Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

40 Az országgyűlés felsőházának U9, ülése heti, tárolja a maga búzáját, hogy mentesítsük azt a piacot, amelyet kénytelenek voltunk fenntartani a ^gyenge kezek részére, akik egyéb kötelezettségeik miatt nem tudták termeivényeik értékesítését elhalasztani. Nem bocsátkoztam jóslásba, nem mondtam, hogy jobb árakat ígérek, csak azt mondtam, hogy. aki teheti, ne rohanja meg a piacot mert kimutattam, hogy ma, export nem lévén, határidőüzlet nem lévén s a malmok előrevásárlásai nem lévén biztosítottak, távolról sincs meg az a felvevő ereje a magyar piacnak, amely máskor volt aratás után. Ezt fejtettem ki. Azt kérem ezek után, hogy ne értsük félre egymásnak a szavait, mert hiszen annyi mondanivalónk van egymásnak, magyar gazdáknak és magyar kormánynak, hogy félreértés nélkül meg kell értenünk egymást. Nagyon kérem, méltóztassanak elhinni, hogy azok az intenciók, amelyeket én és ez a kormány szolgálunk a magyar gazdaközönség érdekében, teljesen egyeznek azoknak a gazdáknak intencióival és gondolkozásával, akik ismerik a maguk anyagát, ismerik az ország gazdasági helyzetét és a világgazdasági helyzetet és a maguk gondolkozását a lehetőségek keretében helyezik el. Ezeknek a gazdáknak minden kívánsága teljes meghallgatásra talál, és ha lehet, megfelelő intézkedésre fog nálam is találni. {Elénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik S. Bálint György ő méltósága. S.Bálint György: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Az idő rövidsége folytán röviden óhajtok felszólalni, de mégis kötelességemnek tartottam, hogy amikor a gazdatartozások kérdésének rendezésére a kormány kiadta a 14.000-es számú miniszterelnöki rendeletet a nagyon nagy bajba jutott gazdatársadalom érdekében, annak nevében mint kisgazda-ember magam is hozzászóljak ehhez a törvényjavaslathoz, amely összefügg azzal a rendelettel. A rendeletet, amikor ez év október havában megjelent, a bajbajutott gazdatársadalom az első pillanatban nagy tetszéssel fogadta, amint azonban megjelent a végrehajtási utasítás és azt boncolgatta a bajbajutott gazdatársadalom, igen aggodalmas volt a rendelettel szemben és nagyon terhesnek találta magára nézve a rendeletnek bizonyos kitételét, úgyhogy abban az esetben, ha minden körülmények között úgy a hitelező, mint a kormány ahhoz ragaszkodni fog, nem tud annak eleget tenni. Mondom, a gazdatársadalomnak egy része a rendeletnek azt a bizonyos kitételét magára vonatkozólag mégis sérelmesnek látja, és nemcsak én, de az előttem levő szónokok mindegyike is megemlékezett róla, hogyha ezek az eladósodott kisgazdatársaink, akiknek a védettségét a telekkönyvi hatóság kimondotta, most január lével fizetési kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni, — szeretném, ha a pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága figyelemmel lenne arra a nagytömegű gazdaadósra, — védettségük megszűnik. Ezzel kapcsolatban legyen szabad felhoznom azt, hogy — amint méltóztatnak tudni és amint ezt az előttem felszólalt szónokok igen terjedelmesen és tárgyilagosan említették meg — nemcsak a rendelet megjelenése után, de már előzőleg is a magyar kisgazdatársadalom és általában a mezőgazdasággal foglalkozó egyének minden tekintetben eleget óhajtottak tenni az ő kamat- és adófizetési kötelezettségüknek, azonban a sorozatos rossz termés folytán, amely 1933. évi december hó lU-én, csütörtökön. négy esztendőn keresztül sújtotta a magyar gazdákat, továbbá — annak ellenére, hogy ebben az évben igen jó terméseredmények voltak — a leromlott, rossz értékesítési viszonyok folytán nem tudtak abban a formában eleget tenni fizetési kötelezettségüknek, mint kellett volna, de ha eleget is tettek, nem maradt nekik- olyan tartalékuk a jövőre vonatkozólag, hogy mindannak, amit ez a rendelet a jövőre vonatkozólag magában foglal, az első pillanatban eleget tudjanak tenni. Itt hívom fel a pénzügyminszter úr o nagyméltósága figyelmét arra, hogyha a rendelet tudta azt hozni, hogy az 1933. évben befizetett adók mind erre az évre tudatnak be és a hátralék felosztatott bizonyos tíz évi terminusra, ugyanezt méltóztassék megtenni a kamatfizetésnél is legalább 1934. augusztus 30-áig, hogy az a kamat, amely ebben az évben befolyt, vagy annak bizonyos része betudassék az 1934. augusztus 30-áig teljesítendő kamatfizetésekbe. Annál is inkább bátor vagyok ezt felemlíteni a pénzügyminiszter úr ő nagy méltóságának, mert az itt két nap alatt lefolyt tárgyalásokon a Felsőházban felszólalók közül egyiktől sem hallottam, hogy mi fog történni abban az esetben ezekkel a védett birtokosokkal, ha a védettség keretében meg is tudnak maradni, de annyira kifogynák az ő tartalékjaikból, hogy a termelésüket nem tudják tovább folytatni és semmi körülmények között sem tudnak újabb hitelhez jutni, mert nem lesz olyan hitelező, aki nekik újabb hitelt nyújtson. Az lenne egy kis tartalék részükre, amelyből termelésüket tovább tudnák folytatni, ha azt a bizonyos kamatösszeget, amelyet ebben az évben befizettek, betudnák nekik az 1934. év első felében teljesítendő kamatfizetések összegébe. Természetesen nem kívánom ezt kiterjeszteni minden olyan gazdaadósra és védett gazdára, aki ezeknek a kötelezettségeknek eleget tud tenni, hanem csak azokra, akiket a felügyelő hatóság erre érdemeseknek tart, de nemcsak érdemeseknek, hanem olyanoknak is tart, akik kényszerítve vannak arra, hogy igénybe vegyék ezt a bizonyos, az 1934 augusztus 30-áig teljesítendő kamatfizetésre vonatkozó kedvezményt. Szükségesnek tartom, hogy a pénzügyi hatóság ezt a kedvezményt részünkre megadja. Mert nem tételezem fel a magyar kormányról azt, hogy amikor nem tudom mennyi, talán 50—60.000 lesz azoknak a száma, akik a védettségi kérelmet az egész ország területén beadták, és ha január 1-én vagy 2-án nem tudnak fizetési kötelezettségüknek eleget tenni, ezeknek 70—75%-a el fog hullani, akkor egy ilyen nagy tömegű gazdaadóst árverésre engedjen és engedje azt, hogy ezek pillanatok alatt koldusbotra jutva veszélyeztessék az állam jövőjét. Ebből a szempontból én ezt éppen úgy, mint a többi előttem felszólalt tagtársaim, különösen figyelmébe ajánlom a pénzügyminiszter úr Ő nagyméltóságának. Továbbá legyen szabad még a rendeletnek egyes hiányosságaira rámutatni. Mint az előttem felszólaló Mészáros István felsőházi tagtársam is említette, vannak földhöz juttatott birtokosok, akik annak idején a parcellázások alka'mával kisebb birtokokhoz jutottak. Ezekről az adósvédelmi rendelet egyáltalában nem rendelkezik. Vannak vidékek, — így pl. KeletCsanádon, Deszken a Gerlóczy-féle birtok, Kiszomborhan a Nágó-féle birtok, — ahol igen magas érték mel'ett vásároltak annak idején kisemberek földbirtokot és ma sincs a nevükön az a birtok, amelyet 1400--1600—1800 pengőért vettek meg, az egyharmad részét kész-