Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

342 Az országgyűlés felsőházának 62. ü posztóipar már évek óta nincs abban a helyzetben, hogy Törökországba csak egy méter posz tót is tudjon szállítani. Természetesnek találom, hogy a magunk vámvédelmét a kereskedelmi szerződések áttörik abban az esetben, ha ezzel megfelelő előnyt nyújtanak a mezőgazdaságnak. De azért ügyelnünk kell a viszonosság megóvására. A versenytársak az új szerződések értelmében majdnem vámmentességgel egyenlő kedvezmények mellett jelenhetnek meg piacainkon, mi ellenben csak igen nagy vámokkal terhelten. Egy kiváió gazdaságpolitikusunk erre azt mondotta, hogy az az eset, amelyről szólottam, olyan, mintha a Mária Teréziakorabeli idők jöttek volna vissza, amikor harmincad-vámok voltak, ami annyit jelentett, hogy Magyarország iparcikkei Ausztria felé csak harmincad vámmal megterhelten voltak szállíthatók, mi pedig kénytelenek voltunk az osztrák iparcikkeket vámmentesen átvenni Ausztriától. Szóval az akkori tipikus gyarmatpolitika jött vissza. Az ipar áldozatokat hozott, ez rendben van, hisz a mezőgazdaság érdekében történt. De helytelenítem, hogy sokan már a tárgyalások közben helyeselték ezeket az áldozatokat, függetlenül azok ellenértékétől. A magyar kereskedelempolitikának ebből a szempontból csak az lehet a célja, hogy a mezőgazdasági termények exportját megkönnyítse. Miután pedig azok az ipari államok, amelyek mezőgazdaságunknak piacul szolgálhatnak, rendkívüli módon agrár-autarchiára rendezkedtek be, a legszerényebb engedményeket is a mezőgazdasági export érdekében csak nagy ipari áldozatokkal lehet megvásárolni. De ha mi a külföldnek azt magyarázzuk, hogy mennyire örülünk ezeknek az áldozatoknak, akkor szerény véleményem szerint az áldozatok vásárlóértéke devalválódik. Ha mi magunk magyarázzuk meg a külföldnek, hogy a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek az iparra nehezednek, nem is áldozatok, akkor azoknak a helyzetét nehezítjük, akik a magyar búza és a többi agrár produktum elhelyezése érdekében fáradoznak (Ügy van! Ügy van!) és akiknek az a hivatásuk, hogy búzát és mezőgazdasági termékeket adjanak el az illető ipari államoknak. (Helyeslés.) Bocsánatot kérek, ha az ipart érintő kérdésekkel talán kissé hosszabb ideig foglalkoztam. Méltóztassanak elhinni, ez nem azért törtéjit, mintha ezzel az ellentéteket óhajtanám kiélezni. Éppen ellenkezőleg, arra gondoltam, hogy bizonyos tények és számok megvilágításával a kölcsönös és olyannyira kívánatos megértés útját egyengetem. Csak arra akartam rámutatni, hogy miután meg vagyok győződve arról, hogy hazai iparunk jelentőségét a nemzel életében mindenki elismeri, — hiszen Szontagh Jenő ő méltósága múltkori felszólalásában ezt kifejezetten megmondotta, — akkor senki se tagadja meg tőle a boldogulás és főképpen a fejlődés eszközeit. Száz évre mehetek vissza. Folyton halljuk azt, hogy szükség van a hazai iparra, hogy azt meg kell tartani, hogy fejleszteni kell hazai iparunkat. Éppen ezért mély tisztelettel és egész szerényen arra vagyok bátor kérni a mélyen t. Felsőházat, hogy ezt az ünnepi elvet vigyük át a hétköznapi életbe is. Ezek az ellentétek kisebb-nagyobb mértékben meg voltak mindig és meg vannak mindé nütt, így tehát nem veendők túlságosan tra gikusan. Miután megtettem szerény észrevételeimet, ése 1934,. évi június hó 15-én, pénteken. bevallom, hogy a mai végtelenül nehéz időket figyelembe véve, én még azokra a keserű hangokra is találok magyarázatot és megértést, amelyekkel a magyar mezőgazdaság itt-ott a maga jogos panaszaival kapcsolatban az ipari kérdésekkel foglalkozik. Magyarázat erre a mezőgazdasági válság, az árkatasztrófa, magyarázat az idei időjárás veszedelmessége, amely mellett lehetséges, hogy az árak vala melyest javulni fognak, de ezzel ellentétben várható és félnünk kell tőle, hogy a termés eredmények lényegesen a tavalyi alatt fognak maradniDe látok és találok a mi szomorú és sajátos viszonyaink között még fontosabb, még döntőbb magyarázatot is. A trianoni határok közé összeszorítva, a mezőgazdasági termékek értékesítése még normális nemzetközi helyzet és normális terméseredmények mellett is hasonlíthatatlanul súlyosabb problémája az országnak, mint valaha volt. De mélyen t. Felsőház, segít-e ezen, megoldj a-é a problémát a magyar ipar elejtése, visszaszorításai Az én szent meggyőződésem szerint ezzel éppen ellenkezőleg, kiélezné és megsokszorozná szociális és gazdasági panaszainkat és terheinket, ha Magyarország pusztán agrárállam volna, úgy, amint azt a trianoni határok szerzői kigondolták. A miniszterelnök úr a Képviselőházban május 7-i emlékezetes beszédében rámutatott arra, hogyan húzták meg minden politikai, történelmi, néprajzi és földrajzi szempont mellőzésével, pusztán katonai, úgyszólván vezérkari alapon ezeket a határokat. Kámutatott arra, hogy elvették tőlünk nyersanyagainkat, degradálni akartak minket harmadrangú állammá, iparnélküli állammá, mely ilyenformán mindig szomszédaira van utalva. Szívem mélyéből egyetértek mindazzal, amit a miniszterelnök úr mondott. Egy emlékiratról tett a miniszterelnök úr említést. Lehet, hogy ez a mű azonos Harold Nicolson »Peacemaking 1919« című könyvével, melyben klasszikus tanúsága foglaltatik a módnak, ahogyan e békeszerződések létrejöttek. Meg kelj jegyeznem, hogy a szerző, aki résztvett a béketárgyalásokon, bennünket,^ magyarokat nem igen szeret, oktalanul lenéz és ezt nyíltan meg is mondja. Ö tudniillik 1918ban, a bolsevizmus idején járt Magyarországon és impresszióit országunkról ezekben az időkben szerezte. És ez az irántunk ellenségesen érző férfiú, akiből tudat alatt mégis csak kiütközik az angol gentleman, néhány mondattal lángoló vádiratot ír arról a résztvevők közönyébe fúlt, de ránknézve borzalmasan tragikus jelenetről, arról a néhány percről, amely alatt Magyarország sorsa Párizsban 1919 májusában elvégeztetett. Nem szeretném a mélyen t. Felsőaáz idejét túlságosan igénybe venni, de ha méltóztatik megengedni, felolvasom ezt a részt, az egész egy-két oldal. íme Nicolson szavai (olvassa): »...a Quai d'Orsay nehéz faliszőnyegekkel teli szobája; Medici Mária finom mosolyú képe alatt... a nyitott ablakon át behallatszik a kert szökőkútjának csobogása — itt pecsételik meg végleg az osztrák-magyar császárság sorsát, öt illusztris úriember feloszlatja Magyarországot közömbösen, felelőtlenül — miközben a kertben a szökőkút a nyiló orgonákat permetezi; miközben a szakértők fejcsóválva szemlélik a jelenetet, Arthur James Balfour szőrszálhasogató vita-