Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

•••^•^M Az országgyűlés felsőházának 50. ülése 1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. 67 don élnek, hogy nem felejti'k-e el azt, hogy a diszkrecionális hatalom nem arbitrárius hatalom. Amennyiben a kormány a diszkrecionális hatalom (körében marad, akkor ez nem is rendkívüli jelenség, mert — mondom — a háború után ez mindenütt előfordult. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy ennek a rendelkezésnek a keretében én most speciálisan az egyetemi tanári szolgálatról szóljak. (Halljuk! Halljuk!) Ne méltóztassanak azt 'hinni, hogy én szubjektív szempontokból indulok ki; ellenkezőleg, ezt a kérdést az egyetemekhez és az egyetemi tanári szolgálathoz fűződő egyetemes nemzeti érdekek tárgyi szempontjaiból kezelem. Mélyen t. Felsőház! Nagyon jól tudom és kellőképpen mérlegelem annak a német mondájának jelentőségét, hogy a nemeitek a franciák elleni múlt századbeli háborújukat nem a katonák által, hanem a német tanítómesterek által nyerték meg. Nagyon méltányolom a tanítóságnak ezt a nagy munkáját, éppen úgy értékeletm a középiskolai tanároknak szinte felbecsülhetetlen értékű munkásságát az. általános kultúra terjesztése és a közművelődés terén, mégis kénytelen vagyok az egyetemi tanárok részére egy különleges helyet és különleges megítélést kérni. Az egyetemi tanár és a középiskolai tanár között nemcsak fokozata különbség van, hanem minőségbeli különbség is. A bírák között csak fokozati különbség van, a kúriai bíró ugyanazt a munkát végzi, mint a járásbíró, ugyanazt az ügyet intézi el, ugyanazon az alapon, ugyanabból a célból és ugyanazokkal az eszközöíkkel, ott csak hierarchikus, rang*beli különbség, tehát fokozati különbség van, az egyetemi tanároknál azonban van egy momentum, van egy működési tér, amely eltérő, amely specifikus, amely csakis az egyetemi tanársághoz fűződik és ez a tudományos kutatás és a tudományos művelés munkája. Ez az a munka, amely különleges elbírálást igényel. Nem kívánok ezzel a kérdéssel sokat foglalkozni, már az idő előrehaladott voltára való tekintettel sem, csak vagyok bátor rámutatni röviden, mint végső konklúzióra, arra, hogy a tudomány művelésének, a tudományos kutatásnak munkája, teljes függetlensége, sziinte szuverénisaöráí működést kíván. Ez a függetlenség pedig az, amely egy gyékényre hozza az egyetemi tanárokat az ő működésükben a bírákkal. Ez Európaszer te el van ismerve. Ha például Franciaországiba nézünk, ahol a közigazgatás eléggé centralizált, ott is azt látjuk, hogy a bírák és az egyetemi tanárok ki vannak véve a közigazgatási tisztviselők nagy státuszából. Az egyetemi tanároknak éppen úgy alanyi joguk van az ő katedrájukra, mint a bíráknak a bírói állásra. Ezt a tényt helyesen isimerte fel a magyar törvényhozás is eddigelé, amikor az egyetemi tanárokat a bírákkal ós nevezetesen az ország főbíráivala kúriai és a közigazgatási bírákkal egy és ugyan-azon elbánásban részesítette. Utalok röviden arra, hogy az egyetemi tanár is ki van véve a fizetési osztályokból, mint a bíró is, külön fizetési csoportokba tartozik, külön speciális szabályozással. A nyugalombahelyezésnek maximális korhatára a 70 év itt is, mint a kúriai bíráknál, nem 60. Az egyetemi tanároknál is ki van mondva az elmozdíthatatlanságr elve. Persze kívánatos volna ezt az analógiát az egész vonalon keresztülvinni, hogy minden vonatkozásban különleges elbánásban részesüljenek az egyetemi tanárok. De mégis ennek a ténynek helyes felismerését látom ebben a törvényjavaslatban. Ugyanis a javaslat a bírákról külön rendelkezik, sőt a rendkívüli nyugdíjazás tekintetében egyenesen a kormány hozzájárulásával a pénzügyi bizottság kihagyta az idevonatkozó rendelkezést a bírákról szóló fejezetből és ha ez az egyetemi tanárokra vomatkozóilaig nem is tömtént meg, de el kell ismernem és hálás köszönettel és elismeréssel keil adóznom a mélyen t. kormánynak, amely ennek a ténynek következményeképpen az egyetemi taniáxokról is kiülöm (rtendelkezik és rendelkezett. Nevezetesen a 2. § hetedik bekezdésében azt az előkészítőbizottságot oly uniódon alakította meg, hogy az kizárólag az egyetem kebelén belül szerveződik meg, tehát a minisztériumnak az ingerenciája nélkül és — ami szintén igen fontos és erre nyomatékkal vagyok bátor rámutatni —- ugyanennek # a bekezdésnek a vége szó szerint azt mondja, hogy a nyugalombahelyezés tekintetében az egyetemi bizottság javaslatára a kultuszminiszter határoz. Ez a szó »javaslatára« magában véve is arra utal hogy az egyetemi tanárok rendkívüli nyugalomíbahelyezése tekintetében a bírákéhoz hasonlóan a kormány magát bizonyos mértékben megkötni kívánja, nagyon helyesen és nagyon elismerésre méltóan. Mert hiszen természetes dolog, hogy a kormányzati hatóság nem volna képes egy egyetemi tanár szakképzettségének a hiányát vagy fogyatékosabb voltát megállapítani, amely alapon ez a rendkívüli nyugalombahelyezés lehetséges volna. A közigtazigatásii tisztviselőknél ez természetes, de az egyetemi tanároknál, épúgy mint a bíráknál, ez szinte fogalmi lehetetlenség. En tehát megállapítani kívánom itt* a Felsőház plénuma előitt, hogy az egyetemi tanárokra nézve szintén ilyen nagyon helyes disztinkció történt. Ugyanitt a miniszterelnök úr ő nagyméltósága nagyon bölcsen éppen az imént azt mondotta, hogy a közszolgálati alkalmazottakat nem lehet teljesen uniformizálni. Igenis, ott van egy csoport, — ő a bírákra mutatott rá, — amely különleges elbánásban részesül és kell, hogy részesüljön. Nyilvánvaló, hogy ugyanilyen különleges elbánást igényelnek az egyetemi tanárok is a kimondott okoknál fogva, a tudományos kutatás, a tudomány művelésének szabadsága szempontjából, vagyis a bírói függetlenség és a tanári tudós függetlenség azonos elbánás alá tartoznak. Mélyen t. Felsőház! Az egyetemi tanárság szolidaritásának jegyében vagyok bátor ezt megemlíteni, azonban ne vegyék tőlem rosszméven az éa igen t. vidéki kollégáim, ha ezt a kérdésit egy kicsikét különlegesen is, a Pázmány Péter-egyetem szemszögéből is vizsgálat tárgyává teszem. A Pázmány-egyetem országunknak legrégibb egyeteme, másfél év múlva fogja megünnepelni alapításának 300 éves évfordulóját. Külön tradíciója van, az egyetemi autonóm élet tulajdonképpen a Pázmány Péteregyetem kebelében és kebelén belül fejlődött ki Magyarországon. Utalhatnék egészen röviden arra is, hogy éppen legutóbb a hágai legfőbb .nemzetközi bíróság, a Cour Permanente de Justice Internationale, szintén elismerte a Pázmány-egyetem önálló jogi személyiségét. Azt hiszem, ez egy okkal több, hogyha a Pázmány-egyetem vele szemben az autonómikus élet követelményeinek megfelelő eljárást kér a kormány részéről. En meg vagyok győződve, hogy a mélyen t. kormány, amely eddig min9*