Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

Az országgyűlés felsőházának 50. ülése ami annyit tesz, amint azt az együttes bizottságban éppen az egyetem egy ig-en illusztris képviselője kifejtette, 'hogy a miniszter javaslat nélkül nem is határozhat ebben a kérdésben, csuk az öt tag-hói álló bizottság- javaslatára. A magam részéről nagyon tisztelem az egyetemeik autonómiáját és nagyon örülök, hogy annak respektálását ebben a törvényjavaslatban sikerült elérni; merem azonban állítani, hogy a törvényhatóságok politikai és közjogi autonómiája legalább is olyan fontos, mint az egyetem autonómiája és azokat az intézkedéseket, amelyeket az egyetemi autonómia érdekében a törvényjavaslatba belevettünk, nagyon helyes^ és r érdemes volna a törvényhatóságok autonómiájára is a maga módja szerint kiterjeszteni. (Helyeslés a középen.) Szerény nézetem szerint legalább is azt kellene kimondani, hogy ezeket az eljárási szabályokat nem a belügyminiszter állapítja meg, hanem minden törvény hatóság szabályrendeletben szabályozza, ha már a törvényben szabályozva nincsenek. Természetesen ezek a szabályrendeletek úgyis kormányhatósági jóváhagyás alá tartoznak. Továbbá talán helyes volna, ha az ilyen önkormányzati tisztviselők felelősségrevonására ala,kult háromtagú bizottságba a törvényhatóság magasabb állásban lévő tisztviselői delegáltatnának, végre pedig abba az öttagú bizottságba, amely ezeket a javaslatokat másodfokon felülbírálja, és a nyugdíjazás tekintetében is véleményt mond, talán célszerű volna ilyen esetekben hatodik tag gyanánt — kis ellenmondás olyan ötös bizottság, amelynek hat tagja van, de másként is lehetne ezt formulázni — még behívni az illető törvényhatóság első tisztviselőjét: az alispánt vagy a polgármestert, aki ilyen esetben ott a többi öt taggal egyenlő tanácskozási és szavazati joggal bírna. Legyen szabad annak a reményemnek kifejezést üclnom, hogy a belügyminiszter úr ő excellenciája, akit a törvényhatóságok és a törvényhatósági jogok lelkes védelmezőjének ismerünk és aki magát szintén ennek vallja, lesz annyi előzékenységgel a törvényhatóságok érdekeivel és kívánalmaival szemben, amennyit a vallásés közoktatásügyi miniszter úr ő excellenciája az egyetemekkel szemben tanúsított. Nagyon kérem ő exeellenciáját, hogy ehhez a módosításihoz, amelyet egyébiránt a részletes tárgyalás alkalmával külön módosító indítvány alakjában leszek bátor előterjeszteni, hozzájárulni kegyeskedjék. Befejezésül még csak néhány szót szeretnék szólni a törvényjavaslat szerkezetére vonatkozólag, amelyet szintén nem tartok szerencsésnek. Kétségtelen, hogy a jó törvény kelléke az, hogy lehetőleg világos, könnyen megérthető és szerkezetileg is áttekinthető legyen. ^Ezeknek a követelményeknek az előttünk fekvő törvényjavaslat, sajnos, nem igen felel meg. Azis- nagyon nehézzé teszi a törvény áttekinthetőségét, hogy az egyes szakaszok túlságos '• hosszúak, egyes szakasznak van 10—15 bekezdése és ezek ugyanannyi fő- és alpontra oszlanak. Nézetem szerint sokkal joibb lett volna az^ egyes bekezdésekből külön szakaszokat csinálni. Tudom, hogy ez a parlamenti tárgyalásokat megnehezítené, de a törvény szerkezeténél mégis az a fontos, hogy az a törvény az életben hogyan lesz kezelhető és megérthető. így lett volna akkor a 14 szakasz helyett, mondjuk 70 szakaszunk, de -mindenesetre sokkal könnyebb lett volna a törvényt megérteni. Továbbá az is szerkezeti hibája a törvénynek, hogy egy egész sereg különböző régi FELSŐHÁZI NAPLÓ III. '933. évi december hó 28-án, csütörtökön. 57 törvényre hivatkozik, a legkülönbözőhh vonatkozásban. Nem kevesebb, mint tizenhárom olyan törvényt találtam, régit és ujat, amelyet ez a törvényjavaslat megemlít; részint pusztán megemlíti azokat, részint egyes szakaszokra hivatkozik, azokat a szakaszokat hatályon kívül helyezi, módosítja, kiegészíti és mindezt anélkül, hogy az illető citált törvényjavaslatnak még csak a nevét vagy tárgyát is megemlítené, csupán az évfolyamra és a törvényszakasz számára hivatkozik. Aki tehát ebben a törvényjavaslatban el akar igazodni, az kénytelen lesz magát tizenhá'riom különböző évfolyamú törvénygyűjteménnyel körülbástyázni és ezekben a törvénykönyvekben keresgélni, az.egyik szakaszt a másikkal összehasonlítani, amíg egyáltalában megérti, hogy miiről van szó. Sajnos, a tÖrvényszeiikesztésnek ez a módja nálunk mindinkább szokássá válik, de ez nem jelenti azt, hogy ez helye's. Ha megkívánjuk azt, sőt törvényesen vélelmezzük, hogy mindenkinek kötelessége a törvényeket ismerni, akkor, azt hiszem, kötelességünk volna! olyan törvényeket alkotni, hogy azokat legalább is a közvetlenül érdekelteik ismerhessék; márpedig- nagyon kételkedem, hogy ezt a törvényjavaslatot, ha ilyen szerkezetben fog az törvénnyé válni, a legközelebbi érdekelt fél. legkisebb állású, köztisztviselő, a nyugdíjas vagy özvegy megérthesse ilyen komplikált formában. Az együttes bizottság ülésében a pénzügyminiszter úr ő excelleneiájától nagyon szép és érdekes fejtegetéseket hallottunk arról, hogy milyen irányt vesz a, világ fejlődése s hogy az individuális, önző célok helyett mennyire előtérbe lépnek és érvényesülnek a közösség céljai és hogy az államinak mennyire elő kell mozdítania s elő kell segítenie ezt a fejlődést. En ezeket a megállapításokat teljes mértékben magamévá teszem, ő excellenciája nézetével teljesen egyetértek, sőt azt a fejlődést egyenesen örvendetesnek, kívánatosnak tartom, de különösen akkor, ' ha a közösségnek ezekben az érdekeiben a keresztény karitász szelleme is érvényesülni fog és azt minél nagyobb mértékben fogja áthatni. Amennyiben ez így lesz, csakugyan állíthatom, hogy az államnak is elsőrendű kötelessége ennek a fejlődésnek szolgálatába állani és azt mindenkép lehetővé tenni. Ne tekintsük azonban az államot öncélnak, ne állítsuk az államot ellentétbe az egyesek céljaival; végeredményében az állam a szervezett nemzetnek, a társadalomnak végrehajtó szerve, kifejezője s az államnak egyetlen észszerű célja mégis csak az, hogy a benne tömörülő nemzet minden egyes tagjának, 'a. tagok legnagyobb részének, minél nagyobb számának jól felfogott érdej keit előmozdítsa és boldogulását lehetővé tegye. Ebből a szempontból nem tartom szerencsésnek, hogy annak a nagyon értékes és nagyon népes társadalmi osztálynak, amelyet a köztisztviselők képviselnek, ennek az osztálynak érdekeit, esetleg az egyesek jogos egyéni érdekeit, szembeállítjuk az állam érdekeivel és azokat önző céloknak minősítjük. Ne felejtsük el. hogy a magyar tisztviselőtársadalom a magyar középosztálynak is legértékesebb rétege, (Ügy van! Ügy van!) az a része, amely talán legjobban megállta helyét az elmúlt és — sajnos — még jelenleg is tartó rettenetes válság8