Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-63
350 Az országgyűlés felsőházának 63. illése 1934, évi június hó 19-én, kedden. hogy post festum jöjjünk mindig a kívánságainkkal, hanem már előre legalább is meghallgassák a mi indokolt kéréseinket és aggá• lyainkat. Azt hiszem, ebből az államnak kára nem származhat. Szeretnék <kitérni még a tűzifa árvédelmének a Képviselőházban is sokat feszegetett kérdésére. Ismeretes, t. Felsőház, hogy a magyar kormány az utóbbi években rendkívüli kitermelésekre adott engedélyt, három okból. Először, mert éppen abban az időben a magyar pénz, a magyar pengő inogni kezdett és nagyon fontos volt, hogy a külföldi fabeihozatalt a minimumra szorítsuk vissza, mert egyetlen milliót, amely fáért kimegy külföldre, soha többé viszont nem látunk. Ez volt az egyik ok. A másik az, hogy a gazdák szomorú helyzetén segítsen. A harmadik az, hogy különösen téli időben. a dolgozó népnek keresetet biztosítson. Az első célt — lehet mondani — a kormány teljes mértékben elérte, mert a tüzifabehozatal mennyisége^ az 1929. éviben még 170.000 vasúti kocsirakományt tett ki, szemben a 14.000 vasúti kocsirakománnyal, amelyet a múlt eszteridőben hoztunk be. Értékben pedig ez annyit jelent, hogy 1929-ben 30.6 milliót költöttünk csupán a behozott tűzifára, míg a múlt évben csak 2.4 milliót ^adtunk ki. Azt hiszem, hogy a pénzügyi politikában ez :a tétel igen lényeges szerepet játszott. Már kevésbbé értük el a célt a másik két vonatkozásiban. Itt rá kell mutatnom kissé az általános helyzetre. Az erdőgazdák — mint minden gazda — nagy pénztelenségben szenvednek, ennek következtében nem voltak abban a helyzetben,- hogy saját pénzükből termeljék ki erdejüket, mert hiszen ezt a pénzt legalább is egy évre előre ki kell helyezni, minthogy ennek a fának még száradnia is kell. Most a másik oldalon még pénz kellett, a kiskereskedőknek sem volt pénzük, tehát csak a nagykereskedők maradtak és az egyik oldalon a nagykereskedők tartózkodóan vásároltak fát, a másik oldalon pedig a gazdák kínálták, dobálták a fát. Az az egészen érthetetlen, egészen hihetetlen helyzet állott elő, hogy egy államban, amely nagy faimportra van rászorulva, az árak olyan mértékre zuhantak le, hogy a magyar erdőgazdaság jövedelmezőségéről beszélni nem lehetett. Indokolt volt tehát a magyar erdőgazdáknak cili EL kívánsága, hogy a tűzifa árvédelme valamiképpen létrejöjjön. A kormány helyeselte és megértette az erdőgazdáknak ezt a kívánságát és hosszabb tárgyalások után létrejött egy olyan szerv, amely részvénytársaság alakjában köteleztetett, először, hogy minden neki önként felajánlott tűzifát 'hivatalosan megállapított ár mellett átvegyen, másodszor pedig, hogy mindenkinek, aki neki a fát felajánlotta, termelési előleget adjon. Ez azt eredményezte, hogy az erdőgazdák maguk tudták már termelni fájukat és nem voltak rákényszerítve arra, mint előbb, hogy egyes vállalatoknak^ voltak kénytelenek átadni erdejüket kitermelésre, hiszen a kereskedők fix áron már egyáltalában nem is vettek fát, hanem mint bizományosok átvették a kitermelést. Ezért az illető vállalatoknak a bruttó bevételből 15—25%-ot kellett fizetniük, -hogy ezt lebonyolítsák és finanszírozzák. Méltóztassék kiszámítani, mi maradt az erdőgazdáknak, azt hiszem, 10% sem maradt a gazdáknak a tiszta jövedelemből. Ebből a helyzetből akartuk kiszabadítani a magyar erdőgazdát és ez az intézkedés célhoz is vezetett, mert ma már lényeges ár javulás mutatkozik, árstabilitás van az egész országban és minden erdőgazda, aki ma fatizletet akar lekötni, tapasztalni fogja, hogy 30%-os áremelkedés mutatkozik anélkül, hogy a fogyasztási árak emelkedtek volna. Most ne méltóztassanak a dolgot bizonyos oldalról megint úgy beállítani, hogy konjunktúráról van szó. Usupán arról van szó, hogy helyreállítottuk azokat az árakat, amelyek normálisak és azáltal, hogy a közbeeső kereskedelemtől itt-ott levontunk valamit, a gazdának juttattunk nagyobb átvételi árat. Ez ellen a rendszer ellen persze bizonyos támadások intéztettek elsősorban a kereskedelmi érdekeltség által és olyan érdekeltségek által, amelyek látszólag erdőgazdasági érdekeltségek, azonban de facto és végső vonatkozásban mégis csak kereskedelmi érdekeltségek, másodsorban olyanok részéről, akik nem értik a kérdést. Elsősorban is meg kell állapítanom, hogy nincs ttizifamonopólium: mindenki annak adhatja el fáját, akinek akarja, semmiféle korlátozásnak nincsen alávetve, felajánlási kényszer tehát nincs. A tűzifa hitelképessége, amelyet az újabb intézkedésekkel elértünk, minden kereskedő előnyére válik, mert a fa hitelképessége e kormányintézkedések által biztosítva lévén, minden kiskereskedő és minden gazda ma hitelt kap és kaphat a fájára. De a kereskedelem érdekeit túlzott mértékben vették figyelembe és én, aki az erdőgazdasági érdekeltség elnöke vagyok, aki az összes tárgyalásokon végig résztvettem, kijelentem, hogy túlmentünk a határon és a kereskedelem érdekeit túlzott lojalitással akartuk honorálni. A kereskedelem nem teljesítette kötelességét ezután, hanem visszaélt a helyzettel. Mi tudniillik a kereskedelem érdekeit biztosítottuk először azáltal, hogy köteleztetett a Faforgalmi Rt., amely egyedül importálhat külföldről tűzifát, arra, hogy másnak, mint kereskedőnek.nem adhat el külföldi tűzifát, tehát minden külföldi tűzifa a kereskedő kezén megy keresztül; másodszor pedig biztosítottuk a kereskedelem érdekeit azáltal, hogy korlátozva lett a Faforgalmi Bt. abban is, hogy ki lett mondva, hogy a belföldi fát Budapesten csak 100 vagónos tételekben adhat el, vagyis egyáltalában nem tud fogyasztónak eladni. Továbbá ki lett mondva az, hogy 40.000 lakossal bíró városban 50 vagónos tétel, egyébként pedig 25 vágón az a határ, amelyen alul fát nem adhat el. Ez az intézkedés a Usés nagykereskedő védelmére egyaránt szolgál. Mit csinált azonban a kereskedelem? Meg akarta akadályozni a Faforgalmi Rt. működését, amelyet a magyar erdőgazdaság érdekében állítottak fel és mivel összevásárolta előre a fát, rajta ül és nem szállít. Ehhez hozzá kell fűznöm azt, hogy annak biztosítására, hogy átmenetileg se legyen túlkínálat a piacon, szállítási engedélyhez van kötve a szállítás. Itt is bizonyos korlátozás van a szállítási engedélyekkel kapcsolatban a szabadforgalomra nézve. Erre azért volt szükség, mert különben ugyanazok a dolgok ismétlődnének meg, amelyek voltak a múltban, hogy egyidőben, egyszerre mindenki a piacra hozza a fáját s akkor dacára mindezeknek, megint leesnek az árak. Ez tehát egy árvédelmi intézkedés, amelyre szükség van. És ha most mégis tényleg bizonyos hiányok, illetőleg súrlódások mutatkoznak, ez arra vezethető vissza, hogy a kereskedők nem adnak el detailban fát, azt mondják, nem kapunk szállítási igazolványokat, mert a szerv nem ad el fát. A szerv azért