Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának U9. ülése 19Í jainkban kezdenek kibontakozni a nemzeti szu­verenitás rendszerei, amely rendszerek alap­gondolata az, hogy a nemzet a mindenek felett való, a nemzet nagysága, a nemzet dicsősége a mindenek felett való és hogy az egyes a nemzetnek csupán csak eszköze és hogy az egyes az ő érdekeit, az ő akaratát csupán csak addig érvényesítheti, amíg az a nemzet egye­temes érdekeibe beilleszkedik és tehát mind­járt nem érvényesítheti, valahányszor azokkal ellentétes. Az egyéni szuverenitásnak nagy történelmi hullámát kezdi a nemzeti szuvere­nitás hulláma felváltani, aminthogy az embe­riségnek az élete nem más, mint hullámvona­laknak egymást felváltó sorozata, amint azt Madách lángelméje abban a bizonyos törté­nelmi álomképsorozatban olyan gyönyörűen szemünk elé tárta. Az egyéni és a közületi, ez a két nagy gon­dolat, amelyen a világ berendezkedés© nyug­szik és amint az egyik kitermelte magából azt, ami jó, megöli az, ami benne rossz, hogy he­lyet adjon ia másik nagy elvnek és gondolat­nak, hogy az is kitermelje azt, ami benne jó. A. nagy átváltás Olaszországban és a német i birodalomban már megtörtént. Szemünk lát- ! tára történt meg mind a (két helyt s most l vívja gigászi harcát ia két gondolat az Észak­amerikai Egyesült Államokban. Adja a Gondviselés, hogy nálunk ez az át­váltás a nemzet őserejének, a nemzeti sajátos­ságoknak minél teljesebb érvényesülésével tör­ténjék, hogy ne legyen más államok intézmé­nyei nek másolata s ne az ősi alkotmány rom­jain, hanem az ősi alkotmány intézményeibe j beilleszkedve történjék, mert ha így törtendk, ! akkor hatalmas eszköze less — és csakis akkor lesz hatalmas eszköze — a nemzeti feltámadás­nak. Minthogy az előttünk fekvő javaslat a nem­zeti szuverenitást, ezen nyugvólag az állami intervenció gondolatát szolgálja, azt készség­gel fogadom el. (Elénk éljenzés és taps. J szó­nokot snkan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Szontagh Jenő ő méltósága. Szontagh Jenő: Nagyméltóságú Elnök T3>' Igen t. Felsőház! Engedtessék meg nekem, hogy én is belekapcsolódjam abba, amit előt­tem szólott igen t. tagtársam és tegnap napi­rend előtt Széchenyi Aladár gróf tagtársam szó­vátett Bethlen István grófnak és Eckhardt Tibornak angliai tevékenységével kapcsolat­ban. Teljes szívemmel csatlakozom ezekhez az üdvözlő szavakhoz. De engedje meg a minisz­terelnök úr, hogy ne fogadjam el az ő állítá­sát, amikor gúnyosan megjegyezte, hogy ma azok ünneplik Bethlen István grófot, akik nem tartoztak az ő hívei közé és akik őt támadták. Epúgy mint Széchenyi Aladár gróf, én is azok közé a százezrek közé tartozom, akik nem voltunk Bethlen István gróf pártjában, akik az ő belpolitikájában és tálán gazdasági poli­tikájában nem osztoztunk, azzal esetleg szem­ben is álltunk. De egyrészről éppen ez mutatja, hogy vannak Magyarországon még olyanok is, ; akik a pártpolitika korlátain túl tudnak emel­kedni és ez mutatja azt, hogy az ország leg­főbb célkitűzésében, amely minden mást hát­térbe szorít, háttérbe szorítja még nagy gazda­sági bajainkat is, magyar és magyar között különbség nincs (Ügy van! Ügy van!) és ebben a gondolatban pártinduló, harsonászó, f «V»­betűs zászló és gomblyukban hordott pártjel­vény nélkül is mindig megvolt, megvan és az én meggyőződésem szerint meg is lesz a lelkek ". évi december hó lU-én, csütörtökön. 23 igazi nemzeti egysége. (Ügy van! Ügy van! a közepén.) Áttérve most már a törvényjavaslatra, visz­saanyulok ahhoz a hasonlathoz, amelyet itt ta­vasszal is elmondottam. A mezőgazdaságot úgy tekintem, mint ennek az országnak egy nagy betegét. Sajnos, a mai viszonyok között beteg valamennyi termelési foglalkozási ág, de a leg­súlyosabb beteg közöttük a mezőgazdaság. Ha egy beteghez orvost hívnak, az orvos először megállapítja a diagnózist. A diagnózis még nem gyógyított senkit sem, de viszont helyes diag­nózis nélkül nem lehet helyes gyógykezelést sem alkalmazni. (Igaz! Ügy van!) Szerény vé­leményem szerint a mezőgazdaságnál a diagnó­zis helytelen. Készleteiben helytelen azért, mert nem mi, hanem felülről, sőt a sajtó és a köz­vélemény a mezőgazdaság baját sokkal eny­hébbnek látják és enyhébbnek tüntetik fel, mint amilyen a valóságban. Ma már kevésbbé, de néhány hónappal ezelőtt még az hangzott el: kérem, nincsenek olyan nagy bajok ezek kö­rül a gazdaadósságok körül. Azt mondották, — legutóbb is a kormány egyik újságjában olvas­tam, — hogy a magyar földnek csak 38%-a van eladósodva. Az abszolút szám helyes, de ha mi gazdaadósságokról beszélünk, akkor csak azt a földet vehetjük számításba, amely valóban gazdakézen van és ezek közül ki kell vennünk a közületeket, jogi személyeket és persze a ban­kokat, akiket gazdáknak igazán nem tekint­hetünk. Helytelen azonban a statisztika először is azért, mert 16 millió hold földet vesz alapul­Magyarországnak 16 millió hold földje van, de ebből egymillió nem esik földadó alá, ezt tehát már ki kell kapcsolni, a másik 15 millióból 3,300.000 hold a 100 holdon felüli, a statisztika, kifejezése szerint kötöttforgalmú birtok. Ha te­hát gazdaadósságokról beszélünk, ezt sem, vagy ennek túlnyomó részét sem vehetjük a számítás alapjául. Ha már most — én nagyon keveset mondok, a valóságban több, de a statisztika nem mutatja ki — a 100 holdon aluli ilyen kö­töttforgalmú birtokot, amelybe beletartozik minden falunak a legelője, beletartozik a ta­nítói, a kántori föld, az iskola földje, kikap­csolom, akkor a gazdaadósságok szempontjából tulajdonképpen Magyarországon az alap tíz­millió katasztrális hold. Ha erre számítom át az eladósodást, akkor az nem 38, hanem 60%, ami azt jelenti, hogy minden gazdakézen lévő birtok 100 holdjából 60 adóssággal van megtér helve. Ugyanekkor az egyes holdakra eső adós­ság is módosul, mert ha 10 millió holdat szá­mítok, nem 130, hanem közel 200 pengő teher esik Magyarországon minden hold földre, bele­számítva az adósságmentes birtokokat is, mert hacsak a megterhelt földeket számítom, akkor borzalmasan magas, majdnem 400 pengő az el­adósodás átlaga. De ez csak egy részlet, amely azt mutatja, hogy maguk a kormánykórok is rózsaszínűbbnek festik a helyzetet, mint ami­lyen. Azt állítom, hogy a diagnózis azért is hely­telen, mert egy olyan gyógykezelést ír elo, amelynek elvégzésére a beteg teljesen képtelen. Méltóztassék nekem megmondani, hogyha va­laki súlyosan béna, szélütött és azt mondjak, hogy csináljon tornagyakorlatokat nyújtón es lovon, ez a gyógykezelés keresztülvihető? Nem, mert az illető beteg erre képtelen. Azt állítom és bizonyítom tehát, hogy azoknak a feltételek­nek, amelyeket ebben a javaslatban gyogykeze-

Next

/
Thumbnails
Contents