Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

62 Az grszággyülés felsőházának 50. ülése embereknek. Megmondom: Károlyi Gyula gróf. (Éljenzés.) A nyáron, amikor különféle jóbarátaim be­számolóin résztvettem, nem lehetett akármilyen vonatkozásban Károlyi Gyula grófnak a nevét nálunk a Dunántúlon említeni, hogy a közönség harsány éljenzésben ne törjön ki. Miért? Nem­csak azért, mert a magyar ember a puritán igénytelenséget, a semmit nem akarást, — úgy értem, hogy nem-ambicionálást, — másrészről az illetőnek a népszerűséghajhászástól nagyon messzeálló voltát igen magasra értékeli, de ér­tékelte Károlyi Gyula grófban igenis azt, amit itt a fővárosban és nagyon sok helyen rossz­néven vettek tőle, amiért még ki is gúnyolták: az ő takarékosságát. (Ügy van! Ügy van!) Lehet, hogy ez a falusi ember egyes dolgo­kat túlértékel, lehet, hogy egyes apró jelensé­geknek túlságos fontosságot tulajdonít, de aki köztük él, az tudja: anégis' csak igein nagyon be­csülendő dolog az a józan, magyar paraszti ész. Ez a józan, magyar paraszti ész meggyőző­dése szerint mai koldusvoltunk mellett a mai válságból csak a legmesszebbmenő takarékos­sággal tudunk valahogyan kievickélni. {Ügy van! Ügy van!) De ez a falusi plairasizti ész lát a számén keresztül egyes dolgokat, megjegyez egyes dolgokat. Látja, hogy amikor Károlyi Gyula gróf elment, egyszerre minden állami autó előjött. (Ügy van! Ügy van!) Látja, hogy az államtitkári állásokat, amelyeket Károlyi Gyula gróf megszüntetett, most egyenkint kez­dik betölteni. Látja, hogy az összevont főispán­ságokat most megint kezdik szétosztani., A fa­lusi nép nagyon is megjegyez magának min­dent. Ez a .falusi nép megjegyezte magának itt Budapesten a nagy felvonulásokat, azokat a Nemzeti Munkahét-nek elnevezett mindenféle mulatságokat és szórakozásokat, amelyekre az ország minden részéből, még a perifériákról is vonatokkal hozták fel az embereket, hogy itt katonabanda muzsikája mellett drága hangszó­rókon át hallják a bölcseségeket. A falusi nép tudja, hogy ez mibe került. Tudja, hogy ez nem állami pénzibe került, de tudja azt is, hogy mégis csak került valami pénzbe és rájön arra, ha a forrását kutatja, hogy végeredményében mégis csak ebben az országban élő lakosság zsebének terhére volt. Mondhatom, hogyha a kormány nem itt a fővárosban, de nálunk kint keresi a népszerűséget — és nem lehet rosszné­ven venni természetesen egyetlen kormánytól sem, ha keresi, — akkor azt ne a panem et cir­censes-hen keresse, amelynél sokkal többet lát­tunk a cirkuszból, mint a kenyériből, hanem ke­resse igenis a takarékosságban. Ha már a takarékosságról van szó, ne ve­gyék rossznéven, ha előhozom és felülök az én vesszőparipánnra. Tavasszal a költségvetési vita során — előre gondolva arra, hogy egy nyugdíjmódosítással fognak jönni — felvetet­tem a miniszteri, államtitkári és főispáni nyug­díj kedvezményeit, amely szerint az illető ebben az állásban három, illetőleg őt esztendő után már bizonyos nyugdíjjogosultságra tarthat szá­mot a rendes 10 esztendő helyett. Most, amikor a nyugdíj javaslatot láttam, azt hittem, hogy lesz benne valami intézkedés errevonatkozólag is, mert hiszen ez nagyon egyszerű lett volna. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Egyszerűen a régi törvényekiből egy-egy paragrafust ki kellett volna hagyni és akkor a 'miniszterekre, az államtitkárokra és a főis­1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. pánokra is ugyanazok a nyugdíjtörvények álla­nának, mint a többi közönséges halandókra. A pénzügyi bizottságban a pénzügyminiszter úr ő exoellenciája ezirányban direkt feltett kér­désemre volt szíves felelni és megmondotta azt, hogy miért nem vette fel ebbe a nyugdíjjavas­latba ezt a rendelkezést. Azt mondotta, hogy ő utánanézett a dolognak és azt találta a mi­nisztereknél, hogy a miniszterek 85%-a 10 évi szolgálat után ment nyugdíjba, tehát csak 15% az, amely ilyen rendelkezéssel nyugdíj­jogosultságát elveszítené, úgyhogy az ebből várható pénzügyi eredmény csekély. Nyugal­mazott miniszter, politikai államtitkár és fő­ispán van ebben az országban — hál'Istennek — kétszáz. Ha féltessem, hogy ezeknek 85% -a 10 év után ment nyugdíjba, — a miniszterek­nél és államtitkároknál ezt akceptálom, a fő­ispánoknál, azt hiszem, ez a szám kisebb — még akkor is 30 ember van, aki e kedvez­mény alapján kapja ma nyugdíját. Ennek a 30 embernek a nyugdíja, mondjuk, 150.000 pengő egy évben, vagy — hagyok magiammal alkudni — mondjuk: 120.000 pengő. Kétségte­len, hogy ez az összeg az állam sokszázmilliós költségvetéséhez képest nem nagy summa, de a miniszterelnök úr itt a tavasszal azt mon­dotta, hogy 10.000 pengős tételek miatt a költ­ségvetés^ összeállításánál sokszor órákig folyó töprengés és vitatkozás volt, márpedig ez. a 120.000 vagy 150.000 pengő 12-szer vagy 15-ször annyi. De ha ezt egészen kikapcsolom, is, ak­kor is, úgy mint a tisztviselőkérdésnél mon­dottam, hogy az nem csupán pénzügyi és gaz­dasági kérdés, itt is azt (mondom, hogy ez sem tisztán pénzügyi kérdés, hanem egy bizonyos fokig erkölcsi kérdés is. A legtöbb igen gaz­dag államiban a miniszterek és a politikai funk­cionáriusok egyáltalában nem kapnak fizetést, hacsak nem szolgáltak 36 vagy 40 esztendeig. Ilyen kivételes intézkedés pedig, mint aminő az, hogy ezeket a funkcionáriusokat a 10 évi korlát alól is kávészem és 3, illetőleg 5 év után adok nekik nyugdíjat, tudtommal a vi­lág egyetlenegy államában sincs. Akkor, ami­kor mi Európában a legkoldusabb országok közé tartozunk, erkölcsi szempontból nem lá­tom be, miért kell ilyen intézkedést nálunk továbbra is fenntartani. Ez az intézkedés na­gyon könnyen azt a látszatot kelti a népben, hogy igen, amikor a kisemberekről van szó, akkor elvesznek, ha azonban a nagyokról és a hatalmasokról van szó, akkor azoknak a kedj vezményét továbbra is fenntartják. (Széchenyi Aladár gróf: Igen, nagyon sajnálatos!) Következnék a második ok, amely^ miatt ezt a törvényjavaslatot beterjesztették és ez a racionalizálás. En 12 esztendeig mint hivatal­nok szolgáltam, három esztendeig közös szol­gálatban az okkupált területen voltam az ad­minisztrációban, közel 8 esztendeig pedig poli­tikai exponens voltam, de mivel & f törvény éppen a főispánoknak nemcsak jogává, hanem kötelességévé is teszi, hogy a törvényhatóság területén levő minden állami és egyéb hiva­talt ellenőrizzenek, éppen azért a£ hiszem, meg­lehetős gyakorlatom van az adminisztrációban, mert mindig iparkodtam nyitott szemmel nézni nemcsak az életet, hanem az adminisztrációt és az alkalmazottakat is. Tökéletesen osztozom a pénzügyminiszter úr ő excellenciajâàiiak ós a miniszterelnök úr ő excellenciájának abban a mondásában, ame­lyet éppen az imént hallottunk, hogy valaki mint segédfogalmazó bejutott abba a minisz-

Next

/
Thumbnails
Contents