Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

Az országgyűlés felsőházának 6%. illé seket és amint a jelek mutatják, olyan atmoszférában, amely nemcsak e két ország, hanem egész Európa számára jelentőséggel bír. Én az elmúlt vasárnap Sopronban tartott beszédemben a revízió kérdését hangsúlyoztam. E beszédemre Bukarestből azt válaszolták, hogy én azért beszélek revízióról, mert háborút akarok, — mert náluk a revízió háborút jelent, —' holott nálam a revízió békét jelent. (Ügy van! Ügy van!) Ez a különbség a mi felfogásaink között. En el tudom képzelni, hogyha komolyan nézik Európa és különösön a Duna és a Kárpátok medencéjének kérdését, ha komolyan és történelmi szemszögből ítélik meg ezeket a kérdéseket, — mondom, — el tudom képzelni a békés, evolúciós megoldásokat. Ha háborút akarnék, nem beszélnék revízióról. (Úgy van! Ügy van!) Egyébként lehetségesnek tartom, hogy Bukarestben valami újat is fognak prezentálni, főleg, hogy kedvezőbb atmoszférát fognak teremteni a francia külügyminiszter vezetése mellett. En ennek örömmel néznék elébe. Soproni beszédemben hangsúlyoztam, hogy a római és berlini kormányelnökök találkozásában azt látom, amit ezelőtt 12 esztendővel írtam meg egy politikai cikkemben, — akik akkor figyelemmel kísérték a politikai életet, emlékezni fognak rá, — azt írtam, hogy Berlin és Róma az a tengely, amely ha kiegyensúlyozódik, önmagában bázisa lehet egy nyugodt európai politikának. Azt is írtam, hogy el kell azután döntenünk, hogy mi ezt a bázist akceptáljuk-e, igen vagy nem. Soproni beszédemben tehát idéztem régi állásfoglalásomat. Állásfoglalásom szempontjából világos, hogy én mindkét pólus felé a barátságnak a külpolitikáját tartom helyesnek — amit különben is úgy gazdasági, mint más szempontból kívánatosnak tartok — és azt is hangsúlyozom, hogy osztrák szempontból is e két pólus kiegyensúlyozásának politikáját tartom helyesnek, mert e kiegyensúlyozásnak nem lehet más eredménye, mint Ausztria teljes függetlensége. Ugyanakkor hangsúlyoztam, hogy mivel római és berlini látogatásaim nem szolgálnak más célt, mint a barátság politikáját és Magyarország számára gazdasági előnyök biztosítását, másfelé, így Párizs és London felé — de mondhattam volna, hogy Szófia, Ankara és Varsó felé is — épúgy nem vezet engem más tendencia, mint barátság keresése, mert én úgy látom az európai helyzetet, — sokan talán nincsenek ennek tudatában, — hogy óriási nagy erkölcsi és anyagi válságon megy át az európai világ. Ö excellenciája a csanádi püspök úr, de Balogh Jenő ő excellenciája is nyomorúságról beszélt. Én meg vagyok győződve arról, hogyha az agrár Magyarországon nyomorúságról lehet beszélni, úgy az ipari országokban fokozottabb mértékben kell ezt tennünk. (Ügy van! Ügy van!) És akkor azt hiszem, az a helyes megítélése a helyzetnek, hogy de facto és komolyan — és ezt mint katona mondom — a békét keresem, mert féltem Európát az összeomlástól. Féltem Európát attól, hogy ez a soksok kulturális érték, ez a sok évszázados kultúra és civilizáció, amely Európában felhalmozódott, egy szép napon el fog pusztulni, mert nem érti meg egymást Európa, mert Európa neuraszténiában szenved, amely ideges atmoszférát teremt, ahelyett hogy józanul, higgadtan nézné meg a gazdasági válság, az erkölcsi és a politikai válság kérdéseit. Erről a helyről, amelynek komolyságánál fogva is mértékadó- | ^FELSŐHÁZI NAPLÓ III. se 193%. évi június hó 20-án, szerdán. 385 íicik kell lennie, a külföld számára újból hangsúlyozom az abszolút béke szükségét nemcsak Magyarország, hanem egész Európa szemszögéből. (Éljenzés és taps.) Nem az a szándékom, hogy megzavarjam a bukaresti tárgyalásokat. Kiki akkor és ott tárgyal, amikor és ahol akar, és azt tárgyalja, amit akar. Nem volt az a tendenciám, hogy Sopronból, a hűség városából beszélve, ezzel megzavarjam Bukarestben az antant-diplomaták tárgyalásait. De merem azt mondani, hogy az idegesség Bukarestben talán arra is visszavezethető, hogy most már más országokban is, például a francia közvéleményben is felismerik, hogy bizonyos szimpátiák fejlődtek ki a magyar kérdésekkel szemben — éppen a mai nap folyamán jelent meg a Pesti Hírlapban Georges Roux francia publicistának és politikusnak ily tendenciájú cikke — és akik napnap után t idejönnek, kell, hogy észrevegyék, hogy határtalan igazságtalanságokat követtek el ezzel az országgal, amely ország, amely állam, amely lakosság és amely nép a nyugati civilizációért és kultúráért annyit áldozott és annyit vérzett. Meg vagyok győződve róla, hogyha ebben az atmoszférában kötötték volna meg a békét, amelyben ma van Európa, egészen más határokat kapott volna Magyarország. (Ügy van! Ügy van!) Aktkor nem vezérkariak által diktált katonai határokat juttattak volna Magyarországnak, nem olyan határokat, amelyeknek nincs semmi történelmi, néprajzi és gazdasági indokoltságuk, hanem bölcsen olyan megoldást találtak volna, amely nem támasztaná fel ma állandóan nemcsak a magyar miniszterelnök, hanem minden magyar ember lelkében a revízió gondolatát. (Ügy van! Ügy van!) Angliáról nem is beszélek; ott már a képviselőknek igen nagy része állandóan foglalkozik a revízió kérdésével. De semleges országok férfiai, publicistái, ,akik idejönnek, szintén belátják ezt. Hiszen csak Esztergomba vagy Komáromba kell elmenni, vagy Balassagyarmatra, az Ipoly partjára, rögtön szembeötlik, hogy a mai határt nem történészek, sem közgazdászok jelölték ki számunkra, hanem katonák csinálták, hogy kényelmesen és kockázat nélkül tarthassák stratégiailag sakkban az országot, Vagy ha azt nézem, hogy a kettős birtokosok kérdésében mi az okozója annak, hogy itt örökös súrlódások vannak, akkor azt látom, hogy ez azért van, mert az illetők birtokát a határok meghúzásánál úgy vágták ketté, hogy a tanya az egyik oldalon, a ház a másik oldalon van. Ezek nem lehetnek józan alapon megvont határok. Ezt mi nem viselhetjük el és azt sem* hogy a magyar kisebbségeket a megszállott területeken meg akarják fosztani kisebbségi jogaiktól. Ezek nekik a békeszerződésben megállapított jogaik, tehát nekem szent kötelességem, hogy e jogokért állandóan dörömböljek. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) T. Felsőház! A gazdasági kérdések sincsenek megoldva. Briand annakidején a gazdasági kérdések megoldására a páneurópai gondolatot vetette fel. A gondolat, önmagában, grandiózus, — erről különben itt a Felsőházban már többször nyi!átkoztam, — de megoldhatatlan, mert túlnagy a terrénum és túlsók á súrlódás ahhoz, hogy ez a páneurópai gazdasági elgondolás keresztülvihető legyen, hiszen az eltérő politikai érdekek útjában állanak az ilyen nagykoncepciójú elgondolásnak. Mi lehet tehát a mi feladatunk? Az, hogy gazdasági vonatko58