Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-67
446 Az országgyűlés felsőházának 67. ülése 1934- december 20-án, csütörtökön. között született meg az 1908:XL. te. Mindjárt keletkezésének pillanatában tudtuk mi, akik létesítettük és a létesítésben közreműködtünk. hogy ez nem végleges dolog,, ez csak az első lépés, mert az Intézet tulajdonképpen nem ügyvédi nyugdíjintézet, hanem elsősorban árvákat és özvegyeket gyámolító intézet. Mégis megalkottuk, mert megvolt bennünk a hit» a bizalom és a remény, hogy az idők változásával ki fog épülni egy valóságos nyugdíjintézetté. De nemcsak az ügyvédi karban volt meg ez a remény, hiszen akkor azt mondhatná a mélyen t. Felsőház, hogy ez egy optimisztikus felfogás veit, hanem a kormány is ebből az álláspontból indult ki, mert amikor az 1908:XL. te. öt évig fennállott, akkor meghozták az 1914 :LII. tcikket, amellyel megszavaztak a nyugdíjintézet részére évenként 500.000 aranykoronát, azzal a rendeltetéssel, hogy az ügyvédek bizonyos számú szolgálati év után és bizonyos életkor elérése után úgynevezett aggkori ellátást, vagy ha jobban tetszik az elnevezés: nyugdíja.t kapjanak. Balogh Jenő akkori igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága volt az, aki igen nagy megértést tanúsított az ügyvédi kar iránt ezen kérdésben és az ügyvédi kar még most is hálás neki ezért az állásfoglalásáért. Az intézet 25 év óta, működik. Az intézetnek nemcsak barátai vannak, hanem vannak olyanok is, akik az intézetet feleslegesnek tartják,, akik nem viseltetnek kellő szimpátiával és ragaszkodással az intézet iránt, azt mondván, hogy igen csekély az az ellátási összeg, amelyet az intézet nyújt és azt akai*ják, hogy a járulékokat szállítsuk le, az ellátási összegeket pedig emeljük fel, ami azonban matematikai lehetetlenség és képtelenség. A tagdíjak eleinte nagyszerű pontossággal folytak be. Később azonban mindig növekedett a hátralék, mert nagyon sötét, fekete felhők borultak Magyarországnak a horizontjára, amely felhőknek az árnyékai nagyon éreztették hatásukat az ügyvédi karra is. AIE infláció, a devalváció, a háború következményei folytán ez az intézet 12,800.000 aranykoronát veszített el, mert ez a tőkéje mind fixkamatozású papirosokba, állami címletekbe, hadikölcsönbe és záloglevelekbe volt elhelyezve a törvény rendeleténél fogva. Az 1914 :LII. tcikket, amely az 500.000 aranykorona évi járulékot megszavazta, hatályon kívül helyezték és kimondatott, hogy csak évről-évre a budget-ibe vesznek fel egy bizonyos összeget a nyugdíjintézet segélyezésére, alátámasztására. 1926-ban ez az évi összeg 33.000 pengőt tett ki. 1926-tól 1930-ig ez az évi összeg folytonosan emelkedett 200.000 pengő erejéig és ma ezen összegnél tartunk. Hálás szívvel fogadja az intézet és az egész ügyvédi társadalom ezt az évi 200.000 pengőt is, mert tisztában van azzal, hogy Magyarország pénzügyi viszonyai ma olyanok, hogy nagyobb dotációt kívánni alig lehet. Köszönetet kell mondanom itt a mélyen tisztelt Felsőház színe előtt főleg a mostani igazságügyminiszter úr ő nagy méltóságának, hogy dacára az igen nehéz viszonyoknak,, mégis annyi szolidaritást érzett és érez az ügyvédi kar iránt, hogy minden lehetőt elkövetett, hogy a 200.000 pengőt most is folyósítják és reményünk van arra, hogy a jövőben sem fog ez az intézettől elvonatni. Kötelességemnek tartom azonban kijelenteni, hogy ezzel az ügyvédi kar nem mond le örökre arról az 500.000 pengőről, amelyet az 1914:LII. te. megállapított. Ennek a törvénynek indokolásában világosan utaltak az ügyvédi hivatás jelentőségére, utaltak az ügyvédség érdemeire, utaltak azokra a közterhekre, amelyeket az ügyvédi kar visel, bélyegek, illetékek előlegezésénél, behajtásánál, a szegényvédelemnél, stb. Minthogy ezek a körülmények ma mind fennforognak, legalább is olyan mértékben, amint 1914-ben, azért fenntartjuk igényünket, hogyha a viszonyok megváltoznak, a törvényhozás belátása és bölcsesége vissza fogja állítani az eredeti évi 500.000 aranykoron a segélyt. A nyugdíjintézet igen szomorú viszonyok közé jutott a háború után és akkor egy úgynevezett háziszanáláson ment keresztül, amely abban állott, hogy megszüntettük azoknak az ellátásoknak kiszolgáltatását, amelyeket a törvény rendelt el a matematikai táblázat alapján, —- hiszen azok krajcárokat tettek ki — és átmeneti segélyeket osztottunk ki, még pedig átmenetileg öt évre, a szanálás idejére, azokból az összegekből, amelyeket önmegadóztatásunk folytán teremtettünk elő és abból a bizonyos állami 200.000 pengős segélyből. így sikerült ismét életrehívni, talpraállítani, tetszhalottaiból feltámasztani az intézetet. Most, amikor leginkább lenne szüksége az intézetnek arra, hogy mindenki teljesítse vele szemben kötelességét, azt tapasztaljuk, hogy a hátralékok imminena módon megnőttek. Méltóztassék figyelni ezekre az összegekre. 1928 december végén a hátralékok 247.000 pengőt tettek ki, Öt év múlva már 1,077.000 és most 1934-ben 1,500.000 pengőt. Ezzel szemben az ellátás, amelyet az intézet köteles nyújtani, folytonosan nő. mert folyton nő az igényjogosultak száma. így, míg 1928-ban az ellátási összegek csupán 104.000 pengőt tettek ki, 1932-ben már 440.000 pengőt és 1934-ben december elsejéig több, mint 500.000 pengőt. Mi okozza ezt az óriási hátralékot? Tagadhatatlan, hogy elsősorban, főleg és legnagyobb részben a nagy gazdasági krízis, az a nagy nyomor, amely nemcsak nálunk, Magyarországon, hanem az egész világon tapasztalható. De azért mégis vannak egyes kamarák, amelyek soha egy krajcárral sem tartoztak. Kötelességem itt kijelenteni, hogy ilyen kamara a szombathelyi és a kaposvári ügyvédi kamara, amelyeket mintaképpen állítok oda a többi kamara elé. Ott is van gazdasági krízis és mégis megfizetik a járulékokat. A járulékok felnövekedése részben annak is tulajdonítható, hogy a kamarai funkcionáriusok nem jártak el a behajtásnál olyan szorgalmasan, mint ahogyan ez szükséges lett volna,, ami különben érthető és .magával az atonómia intézményével kapcsolatos. Ilyen körülmények között a kormánynak kezébe kellett vennie a dolgot. Az igazságügyminiszter úr erélyesen megfogta a lejtőn lefelé haladó szekér küllőit, megállította a szekeret és ezzel a törvényjavaslattal lehetővé teszi azt, hogy ez az intézet megerősödik és teljesíteni fogja azokat a várakozásokat és feladatokat, amelyeket hozzá, fűztünk. Az igazságügyminiszter úr azáltal, hogy ezt a törvényjavaslatot beterjesztette, megmutatta azt. hogy segíteni akar az ügyvédség terhén, megmutatta azt, hogy az intézetet fenn akarja tartani és főleg dokumentálta azt, hogy az ő szemei előtt elsősorban az ügyvédség a maga egészében, mint ilyen szerepelt és nem az egyes ügyvédek érdeke. Mert, ha a?, egyéni érdek összeütközésbe jön a közérdekkel, akkor természetes, hogy mindig az egyéni érdeknek kell deferálni. Éppen ezért nemcsak