Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

370 Az országgyűlés felsőházának 6U. ülése 1934. évi június hó 20-án, szerdán. fizet 120 pengő kereseti adót, 48 pengő rendkívüli adót, betegápolás! pótadó, útadó és egyéb ilyen illetékek alapján még további 28 pengő 20 fillért, ez összesen 196 pengő 80 fillér. Fizet még, ha családtagja van, akit ebből a csekélységből még el kell tartania, 37 pengő jövedelemadót, ha pedig ilyen családtagja nincs, akkor 40 pengő jövedelemadót. Vagyis 200 pengőt meghaladó adót fizet. Ha összehasonlítjuk ezt az adózást annak a szabadfoglalkozású embernek adózásával, aki általános kereseti adó alá esik és akinek adóalapja szintén 2400 pengőben van megállapítva, akkor láthatjuk azt a nagy kirívó ellentétet, amelyet mint adófelszólamlási bizottsági elnök magam is igen sokszor tapasztaltam, mert hiszen a szabadfoglalkozásúak adóalapjának kiderítése nem történhetik meg olyan szabatosan, mint amilyen szabatosan az előbb említett szerződésekben meg van állapítva a járadék. Ennek folytán arra hívom fel a pénzügyminiszter úr figyelmét, hogy novelláris úton méltóztassék arról intézkedni, hogy méltányosabban adóztassanak meg ezek a járadékok, amelyek fix összegben, tehát nem becslés alapján vannak megállapítva. Mert csak akkor lehet azt mondani, hogy az illetőnek valóságos teljes jövedelme van megadóztatva általános kereseti adóval, ha mérleg alapján történik az adóztatás és ha az a mérleg szabályszerű könyvek alapján készült, amelyeket azután a kincstár elfogadott, minden más esetben csak egy átlagos jövedelmet adóztatnak meg, amely átlagos jövedelem mellett még titkolt jövedelmek is lehetnek. Ezeknek a járadékosoknak ilyen titkolt jövedelmeik nincsenek; méltánytalan és igazságtalan tehát, hogy az amúgy is csekély öszszegekre ^szorított járadékosok és eltartásra szoruló nők ilyen nagy adóval rovassanak meg. A másik pénzügyi téma, amelyre fel akarom hívni a mélyen t. kormány figyelmét, a vagyonadónál jelentkezik. Az 1927. évi 500. P. M. számú hivatalos összeállítás 37. §-a értelmében a városi házaknál mint ingatlanoknál a vagyonadó értékét az eladás esetében elérhető vételár alkotja. Ez a főszabály. Emellett a fő

1 szabály mellett azután van egy kisegítőszabály: a nyers házbérjövedelem is megfelelően figyelembe veendő. Emellett a kisegítőszabály mellett pedig kötelező szabályként áll az, hogy ilyen esetben az ingatlan értékének megbecsülése olyképpen történik, hogy a pénzügyminiszter által évről-évre rendelettel kiadott szorzókulcs az irányadó. Az első szabály, — hogy tudniillik az eladás esetében elérhető vételár az irányadó — teljesen egészséges, méltányos és igazságos szabály: amint az ingatlanok értéke lejjebb száll vagy emelkedik, aszerint állapítják meg évenkint a valóságos vagyonértéket és terhelik azt meg adóval. A gyakorlatban azonban f ez^ nem valósul meg, mert hiszen ennek az értéknek megállapítása csak becslés útján történhetik, amely becslésre nézve egyáltalában nincs pénzügyminiszteri szabály. Ha adott esetben néha elő is fordult, hogy igénybevették azt a becslési módot, amelyet a házadónál a lakások haszonértékének megállapításánál állított fel a pénzügyminiszter úr, ezt a modust csak igen ritkán lehet igénybevenni, mert hiszen költséggel is jár és bizonytalan is, mert az adóhatóságok a kincstár által kirendelt szakértők nyilatkozatát veszik figyelembe; a fél által felkért mellérendelt szakértőnek nincs akkora hatásköre, mint a kincstári szakértőnek és így, amikor ellentétek mutatkoznak, mindig a kincstár javára mutatkozik hajlam az adóalap megállapításánál. A szorzószám megállapítása tehát a szokásos, rendszerint igénybevett megállapítás] alap, ezt a szorzószámot azonban évről-évre túlságosan magasan állapítják meg. Azt látjuk, hogy a házingatlanok értéke állandóan csökkenő irányzatot mutat, egyrészről azért, mert az öreg házak fenntartása mindig drágább és drágább, másrészről pedig azért, mert a házbérek lemenő tendenciát árulnák el. Méltóztassék figyelembe venni azt, hogy egy 18.000 pengő nyersházbérjövedelmet hozó háznál, amelynek becslési értéke nyolcszoros szorzószám mellett 144.000 pengő, a mai nehéz viszonyok között, amikor a házadó még 100%-osan pótlékolva is van, a nyers házbérjövedelemnek 60%-a megy el adóra, közterhekre, világításra, fenntartásra a kezelésen kívül, úgyhogy — mondjuk — megmarad 40%; tehát a 18.000 pengőből megmarad 7200 pengő. Ha a 7200 pengő alapján 6%-kai számítjuk a ház tiszta hozadékát, akkor ez azt eredményezi, hogy ennek a háznak a vételárértéke körülbelül 120.000 pengő volna. Ámde méltóztassanak figyelembe venni, hogy Budapesten 7.5% átruházási illeték fizetendő, amelyet a vevő visel. Ha ezt figyelembe veszszük, akkor a vevő nem ad 120.000 pengőt, mert hiszen ez az átruházási, illeték 10.800 pengőt tesz ki. Ezt a 10.800 pengőt a vevő a vételárból leszámítja, az eladó tehát nem fog többet kapni, mint körülbelül 109.000 peng*őt az ingatlanért, de 144.000 pengő vagyonadóalap után vagyonadót is fizet, ami azt mutatja, hogy éveken át imaginárius érték után is adót kell fizetnie, vagyis vagyonából jogosulatlanul le kell adnia bizonyos részt, aminek következtében ha feltesszük, hogy ötven esztendőn át fizeti az adót, a vagyonérték teljesen elvész. E szorzószám magassága annál is inkább méltánytalan és annál is inkább figyelembe kellene venni ennek a szorzószámnak a leszállítását a következő adórendeleteknél, mert hiszen az a rendelkezés, amely ezeket a szorzószámokat megállapítja, azt is mondja: »Ha az ingatlan az 1933. év folyamán került jelenlegi tulajdonosának birtokába, ezt a vételárösszeget kell alapul venni.« Ha tehát valaki megvette ezt a most említett házat 1933-ban 100.000 pengőért, akkor 1934~ben 100.000 pengő vagyonérték után fizet vagyonadót. A következő esztendőben, anélkül, hogy bármi történt volna, anélkül, hogy a házbórek emelkedtek volna, anélkül, hogy jobb gazdasági helyzet állott volna elő» nem is beszélve arról, hogy beállhat rosszabb helyzet is, már 144.000 pengő után kell adózni. Ezt olyan igazságtalanságnak tartom, hogy ennek kiküszöbölése érdekében szükségesnek tartottam felszólalni. Itt említem még meg azt, hogy az 1931. évi XVIII. te. a vagyonátruházásnál a törvényszerű legkisebb értékot a tízszeresről a nyolcszoros szorzószámra szállította le. Ennek a fenntartása a legnagyobb mértékben méltánytalan és ha a pénzügyminisztérium bölcsesége 1931-ben a tízszeres szorzószámot nyolcszorosra tudta leszállítani, azt hiszem, most is mérlegelés tárgyává teheti, vájjon a leromlott gazdasági körülmények figyelembevétele, a házbérek csökkenése, az idős házak tatarozásának mind magasabb értékben való emelkedése ezt a szorzószámleszállítást nem teszi-e szükségessé és célszerűvé, hiszen ez az ingatlanforgalom könnyebbítését is előidézi. A pénzfor galom is nagyobb lesz, mert azokat, akik a pénzt nem akarják a takarékpénztárban ka