni, hogy okiratot jogászilag képzett ember készít­het, ha egyúttal nem határozom meg azt, is, hogy melyik ügyben kell közokirat s melyek azok az ügyletek, amelyeknél elég a magánok­irat. Az okiratok ugyanis két szempontból rendkívül fontosak. Nemcsak az intézkedést, a rendelkezést és a tanúsítást tartalmazzák, ha­nem garanciát is tartalmaznak arra vonatkozó­lag, hogy az ügyfelek akarata fixiroztassék olyan módon, hogy hatóságokat és a bíró­ságokat is kösse. Rá kell irányítanom a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága figyelmét is a zugirászat kér­désére, mert azt tapasztaljuk, hogy az adó-és a pénzügyigazgatás terén nagyon elharapód­zott a zugirászat. Végezetül azt a kérelmet intézem mély tisz­telettel az igazságügyminiszter úr ő nagyméltó­ságához, hogyha bármelv oknál fogva nem ta­lálta a mai törvényt alkalmasnak arra, hogy ezek a kifogásolt dolgok bevétessenek és szabá­lyoztassanak, keresse az alkalmat, hogy ezek minél több önálló törvényben mondassanak ki s az intézkedések az okirati kényszerről szóló, vagy más törvényben megtörténjenek. A törvényjavaslatot különben — talán nem is szükséges ezt határozottan kifejeznem, mivel azokból, amiket eddigelé mondottam, mindenki láthatja — mind általánosságban, mind pedig részleteiben elfogadom és köszönöm a minisz­ter úrnak, hogy az ügyvédség talpraállítása tekintetében ezt az első lépést megtette. (He­lyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Gróf Bethlen Pál jegyző: Némethy Károly ő exeelleneiája. Némethy Károly: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Mindannyiszor, amikor az ügyvédi karnak, en­nek az általam is igen nagyrabecsült közéleti és társadalmi rétegnek a mostoha sorsa s te­gyük hozzá: me?r nem érdemelt mostoha sorsa szőnyegre kerül, ezzel # kapcsolatosan mindig sok szó esik a községi jegyzői magánmunkála­tokról. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) amelyek megszüntetésétől, vagy legalább is erős korlátozásától az ügwédek mostoha sor­sának enyhítését várják. Ez az igen érdekes és kényes kérdés ennek a törvényjavaslatnak a bizottsági tárgyalása alkalmával is szóbake­rült és ieen élénk és nívós vita fejlődött ki kÖ­rülö++e. ''Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) Ugyláts'zik, hogy ennek a vitának itt. a

Next

/
Thumbnails
Contents