Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-65
424 Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 19 SU. évi június hó 21-én, csütörtökön. Elnök- Szólásra következik Chorin Ferenc o méltósága. ™M Chor J n JY renc: Nagyméltóságú Elnök Ür! Melyen t. Felsőház! Nem volt szándékomban a költségvetési vitában felszólalni, hiszen a vita iolyaman kitűnő szónoklatok a nemzeti jövő nagy kérdéseit és a mának súlyos problémáit egyaránt kimerítették, mégis szót kérek most azért, mert Hoyos Miksa gróf úr mai felszólalasara szeretnék néhány szóval reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Hoyos gróf úr felszólalásában Buday-Goldberger felsőházi tag úr beszédéből indult ki, aki ugyan — azt hiszem — nem emiitette őt beszédében, de Hoyos felsőházi tag úr magára vette, mintha rá vonatkoznék. En nem hiszem, hogy távollevő tagtársunk Hoyos felsőházi tag úrra vonatkoztatta beszédét, de mindenesetre örülök annak, hogy így fogta fel ezt a gróf úr, mert alkalmat adott arra, hogy a magyar ipar iránti érzéseinek itt kifejezést adjon. En nagyon örülök ennek, habár a mi köreinkben, a gyáripar köreiben, ebben a tekintetben kétség sohasem volt. Nem volt kétség abban a tekintetben, hogy az agrártársadalom vezetői teljesen át vannak hatva a magyar ipar fejlesztésének fontosságától. Nem lehetett ebben a tekintetben kétség, mint ahogyan,, szerintem, magyar emberek között ebben a tekintetben általában nem lehet nézeteltérés. Ha visszatekintünk a múltba, azt látjuk, hogy a nemzeti felbuzdulás minden korszaka össze volt kötve a magyar ipar ügyének felfrissülésével. Kossuthra, Széchenyire, a 67-es évek utáni időkre kell csak hivatkoznom. De nemcsak ezért hiszem azt, hogy ebben a tekintetben egyetértünk, hanem azért is, mert á^népesedési probléma, amelyre Hoyos gróf úr rámutatott, ezt kötelezőleg, mondhatnám majdnem parancsolólag írja elő. Ha azt a statisztikát nézzük, amelyre a gróf úr beszédében hivatkozott, az azt mutatja, hogy az 1920-tól 1930-ig történt népszaporodásnak 51 százalékát az ipar szívta fel. Ha nem lett volna ipar, akkor a munkásság elhelyezésének problémája súlyos, egyedül az agrártársadalom által meg nem oldható probléma lett volna. Ugyanebbe a fejezetbe tartozik intelligenciánk problémája is, amelyet, remélem, még fokozottabb mértékben lehet az ipar ügyének szolgálatába áL lítani. Mi teljesen meg vagyunk győződve arról, hogy az agrártársadalom az ipart a magyar jövendő és a magyar jelen egyenrangú tényezőjének tekinti. Mi is azt hisszük, hogy a magyar ipar ebben az országban csak akkor lesz igazán népszerű, ha beton-alapjait éppen olyan mélyen ereszti a magyar földbe, mint a magyar búza acélos kalásza. De amit mi kérünk és amit Hoyos gróf úr ő méltóságától is kérnénk, az az, hogy amikor az ipar iránti szeretetről beszélnek, méltóztassanak időt szakítani és fáradságot venni arra, hogy az árproblémát kissé közelebbről tekintsék meg. Én nem szeretném most szíves figyelmüket hosszan igény be venni, csak rá akarok mutatni arra, hogyha az árproblémában elmélyednének a mélyen t. felsőházi tag urak, akkor meglátnák, hogy a magyar ipar kétségtelenül drágább termelési költségei mely forrásokra vezetendők vissza. Látnák azt, hogy szociális terheink a háború előtti szociális terhekhez képest megtízszereződtek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Látni méltóztatnak azt, hogy az ipar ma az állam egyik legnagyobb adóbehajtója. Az iparcikkük árában fázisadó formájában olyan nagy adó van elrejtve, amely abszolúte nem hasonlítható össze a békebeli adóterhekkel. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen.) De látni méltóztatnának még azt is, hogy abban a statisztikában, amely beszámol az ipar nyereségéről, az az eredmény adódik, hogy öt év előtt az iparvállalatok összességét véve, egy 300 millió pengős pluszjövedelem állott elő. amely már tavaly 150 millió pengős mínusszá alakult át. Ha az ipar olyan rettenetes vámszedője volna a mai helyzetnek, hogyan lehetne akkor, hogy mégis olyan nagy veszteségek mutatkoznak? Az adminisztráció nincs túlméretezve; ami hiba volt, az már régen jóvátétetett. Ami a racionalizálás terén megtörténhetett, az nagyban megtörtént. De ne menjünk itt túlzásba, itt csak bölcsen és okosan szabad eljárni, hisz a racionalizálás súlyos szociális problémákat is érint. De éppen gróf Hoyos úr mutatott rá, mikor a tejkérdést tárgyalta, hogy a tejproblémának a lényege az, hogy a termelők el akarják érni a termelési költségeket. (Ügy van! Ügy van!) Szeretnék, hogy ezenfelül még valami kiesi maradjon, de tudom, hogy megelégednek a termelési költségekkel is. (Ügy van! Ügy van!) Erre azonban szervezkedni szükséges. Nagyon örülök, hogy gróf Hoyos úr és általában az agrártársadalom erre az útra lép, mert meggyőződésem, hogy a világ mai stádiumában a gazdasági élet mai egzisztenciái mellett másképpen, mint szervezkedés útján az egyes gazdasági ágak érdekei meg nem védhetők, csak okosan kell végrehajtani azt, amit okosan kigondoltak. Ez így van az iparnál is. Nem szeretném, ha az iparnál ugyanezt a törekvést rossz néven méltóztatnának venni. Sajnosán látjuk, hogy nincs elég megértés az ipar árproblémája iránt s ez az, — meg kell mondanom Őszintén, — lami fáj a magyar ipari élet pionírjainak. Ezt kívántam gróf Hoyos Miksa úrnak válaszolni. Nem óhajtottam a békeolajágat visszaadni, mert hiszen eltérés nem lévén közöttünk, erre nem volt szükség, csak köszönetet akartam neki mondani és mégegyszer leszögezem azt a kérésemet, hogy az árkérdésben méltóztassék a probléma detailjaiba is elmélyedni. Ha már felszólaltam, méltóztassanak megengedni, (hogy az inveszticiók .kérdéséről is néhány szót szóljak. Nagyon nehéz helyzetben van a kormány, amikor a mai viszonyok között választania kell az államháztartás abszolút parancsoló egzisztenciája és az élet követeimé n ye között. Nagyon nehéz helyzetben van, amikor ezek között a követelmények között úgy kell választania, hogy a legfőbb princípiumot, a pénz értékállandóságát meg ne bontsa. Én Hoepfner Guido felsőházi tag úr mai felszólalásával szemben a legnagyobb súlyt helyezem arra, hogy itt is kifejezésre jusson az, hogy a Nemzeti Bank politikája, amelyet két év óta folytat, a legnagyobb elismerésre méltó; az országban mindenkinek csodálkozó helyesléssel kell ezt a politikát fogadnia, mert ha őszinték vagyunk, meg kell állapítanunk, hogy két év előtt, a nagy válság napjaiban, senki sem hitte volna, hogy ez a politika, ilyen eredményre fog vezetni. Ezt a politikát vétkes hiba volna megingatni abszolút délibábos teóriák kedvéért. A beruházások terén örömmel állapítom meg, hogy a kormány strikt elvekhez ragasz-
