Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-67

454 Az országgyűlés felsőházának 67. ülése lyamodásnak helyt nem adnak, máskor pedig egy törvényellenes felfolyamodásnak helyt adnak, akkor is ügyes az ügyvéd. Ma divat ezekhez az ügyes ügyvédekhez járni s amikor panaszt emelünk, akkor azt mondja a bíróság vezetője: hja. ez az, aki panaszt szokott emelnií Ha pedig máskor panaszt emelünk, azt mondják: máshol is és máskor is veszett el és vész el akta, nemcsak ez az egy. Bocsánatot kérek, minden tiszteletem mellett, amellyel a bíróság magas hivatala és a bírák személye iránt viseltetem, meg kell hogy mondjam, hogy ezek nagyon lejáratják az ügyvédi ^tekintélyt és képesek le járatni a bírói tekintélyt is. Lejáratják az ügyvédi tekintélyt azért, mert nem az ügyvédi tudásra alapozzák a megbízást, hanem az ügyvédek ügyeskedésére és lej aratják a bírói tekintélyt, mert a bíróság nem tud érvényt szerezni az ő határozatának, mert hiszen évekig, legalább is egy évig kell rekonstruálni azokat az aktákat, amelyek alapján az ítéletet meghozták. De befejezem beszédemet; csak egy tiszteletteljes megjegyzést teszek még a sajtó felé. Amikor ezt a törvényjavaslatot a Képviselőház tárgyalta, különösen az egyik délutáni lap méregbe mártott tollal írt az ügyvédség ellen. Mi ügyvédek megszoktuk azt, hogy mi legyünk a társadalom puf férjei, megszoktuk azt, hogy minket másképpen kritizálnak, mint másokat, megszoktuk azt, hogy az igazságtalanságot hozzánk törölhessék, de nem hiszem, hogy volna társadalmi jféteg, amely meg tudná szokni azt, hogy méregbe mártott tollal írjanak róla akkor, amikor a kormány az ő helyes belátásából •azon a foglalkozási ágon segíteni kíván és nem hiszem, hogy a sajtó nagy általánosságban helyeselné azt, hogy azért, mert vannak téves úton járó ügyvédek, vannak a kamaráknak kevésbbé sikerült tagjai, az egész kar megérdemelné azt a kritikát, amelyet rólunk az a lap írt. Ezt a kritikát én tisztelettel visszautasítom és ilyen kritikát én sohasem mernék mondani egy foglalkozási ágra sem, a mélyen t. sajtóra sem, bár merem mondani, hogy százalékban a sajtó terén legalább annyi tévelygő ember jár, mint amennyi tag jár tévelyegve az ügyvédi kamarákban. Mélyen t. Felsőház! Mély köszönettel fogadom ezt a törvényjavaslatot, amely az ügyvédség helyzetén segíteni kíván. Ha megérhetnők minél hamarabb azt, hogy az új ügyvédi rendtartással az egész kamarai élet is átalakíttatik, ha megérhetnők minél hamarabb azt, hogy a kormány megszívleli azokat a szavakat, amelyeket az ügyvédségen való segítés céljából hozzá intéztem és ha sikerük lehetne azoknak a lépéseknek is, amelyeket a legutóbb tapasztalt, bíróság előtti kezelési tévedések tekintetében ismételten tettünk: akkor, azt hiszem, az ügyvédségre felvirrad az az idő, amikor nem kell segélyek után szaladnia, nem kell alamizsnákat kérnie és nem kell beállnia azok közé, ^akik az ingyenebéd és ingyenlakás osztogatásánál sorba*n állanak. A törvényjavaslatot elfogadom. {Helyeslés a középen,) Elnök: Szólásra következik Hoepfner Guidó ö méltósága. Hoepfner Guidó: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Köztudomású dolog, hogy a mai végtelenül nehéz gazdasági viszonyok között a középosztály romlott le legjobban, [különösen a középosztálynak az a rétege, amely szellemi foglalkozásból él, s még különösebben 1931), december 20-án, csütörtökön. azok, akik szabadfoglalkozásúak. Ennélfogva nem lehet senki előtt sem antipatikus, hanem csakis szimpatikus lehet az a törvényjavaslat, amely a maga indokolásával legjobban bizonyítja, mennyire szükségük van az ügyvédeknek arra a bizonyos támogatásra, amely talán effektusában nem elég hatásos, de amely a kormány jó intencióit kétségtelenül igazolja. A legnagyobb elismeréssel kell mindnyájunknak lennünk ezért a megértésért. De amikor az igazságügyminiszter úr ő exellenciája a maga javaslatát súlyos indokokkal alátámasztja, r

— olyan indokokkal, amelyek részben az ügyvédség romlására, részben pedig azokra a nagy érdemekre mutatnak rá, amelyeket az ügyvédség a hazával, a nemzettel szemben magának kiérdemelt — akkor én, aki a legnagyobb lojalitással és a legnagyobb elismeréssel vagyok az ügyvédi társadalommal szemben, nem hallgathatom el azt, hogy a szabadfoglalkozásúak terén vannak mások is, akik hasonlóképpen nagy nyomorban vannak, akiknek megvannak a hasonló érdemeik és akikről gondoskodás idáig nem történt. Ilyenek az orvosok és ilyenek a mérnökök. Erről már annakidején, a zúgirászatról szóló törvényjavaslat vitája során beszéltem a Felsőház előtt és felfogásom nagy megértéssel találkozott az igazságügyminiszter úr ő excel lenciája részéről is. Sajnos, azonban idáig ezen a téren komoly lépések nem történtek. Hogy a mérnöktársadalom milyen súlyos helyzetben van, azt talán itt részletesebben indokolnom nem szükséges, hiszen ezt a mai gazdasági élet, a mai gazdasági helyzet hozza magával. Amikor a közületek és az állam csak lényegtelen beruházásokat eszközölhetnek és amikor a magángazdaság ugyancsak megállott, akkor természetesen a mérnökség, amely ebből élt, a legnagyobb bajoknak van kitéve. A kereskedelmi miniszter úr ő excellenciája, akinek fenhatósága alá tartozik a mérnökség, a maga részéről, a maga hatáskörében mindent elkövet és teljes megértéssel van velünk, mérnökökkel szemben, azonban mégsem képes olyan légkört teremteni, amely ezeket a bajokat csak némileg is megszüntetni tudná. Bizonyos, hogy az útépítkezések adnak némely rétegnek némi kenyeret, de csak bizonyos kis töredéknek, azt a gazdasági légkört azonban, amelyre szükség lenne, hogy a mérnökség is megtalálja a maga helyét, sajnos, ez egyedül megteremteni nem képes. Az orvosok, akik — jól tudjuk — saját életük veszélyeztetésével is útját állják a járványok terjedésének,, akik végtelen sok ingyenszolgálatot teljesítenek a szegény betegekkel szemben, ebből a szempontból hasonló módon el vannak hanyagolva. En azonban mindannak ellenére, hogy ők hasonló helyzetben vannak, most momentán a mérnökség helyzetét domborítom ki, mert a mérnökség helyzete a mai viszonyok között, majdnem azt mondhatnám, kétségbeejtő. Hogy ingyenebédeket nem osztogatunk, annak a magyarázata csak az, hogy még nincsen ingyenebéd osztogatásához való intézetünk sem. Viszont méltóztassék egyszer betekinteni a mérnökség tömörüléseibe, hogy milyen elkeseredett hang, milyen kétségbeesett hangulat uralkodik ott, úgyhogy ezekben az emberekben már csak a reményt is fenntartani a legnagyobb küzdelmekbe kerül. Amikor tehát én most a jelen esetben nagy