Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

330 Az országgyűlés felsőházának 62. Hieße 193U. évi június hó 15-én, pénteken. l'art pour l'art való törvénygyártásnak és ehhez az elhatározásához híven csak olyan esetekben járult új törvényjavaslattal a törvényhozás elé, amikor arra valóiban múlhatatlanul szükség volt. Arra kérem tisztel'ettel ő excelleuciáját, méltóztassék e mellett az álláspontja mellett a jövőben is kitartani, mert a jogszabályokkal való okszerű takarékoskodás igen jótékony hatással van a jogrendre «és jogbiztonságra. A tárgyalási idő előrehaladott voltára való tekintette] nem óhajtok foglalkozni azokkal a takarékossági és egyszerűsítési tervekkel és eszmékkel, ^amelyek ágy a költségvetés képviselőházi tárgyalásában, mint a jogirodalomban tarka változatosságban bukkantak és bukkannak fel. Ezek nagyrészével foglalkoztam is már és Pap József ő méltósága, az ügyvédi k'imara érdemes elnöke tegnapi beszédében a nála megszokott alapossággal tért ki ezekre az aktualitásokra. Elvi álláspontom az, hogy a jó igazságszolgáltatás minden áldozattal felér. A gazdasági helyzet indokolta takarékossági hullámnak tehát nem az igazságügyi tárcánál kellene a legmagasabbra csapnia. Fényűzésről a jogszolgáltatás körében sohasem volt szó, ezz*»

1 a nagyközönség is teljesen tisztában van. •• Ezeket kívántam ezúttal röviden elmondani és miután nem lesz alkalmam többé erről az illusztris helyről a jogszolgáltatás ügyével foglalkozni, engedje meg a melyen l. Ház, hogy mégegyszer nyomatékosan és bizalomteljesen felkérjem nagybecsű érdeklődését és jóindulatát a magyar igazságszolgáltatás és hazafias munkásai iránt. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik vitéz Kozma Miklós ő méltósága. vitéz Kozma Miklós: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház (Halljuk! Halljuk!) Az emberiség történelmi korok fordulópontjain saját helyzetét és jövőjének nagy irányvonalait a történelem tanúsága szerint rendesen csak későn és fokozatosan ismeri fel s alig veszi észre, hogy a régi élet formáiból újba és másba tolódik át. Még ma is nagyon sokan vannak, akik nem látják vagy kevéssé látják a fától az erdőt és nem veszik észre, hogy a világháború óta politikai és gazdasági vonatkozásban egyaránt átrendezkedés, illetve új berendezkedés korát éljük, s azok, akik azt hiszik, hogy a mindnyájunk által érzett bajok, nehézségek leküzdése után majd megint folytathatjuk ott, ahol a háború után abbahagytuk, alapos tévedésben élnek. Történelmi korok váltásánál nem kapuk csukódnak és nyitódnak hatalmas robajjal, hanem régi ideálok, eszmék és életformák fosztanak lassan szét, pusztulnak el és halnak át sokszor alig észrevehetően és új ideálok, új eszmék és életformák születnek, pénétrai ódnak, mélyülnek el és formálódnak ki. Az isteni Gondviselés bölcsesége rendeli ezt így, mert az emberiség belepusztulna, ha a korok váltása hirtelenül és váratlanul következnék be. A világháború kataklizmája egy új történelmi korszak határvonalául tekinthető. Ezen határvonalon innen a népeknek új helyzetben, új utakon kell a boldogulásukat keresniök. Ennek a ténynek a tudatában félre kell tennünk minden szubjektív momentumot és nem azt kell keresnünk,, hogy mit szeretnénk egyénileg, hanem azt kell keresnünk, hogy a nemzet 'szempontjából mi a helyzet és mi a teendő ebben az új helyzetben. A mi szempontunkból egészen lényegtelen, hogy azok a nagy világnézeti, politikai és gazdasági változások, amelyeknek statisztái vagyunk, a legutolsó periódusát jelentik-e annak a történelmi korszaknak, amelyet a történelem legújabb kornak neyez, vagy pedig egy egészen új korszak hajnalát jelentik. Hogy az emberiség szempontjából ez a kor haladást, fejlődést vagy visszaesést jelent-e a régivel szemben, azon is felesleges gondolkozni. A korok értékelése a későbbi történelem feladata, de miután minden kor többé vagy kevésbbé túlbecsüli saját jelentőségét, még ma is sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a liberalizmus kora, amelyben felnőttünk is amely virágkorában az emberiség szempontjából nagyot és hatalmasat alkotott, pótolhatatlan. De én azt hiszem, hogy ez a változás sem fejlődést, sem haladást, sem visszaesést nem jellent, hanem mást jelent, azt jelenti, hogy a történelem az emberiséggel kapcsolatban munkaterületét új szempontból kezdi megmunkálni. A kor földrajzilag különböző területeken kialakult világnézet és élet-felfogás azonossága. A napjainkban végbemenő változások oka az, hogy az emberiség életfelfogása és világnézete átalakuláson megy keresztül. A liberalizmusnak mint politikai vezető eszmének és gazdasági berendezkedési formának, a korlátozás nélküli kapitalizmusnak korszaka lejárt. Akik ennek ellenkezőjét állítják, azok egy halott Szulejman szultánt hordoznak körül élő gyanánt, mint egykor Szigetvár alatt a janicsárok. A liberalizmus korszaka a nagy »E« 'betűvel írt »En« korszaka volt, az individualizmus maximuma jegyében. Ebben a korszakban a nemzeti állam inkább keret, mint öncélú szerves életforma és ezen a kereten belül politikai és gazdasági vonatkozásban egyaránt a szabadverseny elve alapján egyéni érvényesülését mindenki szabadon kiélhette. Az állam feladata inkább az volt, hogy minél inkább háttérbe vonulva, a szabad érvényesülésnek gátat és korlátot ne vessen. Az állam a hevesen áramló és dinamikus jellegű politikai és gazdasági életbe olyan kevéssé avatkozott bele, amilyen kevéssé csak lehetett. A liberális korszak vége felé — én világrelációban beszélek — politikai vonatkozásban gyenge központi hatalmakat, gyenge kormányzatokat, divergáló irányú és atomizáló hatású pártokat, szociális vonatkozásban pedig gondozatlan néprétegeket produkált. Mint politikai rendszer is a szabad verseny álláspontján állt és nagyon sokszor szolgáltatta ki az erősnek a gyengét. Hogy magyar vonatkozásban erre csak egy példát hozzak fel, elmondom a következőket. A statisztika megállapítja, hogy a világháború előtti utolsó tíz esztendőben, 1904—1914

;

ig Magyarországról, a horvát-szlavón királyság területét be nem számítva, 1,057-583 ember vándorolt ki, ami azt jelenti, hogy a boldog és régi Magyarországon ennyi embernek • nem volt helye. A nemzeti vérveszteségnek ezt a szörnyű fokát a liberális világeszme tette lehetővé, mert sem Magyarországon, sem másból, ahol a viszonyok hasonlók voltak, nem akadt olyan kormány, amely ezzel az eszmével szembeszállva, a kivándorlást megakadályozni merte volna. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy ennek az óriási számnak 65%-a, tehát 650.000 ember volt életéI nek 24—40. éve közti férfi, akkor ez azt jelenti,